A klub tanult az elmúlt két év hibáiból

A klub több, a játékosok szerződésével kapcsolatos hibát is elkövetett 2018-ban és 2019-ben.


Többször említettük már, hogy kinevezése óta Solskjaer kimagaslóan teljesít az átigazolási piacon.

 

Összesen öt új játékos érkezett a csapathoz - három a nyári, kettő pedig a téli átigazolási időszakban -, mióta a norvég irányít a csapatnál és ezidáig mind az öten kiválóan teljesítenek.

 

Harry Maguire 80 millió fontért érkezett a Leicester City csapatától, melyet követően sikerült orvosolnia a csapat védekezésében a korábbi időszakban tapasztalt hiányosságokat, valamint Young távozását követően csapatkapitánnyá nevezték ki.

 

Aaron Wan-Bissaka a liga legjobb védekezési mutatókkal rendelkező jobbhátvédjeként érkezett, majd sikerült fejlődést mutatnia a támadások segítésében is, míg Daniel James, attól függetlenül, hogy a kezdeti lendületéből jócskán veszített, igazolta, hogy az érte kifizetett 15 millió font remek befektetés volt.

 

Minden igazolás közül Bruno Fernandes volt a legnagyobb hatással a csapat játékára, minőséget hozott a középpályára, Odion Ighalo pedig azonnal a szurkolók kedvencévé vált.

 

Mindemellett több nagyobb név is távozott, mióta Solskjaer irányít.

 

Marouane Fellaini, Romelu Lukaku, Chris Smalling, Matteo Darmian, Ashley Young, Antonio Valencia, Ander Herrera, Alexis Sanchez és Marcos Rojo tartozik ezen játékosok közé, némelyikük végleg, míg mások csak kölcsönben hagyták el az Old Traffordot.

 

A norvég edző komoly elismerésre okot adó változásokat vezetett be a csapatnál.

 

Ezek egyike - amelyre talán nem irányul akkora figyelem - az, hogy igyekszik mihamarabb bebiztosítani azon játékosok jövőjét, akikkel komolyan számol a csapatnál.

 

2018-ban a United 36 órával a szerződésének lejárta előtt hosszabbított Fellainivel annak ellenére, hogy korábban egy hosszabbítási ajánlatot már visszautasított a belga, melyet követően az AC Milan érdeklődött iránta.

 

 

Ebben az időszakban a United politikája az volt, hogy a 30 év feletti játékosok szerződését maximum egy évvel hosszabbítják meg, mégis engedtek Fellaini igényeinek és két évre szóló szerződést kötöttek vele, mely opcionálisan további egy évvel meghosszabbítható volt.

 

A következő évben ugyanilyen helyzet állt fenn Ander Herrera és Juan Mata esetében is. Herrera sokat tett hozzá, hogy a csapat jól szerepelt a 2018. év végi, illetve a 2019. év eleji időszakban, azonban mire a United tárgyalt volna vele a hosszabbításról, a baszk játékos már elkötelezte magát a Paris Saint-Germainhez.

 

Juan Mata esetében sikerült időben eljárni, habár így is az utolsó pillanatban írtak alá a felek egy Fellainiéhez hasonló, kettő plusz egy évre szóló kontraktust június 19-én.

 

Az idei szezon alapján úgy tűnik, a United tanult a leckéből.

 

Nemanja Matic az egyetlen játékos az felnőttkeretből, akinek lejár a szerződése a szezon végén, azonban Solskjaer korábban arról beszélt, hogy a szerb játékos hajlandó még legalább egy évig a csapattal maradni.

 

Angel Gomes, Demetri Mitchell, Cameron Borthwick-Jackson és Timothy Fosu-Mensah szerződése szintén június 30-án jár le. Gomes-zel a United hosszabbítana, azonban a másik három játékos esetében egyelőre nincs ilyenről szó.

 

Folyamatban vannak a tárgyalások a 19 éves angol játékos szerződésének meghosszabbításáról, azonban kérdéses az, hogy mekkora szerep jutna neki a felnőttek között.

 

Az Akadémián nevelkedett Tahith Chong, Mason Greenwood, James Garner, Brandon Williams és Ethan Laird mindegyike hosszútávú szerződéssel rendelkezik, míg több felnőtt játékos - köztük Marcus Rashford, Anthony Martial és David de Gea - Solskjaer érkezését követően hosszabbított.

 

Az elmúlt két nyárral ellentétben idén nem várható az - a koronavírus okozta káosz közepette sem -, hogy a lejáró szerződésű játékosok jövőjéről az utolsó pillanatban szülessenek döntések.


Machester Evening News

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!