Bruno Fernandes lett február legjobbja
A Manchester United portugál válogatott játékosát, Bruno Fernandest választották február hónap legjobbjának a Premier League-ben, ezzel is elismerve a United játékára gyakorolt pozitív hatását.
Ez már a harmadik egyéni elismerése a játékosnak azt követően, hogy január 30-án Lisszabonból Manchester vörös felébe igazolt. Korábban saját klubja, valamint a Premier League szurkolói is őt látták a legjobbnak februárban.
Az említett hónapban Fernandes három mérkőzésen is kiemelkedően teljesített, ezek közé tartozik egy Wolverhampton elleni döntetlen, amelyet két - a Chelsea és a Watford elleni - győzelem követett.
Minden sorozatot figyelembe véve eddig kilenc mérkőzésen lépett pályára a United színeiben, ezeken három gólt jegyzett, valamint kiosztott 4 asszisztot, ám ami talán ennél is fontosabb, elnyerte a szurkolók szeretetét is.
Az elmúlt héten a Sky Sports készített egy hosszabb hangvételű interjút portugál varázslónkkal, melyben kitért arra, mennyire örül a szurkolók támogatásának, azonban tudja, hogy a sok dicséret ellenére is alázatosnak kell maradnia.
"Beszélhetnénk arról, hogy Bruno érkezése után új korszak kezdődött, de ez nem Brunoról szól, hanem a csapatról. Egy játékos nem tud megváltoztatni egy csapatot. Ilyen változás csak akkor történik, ha mindenki egy irányba tolja a szekeret."
"Ettől függetlenül az a támogatás, amit az első pillanattól kezdve kapok a szurkolóktól, lenyűgöző. Az első mérkőzés után meghallgattam a dalt, amit nekem írtak és csak arra tudtam gondolni, két napja vagyok itt, de már saját dalom van."
"Tényleg elképesztő az a szeretet, ami az elmúlt időszakban érkezik tőlük."

A klub legendái is elismerik
Fernandes teljesítményét rengetegen megdicsérték az elmúlt időszakban, köztük a klub korábbi jobbhátvédje, Gary Neville, aki leginkább a csapatra gyakorolt hatását emelte ki:
"Bruno nagyobb hatással volt a csapatra, mint azt bárki várta volna, nem csak konkrét, hanem átvitt értelemben is" - mondta Neville. "A sprintjein, a letámadásain látszik, mennyire éhes a sikerre és úgy néz ki, ez a társaira is átragadt."
Amikor szembesítették Neville szavaival, Bruno azt mondta: "Csodás érzés, amikor az emberről korábbi, legendás játékosok így beszélnek. Mérges leszek, ha elvesztem a labdát és mindig többet akarok. Ez a különbség köztem és más játékosok között. Ha jobb és jobb akarsz lenni, ha az egyik legjobb akarsz lenni, figyelned kell a részletekre. Úgy gondolom, ha van egy, két, három vagy négy ilyen mentalitással rendelkező játékosod egy csapatban, az javítja a többiek teljesítményét is."
Roy Keane, aki szakértőként dolgozik a Sky Sportsnál szintén a portugál játékos érkezésének hatását emelte ki: "Mindenkit felpörgetett a klubnál. Olyan, mintha már húsz éve itt lenne. Kivételes tehetsége van és nagyon úgy néz ki, hogy a következő évek meghatározó játékosa lesz a Unitednél."
Keane szavaira Bruno így reagált: "Nagy szavak ezek egy nagy játékostól. Pontosan ezt szeretném elérni Manchesterben. A lehető legjobb akarok lenni, lehetőleg olyan, akit később a United legnagyobbjai között emlegetnek majd."
Gratulálunk Brunonak az újabb, jól megérdemelt elismeréséhez!
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Bruno Fernandes
Hónap játékosa
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 3 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 10 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 11 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 12 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |