Rómában marasztalnák Smallingot
Az AS Roma vezetőedzője, Paulo Fonseca szeretné legalább egy újabb szezonra csapatában tudni a Manchester United jelenleg náluk kölcsönben játszó védőjét, Chris Smallingot.
Miután Harry Maguire a világ legdrágább védőjeként tavaly nyáron az Old Traffordra igazolt, Ole Gunnar Solskjaer keretében túlkínálat keletkezett középső védőkből, így a norvég menedzser engedélyezte Chris Smalling számára, hogy a 2019/20-as idényt kölcsönben más csapatnál töltse.
Smalling számításai olyannyira bejöttek a Serie A-ban, hogy a már szinte teljesen reménytelennek tűnő angol válogatott behívó is látókörén belül került, ugyanis Gareth Southgate szövetségi kapitány Rómában saját maga vette szemügyre újjáéledését.
Solskjaer korábban arról beszélt, hogy számít a jó formának örvendő Smalling Unitedbe való visszatérésére a következő szezonban, de a Roma edzője abban reménykedik, hogy mégis Olaszországban tarthatja.

"Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni azért, hogy a következő évre is Rómában tartsam" - kezdte az ESPN-nek.
"Tudom, hogy ő is maradni akar, úgyhogy majd meglátjuk mi fog történni."
"Ő egy lenyűgöző ember, aki hihetetlenül alázatos és profi is. A szurkolók nagyra értékelik, az öltözőben pedig a csapat egyik vezérévé avanzsált."
"Nem könnyű egy angol középhátvédnek ennyire gyorsan alkalmazkodnia az olasz futballhoz, a múlt számai nem ezt sugallanák. De ő lenyűgözően teljesített."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |