Fernandes - a harcos, aki Iniestát másolná
Bruno Fernandes szerint az ellenállást nem tűrő hozzáállása "harcossá" teszi, és a Manchester United középpályása eltökélt, hogy továbbra is fejlessze játékát, amelyben példaképe a Barcelona legendája, Andres Iniesta.
Fernandes januári, 46.6 millió fontos Manchesterbe igazolása után szinte azonnal közönségkedvenccé vált az Old Traffordon, amelyre magyarázatot adhat például az is, hogy februárban azonnal a hónap legjobb játékosának választották a Premier League-ben.
A középpályás eddig 9 mérkőzésen három góllal és négy gólpasszal segítette a Vörös Ördögöket, de szerinte képességei tovább is fejlődhetnek a jövőben.
Amikor a Manchester United hivatalos weboldalának kérdezz-felelekjében játékának korábbi nagyságokhoz való hasonlítására kérték, Fernandes így felelt:
"Akinek kedveltem nézni a játékát és követtem minden mozzanatát, az nem más, mint Andres Iniesta, mert ő egyfajta keveréke volt a 8-as és a 10-es pozíciónak. Ez az a terület, amelyben szerintem még én is fejlődhetek, hogy miként kell vegyíteni ezt a két posztot."
"Ez a játékos típus nagyon szereti, ha nála van a labda, felvállalja a kockázatot, Iniesta pedig a világ egyik legjobbja volt ebben a tekintetben."
"Számomra mindmáig hihetetlen, hogy Iniesta hogyan fejezhette be karrierét Aranylabda nélkül. Úgy, hogy minden létező trófeát megnyert, ezt nehéz megértenem."

Amikor arról kérdezték, hogy melyik az a szó, amely a legjobban leírja játékosként, így folytatta:
"A harcos, ugyanis számomra minden mérkőzés egy csata. Úgy kell kimenned minden egyes mérkőzésen a pályára, hogy le kell győznöd az ellenfeledet."
"Mindezt a legnagyobb tisztelettel kell megtenned, ugyanis tisztelned kell az ellenfeledet, de szükség van arra, hogy legyőzd őket. Ha ezt te nem teszed, akkor ők fognak téged."
"Nem számít, hogy ki játszik a másik csapatban. Ha egy barát, mert vannak a Premier League-ben játszó barátaim, az sem érdekel. Abban a pillanatban én vagyok a létező legnagyobb ellenfelük."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Sabah FC
Bajnokok Ligája ligaszakasz 1. mérkőzésOld Trafford
2026-09-10 21:00
Premier League 3. forduló
Hill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 9 |
| 3 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 4 | Chelsea | 3 | 8 | 7 | +1 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 5 |
| 9 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 11 | Manchester United | 3 | 7 | 6 | +1 | 4 |
| 12 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Sabah Baku
Bajnokok Ligája, Főtábla - 1. forduló