Ighalo-ügy: Közel a megegyezés
A kölcsönszerződés tervezete szerint a megállapodás január végén járna le, így Ighalónak csak ekkor kellene visszatérnie a Shanghai Shenhuahoz.
Közel a megegyezéshez a Manchester United Odion Ighalo kölcsönszerződésének meghosszabbításával kapcsolatban.
A United továbbra is tárgyalásokat folytat Ighalo anyaklubjával, a Shanghai Shenhuával, és remények szerint a jelenlegi kölcsönszerződés lejárta előtt nyélbe tudják ütni az üzletet.

A kölcsönszerződés tervezete szerint a megállapodás január végén járna le, így Ighalónak csak ekkor kellene visszatérnie a Shanghai Shenhuahoz.
Amennyiben ez elfogadásra kerül, Ighalo a júniusban kezdődő 2020-as Kínai Super League szezonjának nagy részét ki fogja hagyni.
A Shanghai eredeti álláspontja az ügyben az volt, hogy csak abban az esetben lennének hajlandóak meghosszabbítani a jelenlegi kölcsönszerződést, ha az egy vételi kötelezettséget is tartalmazna a United terhére, ami Ighalo árát 20 millió fontban határozta volna meg.
Ugyanakkor a kiutazási korlátozások megakadályozzák Ighalót abban, hogy a szezon kezdetéig visszatérhessen Kínába, így a Shenhua kénytelen volt álláspontján lazítani, engedve, hogy a játékos meghosszabbítsa az Old Traffordon tartózkodását egy új szerződés aláírásával.
A Sky Sports News közölte márciusban, hogy a Shanghai egy két éves, heti 400000 fontos fizetést tartalmazó szerződést ajánlott fel Ighalónak.
A jelenlegi kontraktusa 2022 decemberében jár le, de a Shanghai legalább 2024 decemberéig igényt tartana a csatárra.

Ighalo a januári átigazolási ablak utolsó napján csatlakozott a Unitedhez, nyolc pályára lépése alatt pedig négy gólt szerzett a Premier League felfüggesztéséig.
A United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer bizakodik abban, hogy a klub meg tudja hosszabbítani Ighalo kölcsönszerződését, így a támadó "befejezheti, amit elkezdett".
"A kölcsönszerződés május végéig szól, úgyhogy természetesen most vissza kellene térnie" - mondta Solskjaer a MUTV-nek előző héten.
"Ez számára egy valóra vált álom, és remélhetőleg befejezheti, amit elkezdett, mondjuk egy trófeát nyerve számunkra. Jelen állás szerint nincs még megegyezés. A bajnokságuk hamarosan kezdődik, úgyhogy egyelőre kivárunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |