Sanchez Milánóban maradhat
A 2020/21-es szezonban is kölcsönben folytathatja a chilei az Interben.
Alexis Sanchez jelenleg 10. hónapja van kölcsönben Olaszországban, szerződése június 30-ig szól, a fekete-kékeknek viszont nincsen opciós joguk a hosszabbításra.
Piero Ausilio sportigazgató az olasz Sky-nak azt nyilatkozta, hogy a klub legalább az idei Serie A végéig megtartaná a szélsőt, hogy aztán nyáron közösen dönthessenek a jövőjéről.
A 31 éves játékos, aki a United színeiben 45 mérkőzésen mindössze 5 gólt szerzett, októberben szenvedett bokasérülést, és csak januárban állhatott újra Antonio Conte rendelkezésére.
Az Arsenal és a Barcelona korábbi labdarúgója ezután 11 meccsen egyszer sem talált hálóba, de Ausilio úgy érzi, Alexis fontos fogaskerék lehet az Inter gépezetében a koronavírus-járvány miatt kitolódott idény finisében.
"Mindenekelőtt kezdjük onnan, hogy a jelenlegi kerettel kívánjuk befejezni a bajnokságot, valamint az Európa-liga idei kiírását" - mondta a szakember.

"Szeretnénk, ha mindenki maradna az idény végéig, a lejáró szerződések kapcsán ezért akcióba lépünk. Az eddigi egyetlen hivatalos megállapodás, hogy éltünk Ashley Young szerződésében foglalt opciós jogunkkal."
"A következő hónapokban számítunk Sanchezre is annak érdekében, hogy kialakíthassuk álláspontunkat a jövőjét illetően, mivel sérülését követően sokáig nem volt hadra fogható."
"Boka problémái előtt jól teljesített. A Barcelona és a Sampdoria ellen például kitűnően játszott, arra a Sanchezre emlékeztetett, aki Udinében és Londonban is remekelt."
"Felépülése után nem sok ideje volt visszarázódni, majd jött a vírus okozta kényszerszünet is. De most az olasz pontvadászat indulásával itt az esély, hogy bizonyíthasson, hogy később együtt dönthessünk az esetleges hosszabbításról."
"Mindkét fél érdeke, hogy a lehető legjobban fejezze be a szezont, és ennek megfelelő eredmény szülessen a tárgyalásokon."
Az Inter 13 összecsapással a Serie A zárása előtt harmadik a tabellán, 9 ponttal lemaradva a listavezető Juventus mögött, de egy találkozóval kevesebbet játszva, míg a dobogó második fokán a Lazio tanyázik.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló