Shaw örül Ighalo maradásának

Luke Shaw ismét betekintést engedett az elmúlt hét történéseibe a ManUtd.com részére, valamint Odion Ighalo szerződéshosszabbításáról is írt.


Sziasztok, úgy tűnik a futball szempontjából mostanra minden visszatér a normális kerékvágásba, eltekintve a ténytől, hogy még mindig arra várunk, hogy mérkőzéseket játszhassunk.

 

Nagyon keményen edzünk, és amikor hazaérünk úgy érezzük, hogy itt az ideje a pihenésnek, ez azonban most nem a legegyszerűbb otthon. Reign nagyon gyorsan cseperedik, és amint beesek az ajtón az egész napot vele és a barátnőmmel töltöm.

 

 

Semmiért nem cserélném el azt az időt, amit velük tölthetek, de ezen a héten emellett izgatottam várom, hogy belekezdhessek Az alvilág királynőjének a negyedik évadába. Amint a gyerek elaludt, rögtön azt fogjuk nézni.

 

Ami a Unitedet illeti, volt pár igazán remek hírünk a héten Odion szerződéshosszabbításával kapcsolatban. Mindenki nagyon örült a fejleménynek. Persze mindig érezni lehetett a levegőben a helyzetével kapcsolatos dolgokat, de próbáltunk nem beszélni ezekről edzésen, úgyhogy most tényleg mindenki nagyon örül ennek.

 

Az érkezése előtt a klubon kívül sokan nem tudták elképzelni, hogy mit is adhat nekünk, de mindenkinek megmutatta, hogy képes gólokat szállítani, és egy alternatív játékstílust is képes nyújtani a csatáraink között.

 

Megdolgozott azért, hogy itt maradhasson hosszabb időre és meg is érdemli. Örömöt és mosolyt hoz magával a klubhoz. Remek az edzéseken, és a pályán is szerzett pár remek gólt a mérkőzések alatt. Most, hogy minden rendeződött, remélhetőleg el fog tudni lazulni és vissza tud térni ahhoz, amiket a pályán csinált, mielőtt megállt volna az élet.

 

Az edzéseken remekül szerepel mindenki. Szerintem láthattad is, hogy mi a helyzet, mindenki élesnek, fittnek tűnik és persze mindannyian nagyon várjuk már, hogy visszatérhessünk a meccsekhez. Az első pár nap arról szólt, hogy visszaálljunk a normális kerékvágásba, újra hozzászokjunk a labdához, játszottunk pár mérkőzést, és volt pár erőnléti edzés is. Most van egy stabil alapunk és elkezdhetünk dolgozni azokon a dolgokon, amiken a menedzser és a segédedzők szeretnének, így például hogy hogyan is játszunk a pályán és milyen rendszerben dolgozzunk.

 

 

Mostanában több munkát raktunk a taktikába, hogy megtanuljuk azokat az alapelveket, amiket a menedzser elvár tőlünk. A srácok remekül figyelik és értik meg azt, hogy mit is akar tőlük a főnök. Van jó pár hetünk arra, hogy kidolgozzunk azt, hogy hogyan is fogunk játszani csapatként.

 

A hosszú várakozás után nagyon élvezetesek voltak a meccsek az edzéseken. Jó volt kimenni az edzőpályára, felpattanni a szobabiciklikre, és onnan nézhettük a meccset, ami a pályán zajlott. Jó érzés volt látni, hogy remek játék alakult ki a pályán és volt pár igazán kompetitív meccsünk is.

 

Jó látni a hangulatot, ami a srácok között uralkodik. Elég szerencsés voltam, azt kell mondjam. Szerintem minden nap a győztes csapat tagja voltam, mióta visszatértünk az edzéseken a játékhoz.

 

Utoljára a LASK ellen játszottunk tétmeccset Ausztriában, amikor nem voltak szurkolók a stadionban, és szerintem az volt a tesztje annak, hogy hogyan is fog működni a Premier League, mikor visszatérünk a tétmérkőzésekhez.

 

Számomra a szurkolók az elsők és a legfontosabbak: az egész futball az atmoszféráról szól, amit teremtenek és biztos, hogy hiányolni fogjuk mind a hazai szurkolókat a telt házas Old Traffordról, mind a lehengerlő idegenbeli szurkolókat, akik mindenhová követnek minket.

 

Szeretjük a drukkereinket és hiányoznak nekünk, de sokkal fontosabb, hogy a jelenlegi körülmények között ne hozzuk őket vissza túl korán a stadionokba. Meg kell teremtenünk a saját atmoszféránkat a pályán azokon keresztül, akik az oldalvonal mellett vannak, és jó, hogy van még pár hetünk, hogy felkészüljünk fejben arra, hogy más lesz most pályára lépni, mint eddig. Készen kell állnunk. Már a LASK ellen megtapasztalhattuk milyen érzés, és akár előnyként is felhasználhatjuk ezt.

 

Vigyázzatok magatokra, és maradjatok biztonságban.

 

Luke.


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!