Gomes maradásában reménykedik Solskjaer
A Manchester United menedzsere a koronavírus világjárvány okozta kényszerszünet utáni első hivatalos sajtótájékoztatóján friss információkkal szolgált Angel Gomes és Odion Ighalo jövője kapcsán.
A norvég menedzser csapatával először léphet majd pályára március 12. óta, amikor holnap este a Tottenham Hotspur vendégei lesznek a Premier League újraindulását követően.
Ennek apropóján jutott ideje arra is, hogy válaszoljon újságírók kérdéseire Angel Gomes, akivel éppen szerződés hosszabbítási tárgyalásban áll a klub, és Odion Ighalo kapcsán is, akinek kölcsönszerződését nemrég hosszabbították meg 2021 januárjáig.
"Angel egy top, top srác, akit már nagyon sok éve a klubunknál tudhatunk" - kezdte Ole.
"Új szerződést ajánlottunk neki, amelyet reményeink szerint elfogad. Ha nem, akkor minden jót kívánunk neki a jövőre nézve. Remélhetőleg, az információim alapján, már nem állunk messze a megoldástól, de ha mégse sikerül megtalálni, akkor a legjobbakat kívánjuk számára."
Gomes ebben a szezonban hat alkalommal jutott játéklehetőséghez a felnőtt csapatban, azonban a január 11-i, Norwich City ellen 4-0-ra megnyert bajnoki utolsó 10 percére történt becserélése óta nem volt a pályán.
Ighalo eközben korábbi, május végéig szóló kölcsönszerződése okán úgy volt, hogy visszatér Kínába a kínai Super League szezon kezdetére.

Azonban a 31 éves nigériai támadó annyira jó benyomást tett mindenkire - első három mérkőzésén kezdőként egyaránt eredményes volt - hogy a klub lépéseket kezdeményezett annak érdekében, hogy legalább a kitolódott 2019/20-as szezon végéig Manchesterben maradhasson.
Ez olyannyira jól sikerült, hogy a Shanghai Greenland Shenhua együttesével történt megállapodás alapján 2021. január 30-ig az Old Traffordon maradhat, ez a végkifejlet pedig igencsak elégedettséggel tölti el Solskjaert.
"Nagy örömünkre szolgál, hogy Odion velünk maradhat" - tette hozzá.
"Jó együttműködést sikerült kialakítanunk a klubjával [Shanghai Shenhua], Odion pedig a megérkezése óta nagy hatást tudott gyakorolni a csapatra, szóval nagyon elégedettek vagyunk."
"Ő egy másik, további dimenziót tud hozni a játékunkba elöl. Gólvágó, amit pedig az öltözőben és a pályán tesz a csapatért az nagyszerű. Remélem ott fogja folytatni és befejezni a szezont, ahol abbahagyta."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |