Játékosértékelés: Tottenham 1-1 Manchester United

Lássuk a hosszú idő utáni első, Tottenham Hotspur elleni idegenbeli bajnokit a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


David de Gea: Egyértelműen hibázott Bergwijn góljánál, ami sajnos sokba került a csapatnak. Hiába mutatott be ezek után több kisebb-nagyobb védést is, lehet, hogy hozzá is eljutottak a Henderson következő szezonbeli visszatérésével kapcsolatos hírek? 4

 

 

Aaron Wan-Bissaka: Még nagyon idény eleji formában volt. Amikor egy párharcot megnyert, a következő pillanatban el is veszítette a labdát. Sokkal több előrejátékra lett volna tőle szükség, de még a korábbiaknál is kisebb sikerszázalékkal ért a labdához, amikor mégis odakerült. 5

 

Victor Lindelöf: A bekapott gólnál ő már csak statiszta volt, de egyértelműen érződött rajta, hogy lassú és nehézkes a mozgása. A végén görcsöt is kapott, így le is kellett cserélni. 5

 

Harry Maguire: De Gea mellett egyértelműen az ő sara Bergwijn gólja. Rossz helyezkedés illetve döntés eredményeként kerülhetett egy-az-egyben a kapu elé a holland támadó. 4

 

Luke Shaw: Folyamatosan az ő oldalán sikerült megnyitni a csapat védekezését, vagy azért mert eltolódtak, vagy azért mert ő lemaradt. Gyakorlatilag az első félidőben azt se tudta hol van. Aztán a második játékrészben kicsit felszívta magát és védekezésben illetve támadásépítésben is tudott pozitív teljesítményt nyújtani. 5

 

Scott McTominay: Hatalmas teherbírás és futómunka jellemezte. Az előrejátékból a szokásosnál jobban igyekezett kivenni a részét, de emiatt védekezésben volt, hogy kevesebb energiája maradt visszazárni. 6

 

Fred: Fejben le volt lassulva, többször is ki nem kényszerített hibát vétett. A bekapott gólnak is részese volt. Már a félidőben egyértelmű volt, hogy Pogba fog beállni a helyére. 5

 

Bruno Fernandes: Benne volt a legtöbb tűz és a lehetőség a gólszerzésre. Távolról és közelről is próbálkozott és a társak kiszolgálásában is jeleskedett. A büntetőt szokás szerint higgadtan értékesítette és majdnem össze is hozott még egyet. 7

 

 

Daniel James: Súlytalan volt. Úgy tűnt, mintha egy elsőst állítottak volna be a nyolcadikosok ellen focizni. Képtelen volt bármi emlékezeteset is nyújtani, így nem meglepő módon hamar le is cserélték. 4

 

Marcus Rashford: Hatalmas lehetősége volt egy rossz helyre fejelt labdából, de ahelyett hogy a United szerzett volna belőle vezetést, a Tottenham góljához vezető támadás indult belőle. Érezhető volt rajta erőteljesen a hosszú kihagyás, de az egyértelműen látszik, hogy pár meccs múlva képes lesz újra a csapat vezére lenni. 5

 

Anthony Martial: Nagyon elizolált volt. Már régóta tudjuk, hogy az ő játékstílusában a felállt védelem elleni játék, főleg centerként nem fekszik. Ráadásul gyakran a tizenhatoson kívül próbálta megkapni a labdát, ami nem éppen azt segítette elő, hogy a kapura fordulhasson. Fernandes labdájából azonban parádés védésre késztette Llorist egy olyan lövésből, amit mi már bent láttunk. 5

 

 

Cserék:

 

Mason Greenwood (James helyére a 62. percben): Hatalmas csattanó lehetett volna, ha a mérkőzés hosszabbításának legvégén belövi a helyzetét. Szerintünk nem lehet kérdéses, hogy Jamesszel szemben neki kell kezdenie a folytatásban. 6

 

Paul Pogba (Fred helyére a 62. percben): Szinte azonnal magasabb sebességi fokozatra kapcsolt a csapat a beállásával, klasszisát pedig a büntető kiharcolásával egyértelműen megcsillantotta. 7

 

 

Nemanja Matic (Lindelöf helyére a 73. percben): Beállásával sokkal kevesebb védekezőfeladat jutott Fernandesnek és Pogbának, ráadásul kb. 15 percig így félig a védelemben játszott. 6

 

Odion Ighalo (Martial helyére a 73. percben): Más fajta játékstílust hozott a rendszerbe, de addigra már nem tudott a United akkora dominanciát kifejteni. 5

 

Eric Bailly (McTominay helyére a 89. percben): Beállásával visszaállt a csapat a négy védős szisztémára.

 

 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Bruno Fernandes

 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!