Solskjaer reakciója az FA-kupa elődöntőbe jutásra

Ole Gunnar Solskjaer elégedett volt az FA-kupa elődöntőjébe való bejutás kivívása miatt, miután a Manchester United 2-1-re legyőzte a Norwich City-t a Carrow Roadon.


Örülünk a továbbjutásnak

"Ez egy olyan kupamérkőzés volt, amely nem nyújtotta a legnagyszerűbb látványt, de úgy éreztem, hogy a labdát jól sikerült megtartanunk, viszont nem sikerült elegendő helyzetet kidolgoznunk és veszélyt előidéznünk. Örömünkre szolgál, hogy ott lehetünk a legjobb négy között és számos játékostól nagyszerű munkát láthattunk. Szép volt, hogy Harry Maguire tudta a győztes gólt szerezni."

 

Újabb játékpercek a lábakban

"A kupában csak az számít, hogy továbbjuss. Ráadásul mi mindezt sérülések nélkül, úgy tudtuk elérni, hogy számos játékosunknak tudtuk biztosítani a szükséges játékperceket a pályán. Néhányuk esetében mindenki láthatta, hogy szükségük van még a meccsrutinra és az erőnléti állapotuk fejlesztésére, de továbbjutottunk és ennek nagyon örülünk."

 

Ighalo befejezése

"Egyik szeme a labdán, a másik pedig valószínűleg a kapuson [Tim Krul] volt, aki kijött eltakarítani őt, de a védője is dolgozott keményen, szóval nagyszerű kivitelezés volt. Benne volt a második gólunkban is, amely végül Harry nagyszerű reakciójának köszönhetően ment be. Talán mindenki arra számított, hogy a fejjátéka miatt van elöl, de ez egy igazi lesipuskás befejezés volt tőle."

 

A 10 emberrel játszó ellenfél megtörése

"Én már korábban betaláltam volna [ha a pályán lettem volna]. Ilyenkor minden erőt mozgósítani kell a cél elérése érdekében. Természetesen, amikor 10 emberre fogyatkoztak, akkor nagyban megnehezedett a dolguk, mi pedig úgy tekintettünk erre, hogy mostantól van 30 percünk arra, hogy feltörjük őket. Nem tettük könnyűvé számukra, folyamatosan járattuk a labdát, mozgásban voltunk és abban reménykedtünk, hogy egyszer lesz egy olyan lehetőségünk, amit gólra válthatunk és ezt meg is tettük."

 

 

Maguire kupagóljai

"Két különböző típusú gólt szerzett már. A Tranmere elleni váratlan volt, ma pedig inkább egy fejes gólra számítottunk tőle, de a kapusuk fantasztikusan védett. Harry lenyűgöző teljesítményt nyújt mióta a klubnál játszik, a vezetői képességeit ma is láthattuk és minden egyes fejpárbajt és egy-az-egy elleni szituációt megnyert."

 

Esély a rotációra

"Nagyszerű, hogy mély merítési lehetőségeink vannak. Odion Ighalo lehetőséget adott számomra ahhoz, hogy rotáljak, ő pedig mivel már egy bizonyított gólvágó, így ki is vette a részét a csapat játékából. Ő egy nagyszerű személyiség, akit jó az öltözőnkben tudni."

 

Martial bevetése

"Azt gondolom, hogy Anthony remekül teljesített beállását követően és sikerült különbséget jelentenie az üres területekbe való befutásaival, fordulásaival, a játéka nagyon pozitív volt. Tudtuk, hogy az ellenfél emberhátránya miatt lesz 30 percünk, úgyhogy meg kell nyomnunk azt az időszakot és helyzeteket kell kidolgoznunk."

 

Előre tekintve

"Ott leszünk a Wembley-ben, egy lépésre a finálétól, úgyhogy minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni érte. Amíg nyerni tudsz, addig mindig már a következő mérkőzésre koncentrálsz. Szerintem ma mindenki tudta, hogy képesek vagyunk jobb játékra is, de továbbjutottunk és mindenki mosollyal az arcán térhet haza."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások