Solskjaer: Ezért tartjuk nagyra Ighalot
Ole Gunnar Solskjaer kihangsúlyozta, hogy Odion Ighalo mennyire kulcsfigurájává vált a Manchester Unitednek januárban kötött kölcsönszerződése óta.
A nigériai játékos nagy tudatossággal és lelkesedéssel játszott a szombati, 2-1-es győzelemmel zárult FA-kupa negyeddöntőben, és részt vállalt Harry Maguire győztes találatában is.
Ighalo ötödik gólja volt ez a Vörös Ördögök színeiben, mindössze négy kezdőként játszott mérkőzése során - a 31 éves játékos fontos tagja volt a csapatnak, amely márciusban 3-0-s győzelmet aratott a Derby County együttese felett az FA-kupa ötödik fordulójában.
Az egykori Watford csatár betalált a Club Brugge és a LASK ellen is az Európa-ligában, és Solskjaer képességeit dicsérte a Carrow Roadon felhangzott végső sípszó után.

"Nagyon fontos, fontos számomra, keményen dolgoztunk ennek érdekében, és Odion tudja, mennyire sokra tartjuk őt az öltözőben és azon kívül" - mondta Ole újságíróknak a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, mikor a középcsatár kölcsönszerződésének meghosszabbításáról kérdezték.
"Gólszerző, egy lesipuskás, erős, és meg kell tudnunk játszani a labdákkal. Ezt a második pillanatban megmutatta mikor Paul [Pogba] megtalálta."
Miután Solskjaer nyolc változtatást hajtott végre a csapatban, amely legyőzte a Sheffield Unitedet, Ighalo feladata volt a vezetés megszerzése és a labda megtartása Jesse Lingard, Juan Mata és Bruno Fernandes számára.
A feladatot végrehajtotta, mikor Luke Shaw labdáját, melyet Juan Mata felé rúgott, a kapuba juttatta az 51. percben. Ighalo a kapu felé fordult, és a jobb lábával Tim Krul fölött beemelte a labdát.
Solskjaer elismerését fejezte ki a nigériai bátorságáért, ahogyan a Unitedet előnybe juttatta.
"Egy szemmel folyamatosan a labdát figyeli" - folytatta Ole.
"Valószínűleg az egyik szemével a kapust figyeli, hogyan járhat túl az eszén, a másikkal pedig a védőket, akik pedig az övén akarnak."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ole Gunnar Solskjaer
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló