Korai csapathírek a Bournemouth meccs előtt
A Manchester United menedzserének, Ole Gunnar Solskjaernak döntenie kell, hogy ugyanazt a kezdő tizenegyet küldi-e pályára, amely hét közben 3-0-ra lemosta idegenben a Brightont, amikor szombaton a Bournemouth együttesét fogadják.
A Vörös Ördögök minden sorozatot figyelembe véve már 15 mérkőzésesre nyújtották kedden dél-angliai sikerükkel veretlenségi sorozatukat - amely sorozatban a második győzelmük volt a bajnokságban a Sheffield United ugyanilyen arányú legyőzését követően.
Ole mindkét bajnokira ugyanazt a kezdőcsapatot jelölte ki, bár a két mérkőzés közötti Norwich City elleni FA-kupa negyeddöntőre nyolc változást is eszközölt.
Egyébiránt új sérültről ezúttal sem érkezett hír, így minden lehetősége megvan a norvég menedzsernek, hogy ugyanazt a csapatot küldje pályára Eddie Howe legénysége ellen, mint az Amex Stadiumban.

Ennek ellenére a keddi Brighton elleni győzelmet követően Ole igyekezett kiemelni a keret rotálásának fontosságát az előttük álló sűrű időszakra vonatkozóan.
"Rengeteg mérkőzés vár még ránk, mi pedig folyamatosan forgatni fogjuk a játékosokat, hogy egyre jobb és jobb formába kerüljenek - főleg azok, akiknek eddig kevesebb, vagy semmilyen lehetőség nem jutott" - mondta újságírók kérdésére válaszolva.
"Paul [Pogba] és Marcus [Rashford] egyre élesebbek, Mason [Greenwood] is folyamatosan fejlődik és mellettük még vannak olyan játékosaink, akik bár nem kezdtek, de eddig fantasztikus szezont futottak."
Ole a Sirályok ellen fél órával a lefújás előtt lecserélte Pogbát, Luke Shaw-t és Bruno Fernandest is, majd negyedórával később Rashfordot és Martialt is, amely valószínűleg azt vetítheti előre, hogy a hétvégén is kezdőként számol majd velük.
Arról a mérkőzésről sérülés miatt csak Phil Jones és Axel Tuanzebe hiányoztak.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
| 2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
| 3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
| 4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
| 5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
| 7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
| 8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
| 9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
| 11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
| 12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
| 13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
| 14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
| 15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
| 16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
| 17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
| 18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
| 19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
| 20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló