Shaw: Ez a legmagabiztosabb United amelyben játszottam

Luke Shaw hiszi, hogy a Manchester United most több önbizalommal játszik, mint az Old Traffordon eddig eltöltött hat éve során bármikor.


Jól ismert a Vörös Ördögök szenvedése Sir Alex Ferguson 2013-as távozása óta, de úgy tűnik, hogy a klubnál fordulat állt be Ole Gunnar Solskjaer irányításával, aki a csapat negyedik menedzsere lett hat szezon alatt azt követően, hogy 2018 decemberében először ideiglenesen átvette a kispadot José Mourinhotól.

 

A szombati, Bournemouth elleni 5-2-es győzelemmel a United veretlenségi szériája már 16 mérkőzésesre nyúlt minden sorozatot figyelembe véve, a Unitedhez 2014 júniusában átigazolt Shaw szerint pedig most a legnagyobb öröm a klubnál játszani azóta.

 

"Az elmúlt évek során nem mindig volt a legizgalmasabb a játékunk és nem is tudtunk olyan jól teljesíteni, mint ahogy érzéseim szerint most - különösen az én itt töltött időszakomra tekintettel" - kezdte Shaw.

 

"Most érzem a legmagabiztosabbnak magunkat. Az edzőközpontban és a pályán is túlteng bennünk az önbizalom, a mérkőzéseknek pedig hittel telve vágunk neki."

 

"A nagy fordulópontot a néhány hónappal ezelőtti Bournemouth ellen 1-0-ra elveszített meccs jelentette. Az utóbbi időszakban voltak olyan mérkőzések, akkor szenvedhettünk volna egy jobb eredmény elérése érdekében, de szerintem ez is annak a jele, hogy jó irányba haladunk."

 

"Természetesen boldogok vagyunk az események alakulása tekintetében, de egyértelmű, hogy van még hová fejlődnünk és ezt mindannyian hisszük."

 

Solskjaer edzősködése alatt különösen nagy figyelmet kapott, hogy olyan játékosokat szerződtessenek a klubhoz, akik megfelelő karaktert képviselnek a manchesteriek szempontjából, amelyet jól példáz az is, hogy a norvég menedzser a "rothadt almák" beszerzésének elkerülését szeretné elérni.

 

 

Ez a hozzáállás eddig kifizetődőnek tűnik, ugyanis Harry Maguire és Bruno Fernandes szinte azonnal a csapat egyik elsőszámú vezéreivé váltak. Shaw szerint Solskjaer elismerést érdemel azért, ahogyan sikerült megváltoztatnia az öltözői kultúrát, amely a Mourinho-éra végére már eléggé döcögősen működött csak.

 

"A menedzser lenyűgöző munkát végzett" - tette hozzá Shaw.

 

"Olyan játékosokat hozott a csapathoz, akik nagyon jól kijönnek a már korábban is itt játszókkal és így egy nagyszerű társaság állt össze. A mindennapi edzéseken is nagy boldogság jellemez minket."

 

"Mindenki mosolyog, élvezi a másik társaságát és szerintem ez nagyon fontos ahhoz, hogy egy csapat sikeres lehessen. Mindenki ugyanazt a célt akarja elérni, kijön a másikkal és azt látom, hogy hatalmas változások álltak be a csapatnál, de nem csak a pályán, hanem azon kívül is az egymással való viszonyunk tekintetében."

 

Bruno Fernandes különösen nagy hatású igazolás lett a United számára, ugyanis érkezésével teljesen átalakult a csapat játéka, de Shaw szerint az öltözőben is vezető szerepet vett fel.

 

 

"Számomra Brunonak nagy szerepe van a változásokban és hogy a Unitedben kultúra váltás történt."

 

"Minden egyes nap a lehető legkeményebben dolgozik."

 

"Ő egy lenyűgöző fickó a pályán kívül is, vicces és hihetetlenül nagy önbizalma van a saját képességeit illetően, amelyet senki nem is kérdőjelez meg. Tökéletes volt eddig, amikor a pályán volt."

 

"Hiszem, hogy az egész csapat megváltozott. Még a korábbi súlyos sérültjeink - Paul Pogba és Marcus Rashford - is visszatértek és alaposan kiveszik a részüket a szezonvégi versenyfutásból. Mindenki magára veszi a megfelelő súlyt ahhoz, hogy együtt nagyszerű munkát végezhessünk."

 

Egy másik játékos, Mason Greenwood szintén nagyon pozitív színfoltja volt a csapat játékának a szezon újraindulása óta.

 

A 18 éves saját nevelés keményen dolgozott az edzőteremben a koronavírus világjárvány okozta karantén időszak alatt, ez pedig most úgy tűnik a pályán fizetődik ki számára.

 

Greenwood a United legutóbbi két bajnokiján háromszor volt eredményes, emellett pedig egy gólpasszt is adott, Shaw pedig hiszi, hogy határ számára csak a csillagos ég lehet.

 

 

"Lenyűgöző az a fejlődés, amelyet Mason a felnőtt csapat körül töltött elmúlt másfél évében produkált."

 

"Személy szerint úgy érzem, hogy gyerekből rövid idő alatt felnőtté vált és most már érti, hogy miről is szól igazából ez a bajnokság."

 

"Méretét tekintve is nőtt, erősebb és már nem annyira törékeny a testalkata. Korábban még el tudták lökni a védők a labdától."

 

"A legfontosabb dolog, amit mondhatok neki, hogy kerülje a felhajtást, ne foglalkozzon azzal, hogy mit beszélnek róla az emberek. Csak magára koncentráljon, továbbra is csinálja azt, amit eddig és akkor nem lehet ok arra, hogy ne legyen nagyon fontos játékosa a Manchester Unitednek a jövőben."

 

"Nem kérdéses, hogy legenda válhat belőle a Manchester Unitednél."

 

A United csütörtökön az Aston Villa vendége lesz, mielőtt a Premier League célegyenesére ráfordulva következne számukra a Southampton, a Crystal Palace, a West Ham és a Leicester City.

 

Emellett még továbbra is érdekeltek az FA-kupában - ahol majd a Chelsea lesz ellenfelük az elődöntőben - és az Európa-ligában is.

 

Shaw reméli, hogy ebben a szezonban megnyerhetik első trófeájukat Ole Gunnar Solskjaer irányításával, de a legfontosabb cél számukra az, hogy kvalifikálják magukat a Bajnokok Ligájába, azt követően, hogy ez előző idényben ez nem sikerült számukra.

 

 

"A jelenlegi formánk nagyszerű, de nem akarunk túlzottan belekényelmesedni, továbbra is hajtani akarjuk magunkat. Hisszük, hogy a következő egy nagyon jó szezon lesz számunkra és van egy nagy célunk, amely nem más, mint hogy a Bajnokok Ligájában szerepeljünk."

 

"Továbbra is érdekeltek vagyunk két kupasorozatban és őszintén hisszük, hogy meg is nyerhetjük őket. Ha sikerül mindannyiunknak egészségesnek maradni és továbbra is azt tenni, amit eddig, akkor nem látom, hogy miért ne sikerülhetne ezeket a céljainkat elérni."

 

"A top 4 - és a következő szezonbeli Bajnokok Ligája szereplés - elérése a legfontosabb számunkra. A Manchester United a világ egyik legnagyobb klubja. Ott kell lennünk a legnagyobb kupasorozatban és szerintem a hátralévő mérkőzéseink nyerhetőek ennek elérésére."

 

"Ha megnézzük a szezon kezdetét, akkor szerintem ezek voltak azok a mérkőzések, amelyeken szenvedtünk és nem szereztünk pontokat."

 

"Remélhetőleg sikerült változtatni a szerencsénken és remélhetőleg tanultunk abból, amit akkor nem sikerült véghez vinnünk. Magabiztosak vagyunk azt illetően, hogy sikerülhet a maximális pontmennyiséget begyűjtenünk, szerintem nincs olyan tényező, amiért ez ne sikerülhetne."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!