Yorke: Brunóval újra élvezhető a United játéka
Az egykori csatár elégedett a csapat jelenlegi menetelésével, és a portugál vezérszerepével.
Fernandes januári átigazolása előtt Solskjaer alakulata nem tudott kiegyensúlyozott formát mutatni a Premier League-ben.
Ennek következtében veszélybe került a szezon előtt kitűzött cél, hogy ott legyenek a top 4-ben, illetve kupagyőzelemmel örvendeztessék meg a szurkolókat.
Bruno rendkívül gyorsan beilleszkedett, érkezése épp egybeesik a klub 16 mérkőzés óta tartó veretlenségi szériájával, aminek hála a United újra versenyben lehet a Bajnokok Ligája-indulásért, illetve nagynevű trófeák elhódításáért.
A csapat ismét képes ontani a gólokat, amiben a középpályásnak vitathatatlan érdemei vannak.
"Ilyen sorozatra talán 3 vagy 4 éve nem volt példa" – mondta Yorke.

"Solskjaerék remekül igazoltak, Bruno hihetetlen sebességgel robbant be az Old Traffordra, és azonnal hatást gyakorolt a gárda játékára, amire régóta szükségünk volt."
"Kellett valami, ami felrázza az együttest, hogy újra magas szinten teljesíthessen. Persze a földön kell maradni, de ígéretesnek tűnik a helyzet, és jó nézni a srácokat – sokkal jobb, mint azelőtt."
"Most már leülhetünk úgy megtekinteni egy meccset, hogy tudjuk, vannak csatáraink, akik mernek támadni és gólokra vadászni."
Fernandes 9 bajnoki találkozón már 6 gólt és 5 asszisztot jegyzett, amivel feltette a lécet bajtársai számára.
"Óriási lelkesedésről tesz tanúbizonyságot a pályán, karizmájával húzza maga után a fiúkat" – tette hozzá Dwight.
"Mindig akcióközelben van, elöl is, hátul is egyaránt. Mindent megtesz a közösségért, és úgy tűnik, a többiek hasonló módon követik őt. Nagyszerű ezt látni."
"Hatalmas segítséget jelent számunkra. Szükségünk volt egy olyan személyiségre, mint Bruno."
A Vörös Ördögök legközelebb csütörtökön lépnek fel, Birminghambe utaznak, hogy a kiesés ellen küzdő Aston Villával csapjanak össze.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |