Greenwood lett a Villa elleni meccs legjobbja
Az angol elképesztő formában van, Solskjaer viszont igyekszik a földön tartani őt.
A 18 éves támadó sorozatban harmadik bajnokiján talált a hálóba az Aston Villa elleni 3-0-s győzelem alkalmával, és a mérkőzés emberének is megválasztották a Vörös Ördögök szurkolói a klub hivatalos applikációján keresztül.
A tinédzser újfent remek teljesítményt nyújtott, míg a 79. percben nem váltotta őt Daniel James.
Greenwood az első félidő hosszabbításában lőtt gólt, a szavazatok 38%-át vitte a találkozót követő voksoláson. Ole a lefújás után hangsúlyozta, a fiatal tehetség ez alkalommal is kihozta a maximumot.
"Mikor elvállaltam a menedzseri posztot, az ificsapat épp akkor páholta el a Chelsea-t 5-1-re, ha jól emlékszem, Mason 3-szor volt eredményes" – mondta a norvég szakember.
"Videóról néztem vissza azt az összecsapást, és már akkor látszott, hogy góllövésre született, és hihetetlen természetességgel kezeli a labdát."
"Most már igazi sztárok között játszhat, nagyon élvezi a munkát, megtalálta a helyét a felnőttek között."

Mikor arról kérdezték Solskjaert, mi várható Masontől a következő hetekben, hónapokban, vagy akár években, ismételten elmondta, hogy a zsenge korú labdarúgónak keményen kell dolgoznia, és nem szabad elszállnia.
"Az idő majd megmutatja, de először is oda kell figyelnie magára" – folytatta a 'Babaarcú Gyilkos'.
"Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy segítsem a fejlődését, és elvárom, hogy 100%-osan odategye magát az edzéseken, a meccseken pedig a megfelelő szintet hozza. Minden rajta múlik, olyan messzire juthat, amilyen messze csak akar."
Paul Pogba, aki tavaly április óta először szerzett gólt, a szavazatok 36%-át kapta meg.
A harmadik gólszerzőnk, Bruno Fernandes 18%-ot mondhat magáénak.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Mason Greenwood
Ole Gunnar Solskjaer
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |