Solskjaer: Nem érdekel a City

Míg a norvég nem foglalkozik a CAS döntésével, addig Klopp és Mourinho felemelte a szavát.


A nemzetközi Sportdöntőbíróság elfogadta a Manchester City fellebbezését, így Pep Guardiola együttese mégis ott lehet a Bajnokok Ligájában a következő két esztendőben.

 

Ennek következtében a Unitednek szüksége lesz a top 4-ben végeznie, ha jövőre szerepelni akar a legnagyobb európai kupasorozatban, de egy esetleges Európa-liga győzelem is elegendő lenne ahhoz, hogy főtáblás helyet biztosítson magának.

 

Jürgen Klopp és Jose Mourinho hangot adtak véleményüknek, utóbbi egyenesen szégyenteljesnek nevezte az ítéletet.

 

Guardiola megvédte övéit, Solskjaer viszont nem száll be a vitába, annak ellenére, hogy a döntés erőteljesen érinti csapatát.

 

"Úgy gondolom, mások túlságosan sokat csámcsognak ezen, jogukban áll. Ugyanakkor nem hiszem, hogy feladatom lenne ezzel foglalkozni. Az én munkám az, hogy felkészítsem a keretet a soron következő mérkőzésre, hogy a lehető legjobbat nyújtsuk" – mondta a Vörös Ördögök menedzsere.

 

"A Financial Fair Play rendelkezései azért lettek létrehozva, hogy ne adósodhassanak el a klubok, ami fontos tényező. Ezáltal szabályokhoz vagyunk kötve, amelyek betartására oda kell figyelnünk, de hagyjuk, hadd vitassák meg mások ennek a jó és a rossz oldalát."

 

 

A Unitednek csütörtökön a Selhurst Parkból kellene elhoznia a 3 pontot, hogy továbbra is saját kezében tarthassa a BL-indulás sorsát.

 

Solskjaer ahelyett, hogy a City-ügyet taglalta volna, inkább gólfelelőseit méltatta.

 

"Remek érzés, mikor csatárként nem csak fitnek és erősnek érzed magad, hanem a gólokat is ontod" – folytatta a szakember.

 

"Mason például az újraindulás óta megállíthatatlan. Nagyszerű látni a srácokat az edzéseken, mindannyian a gárda érdekét teszik az első helyre, ha egyikőjük jobb pozícióban van, akkor passzolnak."

 

"Martial is egyértelműen fejlődik, élvezi a focit, előre lépett mind egyénileg, mind a csapatjátékban – és fizikálisan is."

 

"Emlékszem, keringtek olyan statisztikák, hogy a mi támadóink mozogják a legkevesebbet a pályán, de Anthony most keményen dolgozik a klubért, minőségi befejező."


Goal.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!