Crystal Palace 0-2 Manchester United

Lassú játékkal és rengeteg labdaeladással, de sikerült kapott gól nélkül lehozni a mérkőzést - Rashford és Martial góljaival pedig bezsebeltük a 3 pontot.


Habár ez lett volna zsinórban a hatodik meccs, amin változatlan a kezdő felállásunk, Ole mégis a változás mellett döntött - részben pihentetés, részben pedig sérülés miatt. Matic helyett McTominay vette át a szűrő szerepét a középpályán, balhátvéd híján pedig Timothy Fosu-Mensah egészítette ki a védősort, akinek legutóbbi pályára lépése 2017 májusában volt.

 

Nem sok ideje volt De Gea-nak szundikálni a kapuban, hisz rögtön a kezdés után védenie kellett. Jobb szélen Zaha cselezte ki Wan-Bissaka-t, tette ki jobbra és húzta vissza rövid sarokra, de szerencsére nem a hálóban kötött ki a labda.

 

A Palace játékosait nagyon elkapta a gépszíj, ezúttal Zaha lepasszolja és Van Aanholt lövését kell blokkolnia a védelemnek. Még csak 5 perc telt el a mérkőzésből, de mintha csak a hazai csapat lenne pályán.

 

12. perc: végre egy United támadás, amiből szöglet lesz. Bruno adja be és Maguire fejel, de bőven kapu mellé. [spoiler: nem ez lesz az egyetlen/utolsó kapu mellé fejelt szögletünk] Hiába javultak fel a beadásaink, a végeredmény ugyanaz...

 

Húsz perc elteltével azért már világosan látható pár dolog a két csapat mozgásán. Kezdetnek ott van az a tény, hogy a hazaiak abszolút üresen hagyják a bal szélüket és nem védekeznek AWB ellen, inkább a 16-oson beljebb húzódva a rövidet védik. Másrészt a támadásaik mindkét szélen folynak, hiszen Milivojevic gyönyörűen diktálja a tempójukat a középpályáról. Igazi csapatkapitányhoz méltó teljesítményt láthatunk tőle ma este!

 

Az első félidő kötelező vizes-szünete után még mindig a Palace játékosok tűntek aktívabbnak, de azért Zaha is fejelt egyet a kapu fölé. Ezen felbátorodva a vendégeknek is eszükbe jutott támadni, de előbb Wan-Bissaka-t blokkolják, majd Martial ügyeskedése után Greenwood téveszti szem elől a kaput és lő csúnyán mellé.

 

Fél óra elteltével szeretett csapatkapitányunk fejelt össze valakivel, így pár percre leállt a játék, amíg az orvosok kivizsgálták az esetet. Szerencsénkre Harry-nek kutya baja, pedig Bailly már melegített is az oldalvonal mellett.

 

A 36. percben a fiatal Greenwood indul meg gyönyörűen a jobb szélen, Martial középen fut el és Rashford balról húzódik be középre, de a labdát nem sikerül hozzájuk passzolni, így ebből sem lett gól.

 

 

Röviddel ezután a füttymester-elvtárs mutatta meg hányadán is állnak a dolgok: Wan-Bissaka próbál jobb szélről betörni, de kicsit hosszan teszi maga elé a labdát, így megpróbál még odaérni és kiharcolni legalább egy szögletet. Mit ad Isten, McArthur pont ott terem előtte, így a labda elpöckölése után természetesen ütközés lesz. A labda a hazai játékosról pattant ki, várhatóan szöglet lesz fújva - vagy mégsem. Egyszerű kirúgás lesz, a kapus már keresi is a labdát, viszont megint gondol egyet a fekete ruhás úriember és rövid fontolgatás után kioszt egy sárga lapot a United jobbhátvédjének. Hosszú még az este, lesz bőven oka csuklani, főleg ha ilyen cifra döntései lesznek!

 

A 40. percben a Sasok próbálnak támadni, balról jön középre az indító passz, de Lindelöf belenyúl, viszont így meg pont Ayew elé kerül a labda és úgy istenesen kapura teszi - szerencsére De Gea a helyén van és a két öklével hárítani tud. A másik kapunál Bruno lövését blokkolja Milivojevic és nagyon úgy néz ki, hogy már nem lesz gól szünet előtt.

 

 

Vagy talán mégis?

 

Nagy kavarodás van a vendégek kapuja előtt, Zaha a földet csapkodja - elmondása szerint Lindelöf szabálytalanul szerelte a 16-oson belül és büntetőt érdemelne, viszont a bíró már tovább is engedte a játékot.

 

A pálya másik végén is mintha mozgolódás lenne: gyönyörű passzjátékot láthatunk a Bruno-Martial-Rashford triótól, ezt követően a kapu előtt úgy 4 méterrel Marcus visszahúzza a labdát és ellövi a jobb alsó sarokba. Ez már beszéd, a frissen szerzett tiszteletbeli doktori címéhez mi sem lenne illőbb, mintsem gól előtt mindhárom ellenfelet leültetni? (név szerint Guaita kapust és Joel Ward, illetve Patrick van Aanholt védőket) 0-1-re módosul az állás, megvan a megérdemelt vezetés, lehet menni szünetre. Talán mondanom sem kell, de ez egy újabb Fernandes gólpassz volt.

 

 

Szünet előtt még Greenwood előtt dobja el magát Zaha, természetesen szabadrúgást fúj a bíró a hazaiaknak. A Palace kapitánya mindenkit elküld a környékéről és csak ő marad a labda mögött, koncentrál majd gyönyörűen a rövid felsőre céloz, viszont De Gea-nak bőven jutott ideje odaérni és kipaskolni szögletre.

 

Sajnos a második félidőt sem sikerült jobb tempóban kezdeni, így csak kapkodja mindenki a fejét. Nem is várattak sokat magukra a Sasok, az 55. percben Zaha a jobb szélen - tudomást sem véve az előtte tornyosuló AWB személyéről - cselez egyet és ballal teszi be középre, amire egyből érkezik Ayew és a kapuban a labda. 1-1-re módosult az állás, de a játék még nem folytatódott, hiszen a VAR ellenőrzi a gól szabályosságát. Hosszas vizsgálódás után érkezik a hivatalos döntés: nincs gól, kirúgás lesz! Hát ez tényleg csak centiken múlott... Ideje lenne felébredniük a fiúknak és lőni még legalább egy gólt, ha nem szeretnének úgy járni, mint a Southampton ellen.

 

 

A 60. percben McCarthy készíti le McArthur elé a labdát, az viszont pattan egyet így jobb választás nem lévén kapásból kapura teszi, úgy 20 méterről, középről. De Gea újból a helyén volt és megfogta, de látható rajta, hogy nem örül túlságosan a védelme eddigi produkciójának...

 

Rögtön jött is a válasz erre a lövésre, Rashford szalad el Martial mellett, aki finoman kipasszolja balra az angol elé, de sajnos a léc alá tartó lövését könnyedén védi Guaita. Ha a védelmünk nem is, de a támadósor nagyot játszott ma és szinte fáradhatatlanok. Az eredmény bebiztosításának érdekében Ole kettőt is cserél: Matic jön McTominay helyére és Lingard váltja az össze-vissza rugdosott és kaszabolt Greenwoodot, akinek ma is voltak helyzetei, de nem sikerült gólra váltania őket.

 

Újabb hazai megmozdulás, a les-gólos helyzet másolata, csak most épp McArthur teszi be laposan balról, de sajnos nem érkezik senki, aki a hálóba tudná pöccinteni a labdát. Visszanézve a helyzetet, teljesen üres volt a kapu előtti tér, akár lőhetett is volna a passz helyett.

 

A második ivó-szünet alatt Roy Hodgson valamit nagyon magyarázott a bíró sporttársnak, és be kell vallanom, hogy nem alaptalan a felháborodása. Egész este fantasztikus játékot mutattak a fiai, csak épp egy csatár hiányzott a kapu elől, aki a jobbnál-jobb helyzeteket góllá varázsolja.

 

71. perc: Bruno egyensúlyát vesztve próbál ballal lőni egyet a 16-os széléről, de bőven mellé megy. A Palace is cserél egyet, McArthur szusszanhat meg, mivel Schlupp érkezik a helyére. [igen, az a Schlupp aki nálunk is volt próbajátékon, egész jól szerepelt, majd a Leicester színeiben gólt is lőtt nekünk, szóval ez egyáltalán nem jó jel..]

 

A számra kellett hirtelen csapnom, mert ez a Jeffrey gyerek első labdaérintésével szinte gólt szerzett.

 

74. perc: A Vörös Ördögök ma valahogy nagyon elfogadták a másod-hegedűs szerepet, viszont azt szívvel lélekkel teszik. Az előző ijedelemre a válaszuk egy hatalmas Bruno kapufa volt. Rashford szaladt el a bal szélen, majd az alapvonalról tette vissza középre, ahol Fernandes szabadon várta a labdát, majd ballal ellőtte - a csattanást talán még az Old Traffordon is hallani lehetett, viszont a mérkőzés eredménye változatlan.

 

Két perccel később újabb Marcus csoda! Fene tudja, honnan veszi ez a srác a trükkjeit, de egy szempillantás alatt otthagy 3 ellenfelet, majd kiadja Bruno-nak a bal szélre. Rövid fontolgatás után a portugál középre teszi [két ember lába között, szóval eddig 5 játékos lett semmibe véve], Rashford pedig adja is tovább egyből a balról betörő Martial elé, aki - még mielőtt elesne - sikeresen elteker a kapus mellett egy lövést; ÉS MEGVAN A MÁSODIK GÓL!!!

 

 

A szurkolók öröme hatalmas, a játékosoké viszont valamivel kisebb, hiszen Martial esése során teljes erővel elkaszálta a háttal álló Van Aanholt-ot, aki nagyon szerencsétlen módon találkozott a gyeppel és a pálya térmikrofonjain keresztül hallani lehetett amint felordít fájdalmában. Több, mint 10 percig kezelték, majd hordágyon vitték le, habár elég valószínű, hogy komoly baja esett, sikeres és gyors felépülést kívánunk neki! Tyrick Mitchell érkezik a sérült holland helyett, közben pedig Riedewald jött fel McCarthy helyére.

 

A kényszer-szünet után már semmilyen tempója nem volt a mérkőzésnek, mintha két nyugdíjas-klub piszkálta volna a labdát egy sétapálcával. Bruno lövését megint simán védik, viszont De Gea reflexei sem maradnak kipróbálatlanul. Zaha ügyeskedik megint a bal szélen, cselez, otthagyja a védőt majd lő egy laposat, de a spanyol portás lábbal hárít szögletre.

 

A negyedik játékvezető bütyköli a tábláját: 11 perc lesz a hosszabbítás! Nagy dolog már nem történt, Ayew lőtt mellé, aztán Rashford lövését védte Guaita, Maguire fejel újból mellé (azaz ezúttal fölé), majd Bruno lövését blokkolja Scott Dann.

 

98. perc: Fernandes végez el egy szabadrúgást balról, ami sajnos csak az oldalhálót rezegteti meg. Utána Martial kap egy fantasztikus passzt és indul meg vele, de Dann megmozdulását a bíró szabályosnak véli, így továbbengedi a játékot.

 

A végén még Lingard is próbálkozott egyet, de beleértek. Végeredmény 0-2.

 

Premier League, 36. forduló

Crystal Palace 0-2 Manchester United

Selhurst Park, 2020.07.16. 21:15

 

 

Vezette: Graham Scott

 

 

Crystal Palace: Guaita - Ward, Dann, Sakho, Aanholt(Mitchell 84') - Townsend, McArthur(Schlupp 72'), Milivojevic, McCarthy(Riedewald 84'), Zaha - Ayew

 

Manchester United: De Gea - Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Fosu-Mensah - McTominay(Matic 62'), Pogba - Greenwood(Lingard 62'), Fernandes, Rashford - Martial

 

Gól: Rashford 45+1', Martial 78'

 

Sárga lap: Milivojevic, illetve Wan-Bissaka és Maguire


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!