Manchester United 1-3 Chelsea

A FA-kupa elődöntőjében a Manchester United a Chelsea csapatával mérte össze erejét.


A Manchester United immár 19 mérkőzés óta nem szenvedett vereséget, és ebben az idényben már három alkalommal is legyőzték a londoni kékeket. A két együttes formáját tekintve a Vörös Ördögök voltak a mérkőzés esélyesei, ugyanakkor nehéz mérkőzésre volt kilátás.

 

Frank Lampard csapata a Leicester City, Solskjaerék pedig a Norwich ellen vívták ki az elődöntőbe jutást. A találkozó győztesére az Arsenal vár a sorozat fináléjában.

 

A kezdőrúgást a Manchester United végezhette el, és alig 40 másodperc után Caballeronak kellett fejjel tisztáznia Rashford elől. Az első percekben mindkét csapat próbált magasan letámadni.

 

A 7. percig kellett várni az első manchesteri beadásra, James labdája azonban nem talált társat.

 

A 10. percben Reece James lövését hárította De Gea, 5 perccel később pedig Azpilicueta beadása után Alonso fejelt a kapu fölé.

 

Fernandes kapott egy rúgást, néhány pillanatig úgy tűnt nem tudja folytatni.

 

Az első negyedóra végére feléledt a Chelsea, a United pedig kissé dekoncentráltnak tűnt. A londoni csapat beadásokkal próbálkozott, a Vörös Ördögök pedig úgy tűnt, kontra támadásokra rendezkedtek be.

 

A 26. percben Maguire szabálytalankodott Giroud-val szemben, a megítélt szabadrúgás bár veszélyesen kanyarodott, végül elszállt a fejek felett.

 

A félidő kétharmadának letelte után úgy tűnt, kezd éledezni a United.

 

A 31. percben Freddel szemben szabálytalankodtak a tizenhatos előterében. A szabadrúgást Fernandes végezte el kecsegtető helyről, azonban lövése nem ment eléggé sarokra, Caballero védeni tudta. Szöglet következett, szintén a portugál játékossal a labda mögött. Veszélyesen lőtte laposan a kapu elé, de társat nem talált.

 

Továbbra is rengeteg hibával játszottak a csapatok.

 

A 35. percben Kovacic volt szabálytalan Fernandessel szemben. A megítélt szabadrúgást ezúttal Rashford végezte el, lövése azonban levágódott a sorfalról.

 

Pár pillanattal később Mount ívelt a kapu elé, Zouma érkezett és fejelt össze Bailly-val. Ápolás következett. Az elefántcsontparti védő egy perc múlva, ezúttal Maguire-rel ütközött, amitől a csapatkapitány szemöldöke felszakadt, Bailly pedig nem tudta folytatni a játékot. Egy ideig úgy tűnt, hordágyon kell levinni a pályáról, végül saját lábán hagyta el azt, de az oldalvonal mellett hosszú percekig ápolták.

 

 

Martial érkezett a védő helyére. Rüdiger és Zouma ügyetlenkedése után kis híján rögtön labdát is szerzett az ellenfél büntető területének vonalánál, de Zouma az utolsó pillanatban a csatár lábával együtt elrúgta a játékszert, a játékvezető sípja pedig néma maradt.

 

Az első félidő 45+11. percében aztán vezetést szerzett a Chelsea. Azpilicueta beadása után Lindelöf maradt le Giroud-ról, aki a hálóba juttatta a labdát. De Gea ugyan beleért a perdítésbe, de a labda becsorgott a kapuba. 0-1!

 

 

Az ápolásokon és sérüléseken kívül ez volt szinte az első félidő komolyabb említésre méltó momentuma.

 

A szünetben egyik kapitány sem változtatott csapatán.

 

A második játékrész rögtön hideg zuhannyal indult. Williams adta el a labdát, melyet Mount szerzett meg és vezetett kapura. Maguire és Lindelöf nem támadta meg, ő pedig 17-18 méterről lőtt. De Gea csak beleérni tudott, bár sem különösebben erős, sem túl jól helyezett nem volt a lövés. 0-2!

 

 

Néhány perc múlva újabb Chelsea beadás után Giroud került helyzetbe, Lindelöf azonban tisztázni tudott.

 

Az 51. percben megszerezhette volna a szépítő gólt a United. Fernandes indította szépen Rashfordot, akinek a lövése centikkel kerülte el a kaput.

 

4 perc múlva Rüdiger faultolta Jamest a tizenhatos sarkánál. Fernandes végezte el a szabadrúgást, Wan-Bissakahoz passzolt, aki beívelte azt a kapu elé. Maguire fejére érkezett a beadás, de Caballero védte fejesét.

 

Ole elérkezettnek látta az időt, hogy belenyúljon a meccsbe. James és Fred helyére Greenwood és Pogba érkezett.

 

A Chelsea percei következtek. Mount előbb a kapu fölé lőtt, majd De Gea hárított.

 

A 62. percben újabb ápolás következett, újabb összefejelés miatt. Ezúttal Greenwood volt a szenvedő alany, a tettes pedig Rüdiger.

 

A ítéletvégrehajtó ezúttal is Fernandes, aki veszélyesen tekerte a játékszert a kapu elé, a védők azonban tisztázni tudtak. Szöglet következett. Bár Caballero rosszul jött ki, Maguire fejese nem talált kaput.

 

A 70. percben Pogba kapott sárga lapos figyelmeztetést egy Kovaciccsal szemben elkövetett szabálytalanság miatt, majd Alonso tesztelte De Gea-t

 

3 perccel később Reece James beadását Williams blokkolta. A szögletet Giroud csúsztatta tovább Jamesnek, fejesét azonban De Gea védeni tudta. A rövid felszabadítás után Alonso-hoz került a labda, beadásával Rüdigert kereste, de az végül Maguire lábáról került a hálóba. 0-3!

 

 

A 85. percben aztán Martial harcolt ki büntetőt a semmiből. Fernandes passzát követően Hudson-Odoi buktatta a francia csatárt. Ezúttal is Fernandes volt az ítélet végrehajtója, és ezúttal is magabiztosan értékesítette. 1-3!

 

 

A 89. percben újra a portugál ugratta ki veszélyesen Ighalot, de a Chelsea hálóőre megelőzte a csatárt.

 

Az utolsó percekben leginkább a középpályán folyt, kissé leült a játék.

 

A 94. percben azért még veszélyeztetett a londoni alakulat. Jorginho tört be és esett el a tizenhatoson belül, majd Hudson-Odoi lövése kerülte el kis híján a kaput.

 

A Manchester United az újraindulás utáni leggyengébb játékkal, némi meglepetésre 1-3 arányú vereséget szenvedett a Chelsea együttesétől, ezzel véget ért 19 mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozata és búcsúzott a FA-kupától.

 

FA-kupa, elődöntő

Manchester United 1-3 Chelsea

Wembley Stadion, 2020.07.19.

 

Vezette: Mike Dean

 

Manchester United: De Gea, Bailly (Martial 45+2'), Maguire, Lindelöf, Wan-Bissaka (Fosu-Mensah 79'), Fred (Pogba 55'), Matic, Williams, Fernandes, James (Greenwood 56'), Rashford (Ighalo 79')

 

Chelsea: Caballero, Azpilicueta, Zouma, Rüdiger, James, Jorginho, Kovacic (Loftus-Cheek 86'), Alonso, Willian (Hudson-Odoi 80'), Giroud (Abraham 80'), Mount (Pedro 90+1)

 

Gól(ok): Giroud (45+11'), Mount (46'), Maguire (öngól, 74'), Fernandes (büntető, 85')

 

Sárga lap: Pogba (71')


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!