Bruno: Itt az idő, hogy harcoljunk a céljainkért
A Manchester United talizmánja, Bruno Fernandes erős és pozitív üzenetet küldött a szurkolóknak, miután a csapat vasárnap csalódást keltő vereséget szenvedett az FA-kupa elődöntőjében.
Ole Gunnar Solskjaer csapata 3-1-es vereséget szenvedett a Chelsea ellen, amelynek jelentősen több, 48 órás felkészülési ideje volt a találkozó előtt. A portugál varázsló a teljes mérkőzést végigjátszotta a Wembley-ben.
Fernandes a meccs nagy részében a figyelem középpontjában volt, számtalanszor szabálytalankodtak vele szemben a Chelsea játékosai, különösen az első félidőben, amikor több csúnya rúgást is kapott a lábára, de legérzékenyebb testrésze is megszenvedett egyszer.
A Sportingtól januárban érkezett labdarúgó 9. gólját érte el a Vörös Ördögök színeiben, mikor a Martial által kiharcolt büntetőt értékesíteni tudta.
Ez csupán a szépítésre volt elég, így a vasárnapi vereség megszakította a United 19 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát, és ezzel az FA-kupa megnyerésének lehetősége is odaveszett.
Fernandes természetesen elégedetlen, 2,4 millió Instagram követőjének adott üzenetében a szolidaritás szükségességét hangsúlyozta.
"Ezelőtt sem voltunk a legjobbak, de most sem vagyunk gyengék" - mondta Bruno hivatalos fiókján keresztül.
"Nagyon szomorúak vagyunk az eredmény miatt, és hogy kiestünk az FA-kupából, amiben pedig reménykedtünk. Itt az ideje, hogy összegyűjtsük erőinket, hogy tovább küzdjünk a célunkért a Premier League-ben."
Az United szerdán este az Old Traffordon lép fel a West Ham ellen, egy győzelem a tabella negyedik helyére emelné Solskjaer csapatát.
Fontos megjegyezni, hogy egy Kalapácsosok elleni diadal hárompontos előnyt teremtene a negyedik helyen álló riválissal, a Leicester City-vel szemben.
A Rókáknak azonban még ebben az esetben is lenne alkalmuk visszaszerezni a negyedik pozíciót a szezon utolsó mérkőzésén, mikor a Unitedet fogadják.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Bruno Fernandes
Chelsea
FA-kupa
West Ham
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
10 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
14 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
15 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
16 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
17 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
18 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló