Hargreaves: A Dortmund csak blöfföl

A Bundesliga óriása kijelentette, Sancho nem megy sehová a nyáron. Ám ezt kevesen hiszik el...


Owen Hargreaves szerint Jadon Sancho hamarosan a Manchester United labdarúgója lesz, és a Dortmund pedig egyszerűen csak "játssza az erőset", hogy a lehető legjobb üzletre tegye szert a játékos eladásából.

 

A Vörös Ördögök az idei átigazolási szezon legfőbb célpontjává a Ruhr-vidéki gárda szélsőjét tették, a tárgyalások pedig egy ideje már meg is indultak a két klub között.

 

A sárga-feketék 120 millió euró alatt semmiképpen sem válnának meg a 11-szeres angol válogatottól, de a felek múlt heti ülésén állítólag rendkívül távolinak tűnt a megegyezés, annak ellenére, hogy olyan információk is felröppentek, hogy sikerült dűlőre jutniuk.

 

A Dortmund e hét hétfőjét szabta meg annak határidejéül, hogy közös álláspontra jussanak a Uniteddel, különben véglegesen elállnak a transzfer megkötésétől. És mivel a határidő eredménytelenül eltelt, Michael Zorc, a németek sportigazgatója úgy nyilatkozott, Jadon biztosan marad a következő szezon végéig.

 

Azonban Hargreaves azt állítja, semmi másról nincs szó, mint egy alku stratégiáról, hogy ezáltal néhány millióval feltornázzák Solskjaerék ajánlatát.

 

"Blöff... Blöffszaga van. Úgy gondolom, rövid időn belül az Old Traffordon fog kikötni" – mondta az angolok egykori középpályása.

 

"Szimplán többet óhajtanak kisajtolni a Unitedből. Erről szól a biznisz."

 

"Természetesen tisztában vannak vele, hogy Woodwardék meg szeretnék kaparintani Sanchót, és sürgetnék a leigazolását. Szerintem csak blöffölnek, és világos számukra, hogy nem fogják tudni megtartani."

 

 

A két korábbi manchesteri, Robin van Persie és Paul Scholes is egyetértett Hargreaves meglátásaival.

 

A duo úgy véli, miután Erling Haaland - aki januárban a Salzburg együttesétől a Dortmundhoz csatlakozott - leigazolása kudarcba fulladt, a Unitednél még inkább eltökéltek, hogy aktuális kiszemeltjüket végül elhalásszák.

 

"Nagyon úgy tűnik, a Dortmund próbálja kijátszani a kártyáit" – nyilatkozta Van Persie. "Ez történik, amikor üzletről van szó."

 

"Még több pénzt akarnak, szóval minden a Uniteden múlik, hogy ők meddig hajlandóak elmenni. Ha igazán nagyra értékelik Sanchót, és hiszik, hogy világklasszis lehet, akkor megteszik a szükséges lépéseket."

 

"Haaland esetén csődöt mondtak, ami egy elszalasztott lehetőségnek bizonyult. Mindenki láthatta az elmúlt 6-8 hónapban, hogy mire képes. Kitűnő játékos."

 

"Biztosan nem maradnának le újra egy hasonló tehetségről. De vajon mekkora az az összeg, amit nem sajnálnának érte? Ez itt a fogós kérdés. Ez színtisztán üzlet."

 

Scholes a következőket tette hozzá: "Több pénzért sóvárognak. 108 millió fontot kérnek, ez irdatlan összeg. Viszont Jadon kiemelkedő képességekkel rendelkezik, aki a világ bármely csapatába beférne a statisztikai mutatói alapján."

 

"A Unitedről annyit, hogy a Haaland-ügyben reménytelennek tűntek, mert nem kívántak egy szintnél többet befektetni a csatárba."

 

"Sanchóval kapcsolatban végig fogják vinni az akaratukat? Úgy hiszem, igen. Ha Ole nagyon akarja őt, akkor meg fogják szerezni."


Goal.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!