Ole: A csalódások inspirálóan hathatnak

Ole Gunnar Solskjaer szerint a Manchester United játékosait inspirálni fogják a szezon korábbi részében vívott elődöntői, amikor vasárnap este a Sevillaval csapnak össze az Európa-liga legjobb négy csapata között.


A Vörös Ördögök ebben az idényben mindegyik kupasorozatban eljutottak az elődöntőig, amelyben részt vettek, de eddig ez a pont jelentette számukra a végállomást a Ligakupában és az FA-kupában is a Manchester City, illetve a Chelsea ellenében.

 

Olenak örömére szolgál, hogy csapata ismét ott van egy sorozat legjobb négy csapata között, de kijelentette, hogy csak a végső győzelemmel elégszik meg és reméli, hogy a manchesteriek számára motivációt jelent majd az, ahogyan véget értek számukra az idei kupaszereplések.

 

"A szezon korábbi részében két elődöntőt is játszhattunk, de szeretnénk megugrani a következő lépcsőfokot" - kezdte a norvég menedzser a MUTV-nek.

 

"Nagy dolog, remek teljesítmény bejutni az elődöntőbe, de a Man Unitednél még nem elég."

 

"A csapat fejlődik, egyre éhesebb és éhesebb, szóval reményeim szerint a két másik elbukott elődöntő elég fájdalmat okozott ahhoz, hogy a különbséget jelentse abban a tekintetben, hogy mi jobban akarjuk majd a döntőbe jutást, mint ők [Sevilla]."

 

"Amikor elveszítek egy mérkőzést, vagy olyasmit, amit nem szeretnék, akkor az azt követő érzést nem szeretném újra átélni, szóval azt gondolom, hogy készen fogunk állni vasárnap."

 

A United menedzsere igyekezett kihangsúlyozni a mentális erő fontosságát a sorozat ezen szakaszában, kijelentve, hogy ez lehet akár a különbség is a siker vagy a kudarc között.

 

 

"Fizikálisan rendben vagyunk, de az összes csapat rengeteg mérkőzést játszott, mire idáig eljutott. Most már az inkább a kérdés, hogy mentálisan ki a legerősebb" - tette hozzá.

 

"Ha megnézzük az ellenfelünket, tudjuk, hogy fáradtak, de azt akarjuk, hogy fáradtabbnak érezzék magukat nálunk."

 

"Mentálisan erősnek, koncentráltnak, fókuszáltnak kell lenned, az ilyen mérkőzéseket pedig mindig az apró döntések vagy egy befejezés döntik el. Nekünk az a feladatunk, hogy fenntartsuk a játékosok figyelmét és megfelelő hozzáállását."

 

Természetesen normális körülmények között a vasárnapi elődöntő helyett két mérkőzéses párharcra kerülne sor hazai és idegenbeli összecsapásokkal. De a jelenlegi, koronavírus világjárvánnyal terhelt helyzetben az Európa-liga lebonyolítását illetően a továbbjutó kilétéről egy mérkőzésen döntenek a csapatok Németországban, Ole szerint ezzel pedig meg kell tudniuk birkózni.

 

"Ez olyan, mintha egy Európa-bajnokságon vagy világbajnokságon játszanánk, tehát nincsen második esély és abban a tudatban kell kimenned a pályára, hogy mindent ott kell hagynod, de részemről ez rendben van."

 

"Más fajta lebonyolítás ez, mint amihez hozzászoktunk, mert nincsenek hazai és idegenbeli mérkőzések, de részemről ez a létező legjobb forgatókönyv, mert így befejezhetjük a sorozatot."

 

A United menedzsere arra is időt szentelt, hogy dicsérettel illesse a szurkolókat is, akik közül többen Kölnig utaztak azért, hogy támogatásukról biztosítsák a csapatot.

 

"Ez lenyűgöző. Amikor busszal a hétfő esti meccs helyszínére tartottunk, zászlós Man United szurkolókat láttuk, amely nagyszerű érzés volt számunkra."

 

"Tudjuk, hogy lélekben itt vannak velünk és nagy, nagy részük van a teljesítményünkben."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Sevilla - Manchester United

Európa-liga elődöntő, ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!