Greenwood bemutatkozott az angol válogatottban
"Egy komoly eredmény ez nekem és a családomnak" - mondta Mason Greenwood, a Manchester United 18 éves támadója, miután először lépett pályára az angol válogatott felnőtt csapatában szombat este.
Az elégedett, akadémián pallérozódott játékosunk a mérkőzés utáni tweetjében kommentálta az eseményeket, miután csereként szállhatott be a Háromoroszlánosok közé az Izland elleni UEFA Nemzetek Ligája mérkőzésen a 78. percben.
Az eredményjelző 0-0-n állt, amikor Greenwood Harry Kane helyére szállt be Reykjavíkban, aki szemmel láthatóan javította az angolok támadójátékát a közvetlen, kezdeményező stílusával, rögtön kiharcolva egy szögletet néhány pillanattal a beállását követően.
A patthelyzet a 89. percben tört meg, amikor a Manchester City szélsője, Raheem Sterling sikeresen értékesítette a kiharcolt büntetőjét.
Rögtön ezt követően Greenwood győzelemmel történő bemutatkozásról szőtt álma majdnem szertefoszlott. A liverpooli hátvéd, Joe Gomez szabálytalanságát követően Izland szabadrúgást végezhetett el, de Birkir Bjarnason, az Aston Villa korábbi középpályása elpuskázta az egyenlítés lehetőségét.
A mérkőzést mindkét csapat 10 emberrel fejezte be - az angoloknál Kyle Walker, az izlandiaknál Sverrir Ingi Ingason kapott piros lapot, miután kétszer is besárgultak a mérkőzés alatt.
![]()
A Vörös Ördögök kapusa, Dean Henderson nem került bevetésre, ugyanis az Everton portása, Jordan Pickford védte végig a 90 percet. Ugyanakkor amíg a fiatal hálóőrünk a válogatottbeli bemutatkozására vár, mi szeretnénk gratulálni Masonnek a debütálásához. Ezen felül természetesen valamennyi Unitednál dolgozó személynek is gratulálunk, aki segített neki elérni ezt.

Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Mason Greenwood
Angol válogatott
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |