Levitt kölcsönben fejlődhet tovább
A Manchester United középpályása, Dylan Levitt a 2020/2021-es szezonra a Charlton Athletic együtteséhez szerződött kölcsönben.
A 19 éves játékos tavaly ősszel, az Astana elleni idegenbeli Európa-liga csoportmérkőzésen mutatkozhatott be a United felnőtt csapatában, most pedig első kölcsönidőszakát kezdheti meg.
A bodelwyddani születésű fiatal reménység Neil Wood U23-as csapatában 14 alkalommal lépett pályára az előző szezonban. Ez idő alatt 3 gólt és 4 gólpasszt jegyzett a Premier League 2 másodosztályának 2. helyén végzett és ezzel feljutó csapatban.
Levitt számára nagyszerűen alakult az elmúlt egy hét, ugyanis a walesi felnőtt válogatottban bemutatkozási lehetőséget kapott a Vörös Ördögök legendájától, Ryan Giggstől a Finnország elleni győztes Nemzetek Ligája selejtező mérkőzésen.
A középpályás reményei szerint bizonyítani tud majd és megfelelő mennyiségű játékidőt kaphat új, londoni állomáshelyén, akikkel szombaton már meg is kezdik a harmadosztály küzdelmeit egy Crewe Alexandra elleni idegenbeli mérkőzéssel.
A 8 éves kora óta a manchesteriek kötelékébe tartozó Levitt ezzel már az ötödik játékos, aki a nyári átigazolási szezon során kölcsönbe kerül Tahith Chong, Aliou Traore, Matej Kovar és Joel Pereira után.
A Unitednél mindenki sok sikert kíván Dylannek a The Valley-ben való fejlődéséhez.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!