Greenwood a koronavírus-teszt eredményét várja
A válogatott támadó a United játékosaitól távol edz, miután Izlandon megszegte a járványügyi protokollt.
Masonnek az angolok első Nemzetek Ligája-meccse után el kellett hagynia a Háromoroszlánosok együttesét, jelenleg otthonában egyedül készül az új szezonra.
A United követi az előírt szabályokat, így a 18 éves játékos mindaddig nem tréningezhet társaival, míg be nem bizonyosodik, hogy nem kapta el a vírust az Izlandon tett kihágása során.
Ebből kifolyólag Greenwood nem lehet ott a szombati, Aston Villa elleni felkészülési mérkőzésen a Villa Parkban.

Solskjaerék szeptember 19-én csatlakoznak be a Premier League versenyfutásába, mikor a Crystal Palace együttesét fogadják az Old Traffordon, köszönhetően az 1 hetes Európa-liga miatti plusz pihenőnek.
A klubnál csalódásukat fejezték ki a tinédzser cselekedete következtében, addig azonban nem alkalmaznak vele szemben szankciót, míg az FA vizsgálatának eredménye napvilágot nem lát.
A United tehetsége, valamint a City labdarúgója, Phil Foden szigetországi tartózkodásuk alatt 2 nőt fogadtak hotelszobájukban, annak ellenére, hogy szigorú szabályokat kellett volna betartaniuk.
A helyi rendőrség mindkét fiatalt 250 ezer izlandi koronára, átszámítva kb 1360 fontra büntette. A cechet maguk kötelesek megfizetni, a szövetség, illetve a csapatok nem állhatják azt.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |