Van der Sar: A legmagasabb szintre fogják egymást emelni a hálóőrök

A klubnál felmerülő kapus szituációval kapcsolatosan fejtette ki a véleményét Edwin van der Sar, aki úgy hiszi, hogy az öltözőben megtalálható magas minőség segíteni fogja a hálóőröket abban, hogy egy bizonyos szintet fenntartsanak a szezonban.


A korábbi első számú játékosunk - aki 266 alkalommal lépett pályára Vörös Ördögként - tud egy s más dolgot a kapuslétről. Az Old Traffordon töltött 6 éve alatt a holland 10 trófeához segítette hozzá a csapatot, beleértve négy Premier League trófeát és - egy felejthetetlen moszkvai döntőt követően 2008-ban - a Bajnokok Ligája trófeáját.

 

Edwin megérti a szükségességét a hálóőrök közötti versenyhelyzet fenntartásának, és úgy hiszi, hogy egy egészséges rivalizálás David de Gea, Dean Henderson, Sergio Romero és Lee Grant között csak a csapat hasznára lehet a következő hónapokban.

 

 

"Ez mindig erről szólt" - mondta Van der Sar amikor a versenyhelyzettel kapcsolatosan kérdezték a MUTV Group Chat című műsorának szerdai adásában.

 

"Fiatalként azokra a srácokra nézel fel, akik már a felnőtt csapatban szerepelnek. Aztán elkezdesz velük edzeni, versenyezni, és keményen dolgozni, hogy készen állj arra a pillanatra, amikor megkapod a lehetőséged."

 

"Aztán mikor ott a lehetőség, meg kell, hogy ragadd azt. Néhány srác szerencsés, és akár győztes meccsen is debütálhat, gólt szerezhet, vagy gólpasszt adhat, ugyanakkor szerencsétlenül is elsülhet az egész, elveszítheted a mérkőzést és a menedzser feje felett is kérdőjelek lesznek veled kapcsolatosan."

 

Edwin 2011-ben hagyta el a Unitedet, amikor bejelentette a visszavonulását a profi labdarúgástól, a helyét pedig a fiatal David de Gea vette át az Old Traffordon.

 

Természetesen az ezt követő időszakban a spanyol portás az egyik legjobbá vált a posztján, ami olyasvalami, amit Van der Sar is azonnal kiemelt.

 

A hollandot emellett Henderson is lenyűgözte, aki a Sheffield Unitednél töltött két szezonját követően tért vissza ezen a nyáron a klubjához.

 

"David kétséget kizáróan fantasztikusan teljesített" - kezdett Edwin a mondandójába.

 

"Attól a pillanattól kezdve, hogy átadtam neki a stafétát, rögtön számtalanszor választották az Év Játékosává, és fantasztikusan szolgálta a klubot."

 

"Ole Gunnar Solskjaer vetni fog egy pillantást a csapaton belüli versenyhelyzetre, valamint arra, hogy melyikük tud legjobban együtt dolgozni a védelemmel."

 

 

"Hogy őszinte legyek, nagyon lenyűgözött Dean felemelkedése a Sheffieldnél, de David eddig is remekül szerepelt a Unitednál. Vétett ugyan néhány hibát, de ilyeneket én is csináltam, minden játékos hibázik."

 

"Ez arról szól, hogy melyik pillanatban hibázol - 0-0 az állás? A csapatod kisegít? A csatárotok tud egy késői gólt szerezni, így a hibád lényegében a feledés homályába merül?

 

"Biztos vagyok benne, hogy David olyan energiával fog játszani, mint eddig tette, és remélhetőleg a megfelelő játékosokba invesztált befektetések egy versenyképesebb együttest fognak kreálni, akik újra harcban lehetnek címekért. Meggyőződésem, hogy a két srác a legmagasabb szintre fogják egymást emelni."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!