Manchester United 1-3 Crystal Palace

A Vörös Ördögök egyénileg és csapatként is megbuktak ma este, ennyire jellemtelen, lassú, körülményes játékkal hazai környezetben sem lehet pontokat várni.


A 2020-21-es szezonban először lépett pályára a manchesteri alakulat, mely hazai pályán fogadta Roy Hodgson csapatát.

 

Ole Gunnar Solskjaer kezdőcsapata tartalmazott meglepetéseket, hiszen sok szurkoló már temette David de Geát és arra számított, hogy Dean Henderson lesz az első számú kapus. Fosu-Mensah nevezése is meglepetés lehetett sokaknak, főleg azután, hogy Wan-Bissaka a legutóbbi szezonban remekül teljesített. Ám a legnagyobb meglepetés az lehetett ezen drukkereknek, hogy az új igazolás, a holland Donny van de Beek csupán a kispadon ült.

 

A 7. percben vezetéshez jutott a Palace; Schlupp kapta a labdát a bal szélen, Lindelöf nem volt elég határozott mellette, így a támadó középre tudott gurítani, érkezett Townsend, akiről Shaw maradt le, a londoniak támadója a hosszú alsóba lőtt, 1-0 a Palace-nak.

 

Townsendnek megjött a kedve, átlövéssel is próbálkozott, de két métert tévedett.

 

A United első lehetősége Fosu-Mensah előtt adódott, aki 24 méterről próbálkozott, de egy védőről szögletre pattant a játékszer.

 

Az első 15 percet - mondhatni - átaludta a hazai gárda, nagyon sok technikai hiba is jellemezte Fernandesék játékát, amely alapból nem volt mondható lendületesnek, a hibák pedig csak rontottak azon.

 

A 20. percben Rashford passzolt Pogba elé, a francia középpályás a tizenhatos előtt egy csellel elfektetett egy védőt, majd lőtt, Guaita védte a jobb alsóba tartó lövést. Két perc múlva McTominay lőtt 16 méterről, a labda azonban elkerülte a kaput. Nem hiányzott sok, de az pont elég volt, hogy a védő kicsit beleért a kísérletbe, ami után szöglethez jutottak a Vörös Ördögök. A sarokrúgást James kapta meg, de könnyedén szerelték a szélsőt.

 

Végre Fernandes is mutatott valamit - a sok hibán kívül - és lövését kellett fognia a vendégek kapusának, amit meg is tett. Óriási mezőnyfölényben játszott a United, de a Palace védelmét ilyen lassú focival nem lehetett sűrűn megbontani.

 

A félidő utolsó harmada nagyon unalmasra sikerült, a Palace remekül védekezett, ráadásul komoly helyzet csak a vendégek előtt adódott, Ayew a 45. percben 9 méterről a léc alá szeretett volna bombázni, ám De Gea nagyot mentett. Ha 0-2-vel ment volna a csapat a szünetre, nem sok esélye lett volna a második félidőben.

 

Így is csak akkor lehetett bármi esélyről beszélni, ha a játékon gyorsít a csapat. Sőt, a jobb szél változtatásért kiáltott, mert a Fosu-Mensah - James kettős semmi veszélyt nem jelentett 45 perc alatt.

 

Solskjaer nem várt sokat a cserével, a második játékrészre felküldte James helyett Greenwoodot.

 

Jobban kezdte a félidőt a manchesteri alakulat, már az első pillanatokban látszott, hogy emelt a tempón a csapat.

 

Mégis Ayew előtt adódott az első lövőhelyzet, De Gea azonban megoldotta a helyzetet.

 

Az 51. percben Pogba is próbálkozott, Guaita hárított, majd Lindelöf blokkolt nagyot a másik kapu előtt.

 

A Palace totális védekezésre helyezte a hangsúlyt, melyből kontrákkal kísérleteztek. Sűrűn nem adatott meg nekik az ellentámadás lehetősége, de a manchesteri védelemnek figyelnie kellett labdaeladások alkalmával, nehogy komolyabb esély adódjon a Sasok előtt.

 

A 67. perc elején Zaha lőtt gólt, de szerencsére lesen volt, így maradt a 0-1. Maguire csúnyán eladta a labdát előtte, de szerencsére a helyezkedéssel javítani tudott.

 

Eljött az idő, bemutatkozott a Vörös Ördögök csapatában van de Beek, aki az igen gyengén muzsikáló Pogbát váltotta.

 

A 68. percben egy szögletet csúsztatott meg McTominay, a labda Lindelöf elé került, a védő azonban kapu fölé lőtt. A következő percben Ayew lőtt kapura, Lindelöfön megpattant a labda, amit De Gea összeszedett. Ám a VAR-ral visszanézték a helyzetet, hiszen lehetséges tizenegyesről volt szó, mert nézték, Lindelöf kézzel ért-e a labdába. Végül Atkinson megadta a büntetőt. A tizenegyest Ayew lőtte, de nagyon gyengén, De Gea érezte a sarkot és védeni tudott. De Atkinson visszafújta, mondván nem volt De Gea lába a vonalon. A második büntetőt Zaha lőtte, persze be is lőtte, 0-2. Persze De Gea lába ezúttal sem volt a vonalon...

 

A 80. percben a semmiből jött a szépítés, egy beadás csorgott le a védelemről Van de Beek elé, aki közelről a hosszú alsóba lőtt, 1-2.

 

Hat perccel később eldőlt minden. Zaha kapott labdát a tizenhatosnál, Lindelöf csak követte ahelyett, hogy odalépett volna, a korábbi manchesteri pedig kilőtte a jobb alsót úgy, hogy De Gea mozdulni sem tudott rá.

 

Kétgólos hátrányban a Manchester Unitednek minden erejét össze kellene szednie, mert ehhez van szokva mindenki, ez van beleégve a klub történelmébe. Ám ezen a napon senki nem ezt tette. Ellötyögtek a pályán, mintha ők vezetnének kettővel, semmi jel nem utalt arra, hogy itt újabb gólt szereznének a hazaiak. És akkor az még csak 2-3 lett volna, nem döntetlen, vagy vezetés.

 

Ezt a játékvezetőt pedig már évekkel ezelőtt el kellett volna felejtenie a ligának, mert következetesség legapróbb jele sincs meg benne. De Gea fél méterre volt a gólvonaltól a második 11-esnél, érdekes módon akkor már nem fújta vissza, mert a Palace értékesítette azt. De ami a legrosszabb, nem ezen múlt a győzelem, vagy a döntetlen, ettől eltekintve sem volt esély akárcsak egy pontra.

 


Premier League, 2. forduló
Manchester United 1-3 Crystal Palace
Old Trafford, zárt kapus mérkőzés

 

Vezette: Martin Atkinson

 

United: De Gea, Fosu-Mensah(Ighalo 82.), Shaw, Lindelöf, Maguire, McTominay, Pogba(Van de Beek 67.), Fernandes, James(Greenwood 46.), Rashford, Martial
Nem használt cserék: Henderson, Bailly, Wan-Bissaka, Fred

 

Palace: Guaita, Ward, Kouyate, Sakho, Mitchell, McArthur(Milivojevic 88.), McCarthy, Schlupp(Eze 75.), Townsend, Zaha, Ayew(Batshuayi 81.)
Nem használt cserék: Hennessey, Meyer, Kelly, Inniss

 

Gólszerző: van de Beek 80' illetve Townsend 7', Zaha 75' (11-es), 86'

 

Sárga lap: Fosu-Mensah, Maguire illetve Ward


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!