Ole : Gyorsan javulnunk kell
Ole Gunnar Solskjaer úgy érzi, a Manchester United játékosaiból hiányzott az élesség a szombati, Crystal Palace elleni bajnoki során és elmondta, "gyorsan javulnunk kell".
A Vörös Ördögök csak egy felkészülési mérkőzést játszottak a tegnapi bajnokit megelőzően, ez pedig szöges ellentétben állt azzal, hogy a Sasoknak négy találkozójuk is volt, mely mellett két tétmérkőzés is a lábukban volt.
Roy Hodgson csapata sokkal fittebbnek tűnt a meccs kezdésétől fogva és Andros Townsend révén már az első félidőben vezetéshez jutott, amit Wilfried Zaha duplázott meg fordulás után, egy vitatott VAR döntést követően büntetőből. Doony van de Beek bemutatkozott a Unitedben és pályára lépése után nem sokkal gólt szerzett, de ha vissza is jött némi remény, az hamar elszállt Zaha második találatával.
Noha az erőnléti szintek közti különbség sokat jelentett, valamint a vitatható tizenegyes is közre játszott, Solskjaer nem keres mentségeket, hanem elismeri, ez egy ébresztő a csapatának.
Ole, nyilvánvalóan nem ilyen rajtot szerettél volna. Mi a véleményed erről?
"Nagyon csalódott vagyok. Azt hiszem, ez megmutatta, hogy kevesek vagyunk. Kevesek játékidőben, erőnlétben, élességben, gyorsan javulnunk kell. Olyan 3 pont volt, amit akartunk és ami kellett. 37 mérkőzésünk van még, de ez egy ébresztő és egy olyan valami, amit tudtunk, hogy szembe kell néznünk, ha olyan messzire mentünk az európai porondon. Rövid időnk volt a felkészülésre, de ez a valóság, így nincs mentség."
Ők már hat meccset játszottak ezt megelőzően, ez volt-e hatással az élességünkre?
"Igen, persze. Láthattad, hogy élesek voltak, erősek voltak, remekül működött a rendszer, tehát pontosan olyanok voltak, amit gondoltunk. Reméltem és azt gondoltam, jobbak leszünk, mint amilyenek vagyunk most."
Elnézést, hogy a szezon első mérkőzésén felhozom a VAR-t, de a büntető kicsit erősnek tűnt...
"Szerintem nem volt tizenegyes, nagyon kemény ítélet volt. Aztán David nagyot védett, majd megint jött egy kemény ítélet. Valószínűleg ez a helyes, ha a szabályokat nézzük, mert a lába néhány centire volt a vonaltól. De nem ez a döntés volt az, ami miatt elbuktuk a találkozót."
Donny van de Beek beállt és változást hozott. Elégedettnek kell lenned ezzel?
"Igen, remek hozzáállása és energiája van, az egyik legjobb, akit ismerek abban, hogy megtalálja a szabad területeket. Erre azért van szükségünk, mert előtte körbejárattuk őket és beadásokkal próbálkoztunk, de nem volt a kapu előtt elég emberünk, ő pedig ezen változtatott."

Egyértelmű, hogy ez a szezon könyörtelen lesz, hiszen sűrű lesz a program, szóval most csak regenerálódás lesz és irány tovább?
"Igen, rendbe kell gyere és fel kell készülj a következő összecsapásra! Kedden a Luton ellen játszunk. Nyilván játékidőt kell adnunk a többi játékosnak is, edzeni azokkal, akiknek szükségük van rá és fejlődni. A lényeg: készen kell állnunk, mert elindult a bajnokság. Elkezdődött a szezon!"
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ole Gunnar Solskjaer
Donny van de Beek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 14 | 27 | 7 | +20 | 33 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Aston Villa | 14 | 20 | 14 | +6 | 27 |
| 4 | Chelsea | 14 | 25 | 15 | +10 | 24 |
| 5 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 6 | Sunderland | 14 | 18 | 14 | +4 | 23 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 8 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 9 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 10 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 13 | Brentford | 14 | 21 | 22 | -1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 14 | 14 | 22 | -8 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 14 | 15 | 28 | -13 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ