Shaw: Több igazolásra van szükségünk
Luke sürgetné a vezetőséget, hogy Donny van de Beek után újabb játékosokat szerződtessen a klub.
Ole Gunnar Solskjaer csapata egy rendkívül gyenge teljesítménnyel kezdte meg az idei Premier League-idényt.
A Crystal Palace elleni szereplés megmutatta, hogy több pozícióban is ráfér az erősítés az együttesre, amire azonban már csak 2 hét áll rendelkezésre Ed Woodwardék számára.
Egy jobbszélső továbbra is prioritás, míg balhátvéd, illetve középső védő szerződtetése is napirenden van a Unitednél.
"Nagyon jó csapatunk van, de személy szerint úgy gondolom, hogy erősítésre szorulunk" – mondta Shaw. "Lendületet hozhatnának az érkezők. Meg kell nézni, miként igazolnak a riválisok, és lépést kell tartanunk velük e tekintetben is."

A United szezonnyitó mérkőzést 6 évvel ezelőtt veszített el utoljára, még Luis van Gaal irányítása alatt a Swansea ellen. Shaw kiemelte, hogy a Sasoknak több idejük volt a felkészülésre, jobban meccsben voltak, valamint a Vörös Ördögök előszezonjának rövidségét okolta a vereség miatt.
"Minden rosszul sült el. Szerintem a felkészülési időszaknak nem szabad úgy zajlania, ahogy az ideinek. Mindössze egy hetet töltött együtt a csapat" – folytatta az angol.
"Nem sikerült úgy felrázni magunkat, ahogy szerettük volna. Ez persze nem lehet kifogás, mivel megvannak a játékosaink ahhoz, hogy egy ilyen meccset is behúzzunk, de nem álltunk egészen készen, így végül pórul jártunk. Egy új szezonnak frissen lehet csak nekivágni."
Solskjaer alakulata legközelebb a Luton ellen játszik idegenben a Ligakupában, majd hétvégén a Brighton vendége lesz a PL következő fordulójában, szóval nincs lehetőség a múlton rágódni.
"Nyernünk kell kedden, hogy újra elkapjuk a fonalat" – tette hozzá Shaw. "A jó start mindig fontos az idény elején."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Sabah FC
Bajnokok Ligája ligaszakasz 1. mérkőzésOld Trafford
2026-09-10 21:00
Premier League 3. forduló
Hill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 9 |
| 3 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 4 | Chelsea | 3 | 8 | 7 | +1 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 5 |
| 9 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 11 | Manchester United | 3 | 7 | 6 | +1 | 4 |
| 12 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Sabah Baku
Bajnokok Ligája, Főtábla - 1. forduló