Taktikai Mágnestábla: Luton Town 0-3 Manchester United

Kedves Olvasó! Elkezdődött a Ligakupa sorozat, amely most inkább egy nyári felkészülési mérkőzés szerepét töltötte be a csapat életében. Nézzük meg közösen, hogy valóban ennyire sima volt-e, mint amit az eredmény mutat?!


Új sorozat, új kezdő XI

 

Kezdjük ott, hogy Ole Gunnar Solskjaer Maguire kivételével az egész kezdőcsapatot kicserélte a hétvégéhez képest. Így végre Van de Beek is kezdő lehetett a Manchester Unitedben. Összesen 3 támadó középpályást pakolt fel Ole a pályára. Számomra Mata és Lingard is ez a kategória, hiába a szélen játszottak tegnap papíron. Ebből is látszik, hogy mennyire túl van töltve a keret támadó középpályásokkal, és mennyire nincs egy csere szélsőnk sem.

 

Felállások: 4-3-3 vs 4-2-3-1

 

 

Ha megnézzük a játékosok Luton elleni átlagos helyzetét a pályán, akkor több érdekességet is láthatunk. Mata és Lingard nagyon bent játszott Ighalo mellett, de még Van de Beek is nagyon feltoltan helyezkedett el.

 

Forrás: whoscored.com

 

Miért gond ez? Mert nem véletlenül szenvedett a United a büntetőig a Luton ellen. Ismét egy probléma, hogy a csapat nem használja ki a pálya szélességét. A Luton is tömörülni akart a mérkőzés elején 0-0-nál a saját kapuja elé. Az ok hasonló, mint ami a Palace ellen volt. Az előző cikkben fejtegettem. Kisebb területen sokkal nehezebb támadást építeni. A Unitedben egyedül a szélső hátvédek adnak szélességet a támadásokhoz a mérkőzés nagy részében. Amivel semmi gond nincs, de akkor nekik jobban be kellene lépni a játékba.
 

Nézzünk is erre rögtön egy példát.

 

Hogy szűkítsed össze a területet, amikor nem erre lenne szükség

 

A felső képen a United bal oldalról egy labda járatással juttatja a labdát a jobb oldalra. Itt is látszik, hogy Mata teljesen belül helyezkedik. Ami persze középen emberelőnyt eredményez, de a terület kicsi ahhoz, hogy kijöjjön. Így a szélre kimozgó Ighalohoz kerül a labda. Aki az alsó képen már kézmozdulattal kéri AWB-t, hogy gyere öreg, lépj már be a támadásba. Jellemző kép a szélső hátvédjeinkkel kapcsolatban. Pedig Williams is tizenegyest harcolt ki. Ez van, ha bátran belép a támadásba.

 

 

Szóval én tényleg nem tudom, hogy mi zajlik Manchester vörös felén. Vagy, hogy a mérkőzés előtt milyen taktikai utasítások hangzottak el. Most már az Amazon forgathatna a Unitednél is, mert ennek a mérkőzésnek tényleg meghallgattam volna a meccs előtti elemzését.
 

A felső képen látható, ahogy Mata, aki papíron jobb oldali szélső, a mérkőzésen mélyen visszalép labdáért. Ezzel egy időben Lingard is befelé szűkíti a területet. Van de Beek Ighalo nyakán köröz. Majd egy felpasszal ugyan átjátssza a United a Luton középpályáját, de utána már dadog a labda. Középen alapesetben a háromszöget a Fred - Matic – Van de Beek hármasnak kellene létrehoznia (papíron gondolom én). Ehelyett a két ,,szélsőnk” hozza létre Freddel. Nem tudom, hogy előzetesen ez volt-e a terv. Baljós árnyak?

 

 

Egyébként ha itt az a figura, hogy Lingard befelé húzódik és a Luton jobb hátvédjét viszi magával, ezzel Williams előtt pedig területet képez, akkor elfogadom, hogy működik. De akkor Williamset is toljuk már fel bátran, mert így nem sok értelme van.

 

Persze lehet mondani, hogy ez a B keretünk. Csak szerintem sajnos a B keretbe tartozó játékosok sem nyeretlen két évesek. No de edzőmérkőzésről lévén szó, nézzük mennyire gyakoroltuk a labdakihozatalt.

 

Labdakihozatalok

 

Csapó 1

Henderson 12:07-nél kapta meg a labdát. A játékosok már előre eltervezett módon álltak fel. Persze az alacsonyabb osztályú Luton, ahogy megbeszéltük velük a mérkőzés elején, feljöttek ránk, hogy tudjuk gyakorolni a kihozatalt (edzőmérkőzéseken nem ritka, hogy egy-egy elem gyakorlása miatt, előre megbeszélik, hogy mit várnak el a felek egymástól. Oké ez most Ligakupa, de kb ez volt az első felkészülési mérkőzése a Unitednek a szezonra). Szóval Henderson látja, hogy semmi mozgás, így még kicsit játszik is a labdával. A Luton AWB-t és Williamst látszólag szabadon hagyta. Ezért Henderson úgy dönt, hogy AWB felé íveli a labdát 12:20-kor, azaz 13 másodperccel később. Addig a csapat nagy része szobor fogót játszva egy métert nem mozog, hogy megjátszható legyen.

 

 

Szóval nekem ezek az aggasztó dolgok. Mindegy, hogy ki az edző, de ha egy csapat látja, hogy besül a labdakihozatali séma, és nincs B terv, hanem egy másodosztályú csapat ellen bedobásra tudják rúgni a labdát, nos az szerintem gond. De kedves Olvasó, gyere és írd le a véleményed a komment szekcióba. Te, hogy látod?

 

Csapó 2:

27. percben járunk. Azért mertem bátorkodni, hogy az előbb leírjam, hogy ez egy United séma, mert 14 perccel később pepitában ugyanezt láthatjuk. Felső képen látszik, hogy Matictól tartanak inkább, mert őt ketten is őrzik. Ha engem kérdeztek, én is inkább Maticot őrizném ennyire.

 

Jó hír, hogy ezúttal már ki merte Henderson passzolni a labdát Baillynak. A Luton csatára abban a pillanatban meg is indult a belső védő irányába. Mozgásával kizárva Maticot, valamint elegendően veszélyes helyzetet teremtve a kapu előtt, hogy a kapus és a másik belső hátvéd ne legyen opció. Alsó képen látszik, hogy AWB-t kivették a játékból, Fred és Matic is meg játszhatatlan. Túloldalon Williams messze van, mire odaér a labda, odaér az ellenfél is.

 

 

Szóval mit gondolsz kedves olvasó, mi történt ezután?

 

Bailly realizálta, hogy nagyjából mindenki megjátszhatatlan körülötte, így hát elindult labdavezetéssel, hátha kilép rá valaki és a helyére be tudja passzolni a labdát. Azonban a Luton nem lépett ki rá, egyedül hátulról kezdett érkezni a nyomás. Szóval paff, az ellenfél tizenhatosáig rúgta rémületében. Egyébként AWB a vonal mellett megjátszható lett volna. De valószínűleg neki sem sok folytatása lett volna a játéknak. Mata lépett neki vissza egyedül. Egyébként a United amiben még le van maradva fényévekre a top kluboktól, az a játék folytatás. Vagyis a labdás játékosnak mennyi opciója van passzolni. Nyilván az a jó, ha minél több van. Nálunk sajnos általában 1 max 2, az sem általában előrefelé hanem oldalra vagy hátra.

 

 

Jó tudom, én vagyok a kritikus. De szerintem az, hogy egy másodosztályú ellenfél ellen, egy félig edzőmérkőzésen egy láthatóan ,,begyakorolt” labdakihozatali sémából az első két alkalommal ezt tudjuk kihozni... Nos, nekem nem az igazolások hiánya mutatja az idei évre a borús jövőt, hanem ezek a dolgok.

 

Letámadás

 

Oké, akkor nézzük meg, hogy a letámadást miként gyakoroltuk ezen a mérkőzésen.

 

Kezdem azzal a jelenetsorral, amit számomra talán a legfájdalmasabb volt látni a mérkőzésen. A Luton egy szabadrúgáshoz jutott, amely után úgy döntöttek, hogy nem ívelik el a labdát. Létrehoztak egy háromszöget, és úgy ,,cicáztak” az ellenféllel ahogy egy magasabb osztályú ellenfélnek illik az alacsonyabb osztályú ellenfelével. Oh, egy pillanat…

 

 

Ugyanezt majdnem megcsinálták két ,,cicával”. Ugyanis látták, hogy annyira működik, hogy még kicsit közben nyitottak a területen, hátrébb vitték a labdát. Sőt, amikor már majdnem besült a játék, akkor csináltak belőle egy négyzetet. Nos, számomra ez egy játékelképzelés. Amikor elfogynak a passz lehetőségek, akkor a többi játékos nem csak nézi, hanem létrehoz még másikakat. Szerintem ez nagyon hiányzik a Unitedből. Nem mellesleg közel 10 másodpercig cicáztak a vendégcsapattal, megtartották a labdát és egyébként a folyamatos helycserével a szélre juttatva egy kiugratás lett a vége. Ami csak a lesnek volt köszönhető, hogy nem Henderson kapujáig gyalogolt a csatár.

 

 

A felső képen még Matic a második ,,cica”. Míg itt az alsón már Van de Beek. Beszédes?

 

 

No, de nézzünk egy másik szituációt. Direkt a mérkőzés egy másik periódusából választottam a jelenetet. Még mindig 0-0 az állás. Felül látszik, hogy Lingard annyira rossz szögben támadja a Luton középhátvédjét, hogy az úton levő Van de Beek játékosa zavartalanul tudja megkapni a labdát. Van de Beek egyébként Mata hiánya miatt volt úton a jobb oldalon, ugyanis mind a kettő passzsávot próbálta figyelni. Ighalo és Lingard itt helyet cseréltek, de pozícióra megvoltak. Mata ismét bent kolbászolt, pedig itt a szerepe elvileg a jobb szélső lenne. Természetesen a Luton, amikor az amúgy sem megkomponált United letámadást átjátszotta, egy fél térfelet szabadon talált. Most komolyan kérdezem. Itt mindenki azt csinál, amit akar?

 

 

Igazából a Unitednek több jó letámadása is volt a mérkőzésen, azonban szerettem volna kiemelni itt egy rosszat, mert sajnos ebből akadt a több. Egyszerűen nem értem, hogy a posztokat miért nem lehet fixen tartani. Oké, hogy berakott a kezdőbe Solskjaer három papíron támadó középpályást, de jó-e az, hogy ennyire szabadon mehetnek? Ráadásul szűkítik a területet.

 

Én úgy gondolom, hogy ez a mérkőzés 0-0-ig volt izgalmas. Egyébként én nem éreztem, hogy nagyon könnyen át tudnánk törni a Luton falat.

 

Kinek ismerős ez a kép a hétvégéről?

 

 

Én úgy gondolom, hogy ismét kellett egy tizenegyes ahhoz, hogy kibillenjen a mérkőzés a saját kis medréből. Nem tudom, hogy hány perc kellett volna ahhoz tizenegyes nélkül, hogy gólt tudjanak szerezni. Vagy előbb jöttek volna a minőségi cserék. Ezt már sosem tudjuk meg.

 

 

Összefoglalva a látottakat:

 

Magabiztosan nyert a vendégcsapat. Azonban ez számomra nem is lehetett kérdés. A játék képe már nálam azért hagyott némi kívánnivalót maga után. Szerencsére sokan kaptak tegnap bizonyítási lehetőséget, viszont azt nem tisztem eldönteni mennyien éltek vele. A Luton helyenként pofásan játszott, de azért a mérkőzés nagy részében a Unitednél volt a labda. Sajnos ez inkább volt egy passzív labdabirtoklási fölény, mint aktív.

 

Van de Beek tegnap Bruno Fernandes helyén játszott. Szerintem nagyon ígéretesen mozgott, remek megmozdulásai voltak. Néha a társak sem tudták lekövetni, annyira váratlan volt jó pár megmozdulása. A labda nélküli mozgása pedig nagyon ígéretes. Remek igazolás lehet a holland. A sajnálatos a csapattal kapcsolatban, hogy ő eddig az egyetlen igazolása Woodwardéknak. Nem mellesleg besöpörte a mérkőzés legjobbjának járó díjat is.

 

A végén bejöttek a ,,sztárok” és lesimázták a mérkőzést. Vajon gond-e, hogy egy másodosztályú ellenfél ellen szükség volt rájuk?

 

Kísérleti jelleggel láthattuk, ahogy a United próbál letámadni és labdát kihozni. Ennek az eredménye eléggé felemás volt a mérkőzésen. Sajnos szerintem ez a mai modern fociban alapvető. Nem tudom, hogy még egyszer 66 ponttal lehet-e a top 4-be kerülni az év végén. Szóval minőségi javulást én mindenképp várok a csapattól.

 

Nem tudom egyelőre eldönteni, hogy a játék a játékosok minősége vagy a felkészítés miatt olyan amilyen. A keret fullon van, lassan eladni is kellene játékosokat. Rengeteg bérkeretet fel lehetne szabadítani, ha a hajóból a nehezéket végre elkezdené kidobálni a kapitány.

 

Folytatás hétvégén, immáron a Premier League-ben. Nem ígérkezik könnyű menetnek a Brighton elleni mérkőzés. A Chelsea-től ugyan kikaptak otthon 1-3-ra, de a játék képe alapján alaposan megnehezítették a londoniak dolgát. xG mutató alapján 2-1 lett volna a reális a Brighton számára. A második fordulóban idegenben simázták a Newcastle-t (0-3).

 

Tavalyi szezonban 0-3-ra nyert itt a United, előtte viszont két vereséget könyvelhetett el. Mit gondoltok? Bejátszotta valaki magát a kezdőbe nálatok?

 

Forrás: https://www.facebook.com/manchesterunited


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!