Meghaladhatja a 100 millió fontot a United koronavírus okozta vesztesége
A Vörös Ördögök elmúlt hat hónapra vetített vesztesége meghaladta a 75 millió fontot, az év vége előtt pedig valószínűleg átlépi a 100 millió fontos határt is.
Október közepén hozza nyilvánosságra előző pénzügyi évi eredményeit a Manchester United, amely rávilágíthat a koronavírus világjárvány okozta negatív gazdasági hatás mértékére.
A manchesteriek az április 1-től június 30-ig tartó negyedik pénzügyi negyedév adatait is két hét múlva tervezik bejelenteni, amellyel teljes betekintést kaphatunk azt illetően, hogy milyen veszteséget jelentett számukra a futball felfüggesztése március közepétől, illetve hogy a fizető nézők azóta se térhettek vissza a stadionokba.
A klubhoz közel álló források az ESPN-nel közölték, a Manchester United minden egyes Old Traffordon rendezett zárt kapus mérkőzéssel 4-5 millió font veszteséget kellett hogy elkönyveljen, amely az eddig lejátszott 7 hazai mérkőzéssel kalkulálva hatalmas negatívumot jelent számukra.
Amennyiben a 2019/20-as szezont normális körülmények között, szurkolók előtt megrendezett mérkőzésekkel fejezhették volna be, úgy kettővel több hazai Európa-liga mérkőzést is játszhattak volna az Álmok Színházában (az FC Kobenhaven és a Sevilla ellen).
![]()
Az ismert okok miatt nem 73 ezer fizető néző előtt lejátszott 9 mérkőzés összességében így közel 45 millió fontos veszteséget jelent a klubnak és mivel a brit kormány felfüggesztette abbeli tervét, hogy október 1-től ismét visszatérhessenek a nézők a stadionokba, ez az összeg csak növekedni fog a jövőben.
A Unitednek ráadásul még legalább 20 millió fontnyi kedvezményt is kell adnia a Premier League közvetítőinek a koronavírus okozta műsorváltozás ellentételezéseként és közel 10 millió fonttól estek el azáltal is, hogy idén nyáron nem tudtak részt venni szokásos nyári felkészülési túrájukon sem.
Tehát még a világ egyik leggazdagabb klubját is alaposan megtépázzák a rendkívüli helyzet okozta veszteségek.
A szurkolók stadionba való visszatérési időpontjának bizonytalansága miatt a klub szezonbérleteket sem értékesíthetett és amennyiben a teljes 2020/21-es szezont zárt kapuk mögött kell megrendezni, úgy további 37.5 millió font veszteséget kell majd elkönyvelni a Unitednél.
Az ESPN hírforrásai elárulták, a koronavírus világjárvány okán elszenvedett veszteségek jelentős szerepet játszanak a klub óvatosabb átigazolási időszakában, amely során eddig csak egyetlen játékost, Donny van de Beeket szerződtették 40 millió fontért az Ajaxtól.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Sabah FC
Bajnokok Ligája ligaszakasz 1. mérkőzésOld Trafford
2026-09-10 21:00
Premier League 3. forduló
Hill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 9 |
| 3 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 4 | Chelsea | 3 | 8 | 7 | +1 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 5 |
| 9 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 11 | Manchester United | 3 | 7 | 6 | +1 | 4 |
| 12 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Sabah Baku
Bajnokok Ligája, Főtábla - 1. forduló