Solskjaer hajlandó megválni Jamestől, ebből fedezve Sancho vételárát
Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United edzője kész túladni Daniel Jamesen, ezzel is fedezve a Jadon Sancho leigazolása kapcsán felmerülő költségeket, a norvégnak azonban először a klub vezetőségét kell meggyőznie arról, hogy 25 millió font értékében váljanak meg a walesi válogatott játékostól, számolt be erről egy ismeretlen forrás az ESPN-nek.
Solskjaer eltökélt aziránt, hogy tesztelje, mennyire is sikerült a Borussia Dortmundnak rendeznie a Sancho problémát, annak ellenére is, hogy a német klub kijelentette, hogy a labdarúgó ebben az évben nem fog távozni a csapattól. A Unitednak egyelőre még nem sikerült közel kerülnie a Dortmund által kért 108 millió fontos vételárhoz.
Az ESPN megtudta a nyár elején, hogy Solskjaer frusztrált volt a Sancho-üzlet klub által történő gyenge tárgyalása és a felajánlott 50 millió font miatt, a norvég azonban úgy hiszi, hogy a United képes áttörést elérni az átigazolási ablak hétfői zárta előtt.

A koronavírus miatt a United rendelkezésre álló forrásai végesek, játékosok eladásával azonban képesek lehetnek bevételt generálni Sancho megszerzéséhez, James iránt pedig érdeklődők is mutatkoznak.
A 22 éves James négy gólt szerzett 47 pályára lépés alkalmával a Vörös Ördögök színeiben mióta 2019-ben 18 millió font ellenében a Swansea-tól a klubhoz szerződött.
Annak ellenére, hogy a fiatal játékos a kezdőcsapatban szerepelt a Crystal Palace ellen, az ESPN forrásai úgy tudják, hogy sem Solskjaer, sem a háttérstáb nem hisz abban, hogy James bármikor is stabil kezdő játékos lehet az Old Traffordon.
A United visszautasított ugyan egy kölcsönszerződéses ajánlatot, ami a Leeds Unitedtől érkezett, Marcelo Bielsa csapata azonban kész véglegesen is megvásárolni a játékost az átigazolási ablak hétfői zárása előtt.
A United vezetősége - köztük az ügyvezető igazgató Ed Woodward is - azonban visszakozik James eladásától úgy, hogy alig egy éve vásárolták őt meg.
Az ESPN forrásai szerint a United vezetősége úgy gondolja, hogy negatív üzenetet közvetítene a klub játékos fejlesztési képességéről, ha engednék, hogy egy ilyen fiatal futballista ilyen korán elhagyja a csapatot, annak ellenére is, hogy jelen esetben a 25 millió fontos üzlet 7 millió fontos profitot jelentene.
Az átigazolási ablak azonban brit idő szerint hétfő este 11-kor lezárul, a United pedig rá van kényszerítve arra, hogy megerősítse a keretét, ami képes lehet megváltoztatni az igazgatótanács véleményét James eladását illetően.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 14 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 15 | Fulham | 16 | 23 | 26 | -3 | 20 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 16 | 17 | 25 | -8 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló