Solskjaer: Bruno lesz a csapatkapitány a PSG ellen
Harry Maguire hiányában Bruno Fernandes lesz a Manchester United csapatkapitánya a Paris Saint-Germain elleni mérkőzés során.
A H csoport nyitómérkőzését a Bajnokok Ligájában az előző szériában döntős csapat ellen játssza Ole Gunnar Solskjaer csapata.
Maguire egy apró sérüléssel játszott és szerzett gólt a Newcastle United elleni 4-1-es győzelem során szombat este, Franciaországba azonban már nem tudott elutazni.
A hétfői Párizsban tartott sajtótájékoztatón Solskjaer megerősítette, hogy Maguire hiányában Fernandes lesz a United csapatkapitánya.
Ez egy gyors visszajelzés a portugál válogatott játékos vezetői képességeiről úgy, hogy csak januárban csatlakozott a klubhoz, ahol rögtön meg is nyerte a Sir Matt Busby Év Játékosa díjat.
"Reméljük, hogy Harry már egészséges lesz a hétvégére [a Chelsea elleni összecsapásra], de nem vagyunk benne biztosak" - mondta Solskjaer a riportereknek Párizsban. "A kapitány itt ül mellettem. Bruno lesz holnap [kedden] a csapatkapitány."
Vicces módon ez a 18-as számú játékosnak is újdonság volt!

"Erre igazán nem számítottam" - vallotta be Bruno. "Ugyanakkor tudom meg, mint ti. Természetesen egy büszkeség ez nekem, mert fontos számomra, hogy én lehetek a csapattársaim és a Manchester United kapitánya."
"Úgy gondolom, hogy ebben a csapatban mindenki egy kapitány, és mindenkinek segítenie kell a másikon; mindenkinek vezérnek kell lennie. Minden játékos máshogy mutatja ki a vezéregyéniségét. A holnapi nap nem rólam szól, hanem a csapatról. Minden nap vezetned kell a csapatot az edzőpályától kezdve, az edzéseken át, az éles mérkőzésekig és úgy gondolom, hogy mindenki úgy teszi ezt, ahogy ő jónak látja."
Számos játékos hiányozni fog a United oldaláról a Parc des Princes-be történő látogatás során, mint például Eric Bailly, Jesse Lingard, Mason Greenwood és az új fiú, Edinson Cavani.
Fernandes ugyanakkor megkapja a lehetőséget arra, hogy ő vezethesse ki a Vörös Ördögöket a gyepre és egy jó kezdetet produkáljon a csapat az idei Bajnokok Ligájában.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Paris Saint-Germain - Manchester United
Bajnokok Ligája csoportmérkőzés, ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ole Gunnar Solskjaer
Bruno Fernandes
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló