Játékosértékelés: Manchester United 5-0 RB Leipzig

Lássuk az RB Leipzig elleni hazai Bajnokok Ligája csoportmérkőzést a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


David de Gea: Mindkét félidőben be kellett mutatnia egy-egy akrobatikus védést, de ennél valószínűleg ő is többre számított a mérkőzést megelőzően. 7

 

Aaron Wan-Bissaka: Ezen az estén teljesen feladta a támadások segítését, annak érdekében, hogy a védekezésre koncentráljon. Ott pedig nagyon jól tette a dolgát és ismét szereléseivel tudott kitűnni. 8

 

Victor Lindelöf: Ismét egy neves ellenfél ellen tudott meggyőző és magabiztos teljesítménnyel előrukkolni. Bár az ilyen letámadásokban erős csapatokkal szemben meg szokott gyűlni a baja, most nyoma se volt nála az idegességnek. Tette a dolgát ahogy kellett, ezt várnánk tőle minden alkalommal. 8

 

Harry Maguire: A pontrúgásoknál próbálta kihasználni a csapat magasságbeli fölényét, de inkább azzal tudott kitűnni, hogy védekezésben hibátlanul játszott. 8

 

Luke Shaw: Ő is meglepően keveset hibázott. Wan-Bissakaval ellentétben ő igyekezett fel-fel lépni a támadásépítésekhez. Volt néhány jó beadása is. Igyekezett kihasználni Telles hiányát a bizonyításra. 8

 

Nemanja Matic: Fontos szerep hárult rá a gyémántalakzat leghátsó embereként és nem vallott szégyent. Már korábban is ízlett neki ez a felállás és bár a sebessége már láthatóan egy kissé megkopott, ha több játéklehetőséget kapna, akkor még jobb teljesítményre is képes lenne hosszabb távon, ahogyan láthattuk azt az előző szezon végén. 7

 

Fred: Ihletett formában játszik, ebből kifolyólag pedig kihagyhatatlannak tűnik jelenleg a csapatból. Szinte minden labdára odaért, hatalmas intenzitással játszotta végig a meccset és gyakran tudta gyorsan támadásba dobni társait. 9

 

 

Paul Pogba: Korábban is tudni lehetett, hogy az estére választott felállás kedvére való és jól is játszott annak köszönhetően, hogy sokkal inkább balra tolva játszhatott. Kiváló gólpasszal szolgált Mason Greenwood vezetőgóljához, de ezen kívül is jó meccset produkált. 8

 

Donny van de Beek: Mindenki megnyugodhat, a holland nyári igazolást nem felejtette el Solskjaer. Ezúttal a cifrázások elmaradtak a játékából, de a labda mindig jó helyen volt nála, emellett pedig rengeteget mozgott. Jól segítette a csapat támadásépítéseit. 7

 

Mason Greenwood: Könyörtelenül kihasználta az adódó lehetőségét annak ellenére, hogy már elég régen nem lehetett a kezdőcsapat tagja. Erőnlétileg még nincs a topon, de az ilyen helytállás miatt nem vállalunk nagy kockázatot, ha azt mondjuk, hogy fényes jövő vár még rá a Bajnokok Ligája szintjén is. 7

 

 

Anthony Martial: Gyakran nagyon mélyen visszalépett labdákért, ezért pedig nem lehetett olyan helyzetben megtalálni a kapu előtt, hogy veszélyes lehessen. A fordulást követően veszélyesebb tudott lenni, kiharcolt egy büntetőt is, amit aztán maga értékesített és még egy gólpassz is belefért a napjába. 7

 

 

Cserék:

 

Marcus Rashford (Greenwood helyére a 63. percben): Napközben milliónyi ételt gyűjt éhező gyerekeknek és a brit kormánnyal hadakozik, este pedig fél óra alatt csereként mesterhármast rúg a német listavezetőnek. Parádés helyzetkihasználást láthattunk tőle és még akár egy negyedik is összejöhetett volna neki. 10

 

 

Scott McTominay (Matic helyére a 63. percben): Ezúttal nem zavarta semmi abban, hogy végig fókuszáltan játszhasson, a besárgult Maticot pedig egy gyors, harcos középpályás tudta váltani a személyében. 7

 

Bruno Fernandes (Van de Beek helyére a 68. percben): Pazar gólpasszt osztott ki Rashfordnak a második gól előtt. 7

 

Edinson Cavani (Pogba helyére a 81. percben): Szerzett egy lesgólt, de egyébiránt jól mozgott és ismét hozzájárult ahhoz, hogy még jobb erőnléti állapotba kerülhessen.

 

Axel Tuanzebe (Wan-Bissaka helyére a 81. percben): A párizsi csata hőse segített megőrizni csapata kapuját a bekapott góltól.

 

 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Marcus Rashford

 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!