100 meccsel és 270 millió elköltött fonttal a háta mögött Solskjaer továbbra is szenved, hogy segítsen a Unitednek újra megtalálni futball vízióját.

Ole Gunnar Solskjaer két meccsen két meggyőző sikert aratott a Manchester United megbízott menedzsereként, amikor valaki kopogott az ajtaján. Ed Woodward ügyvezető alelnök volt az, aki, mint mindenki más, nagyra értékelte, hogy milyen hangulatbeli változás állt be a csapat edzőközpontja környékén José Mourinho borzalmas utolsó hónapjaihoz képest.

Szóba kerültek a Cardiff City és a Huddersfield Town elleni győzelmek és az, hogy bizonyos játékosok milyen módon reagáltak az edzőpályán és annak környékén a változásokra. Paul Pogba kiugrott a bőréből és újra mosolygott. Ahogyan Luke Shaw, Jesse Lingard, Marcus Rashford, Anthony Martial és a többiek is.

A beszélgetés a hamarosan megnyíló 2019. januári átigazolási időszakra terelődött, amelyre Solskjaer már egy olyan dokumentummal állt elő, amely azt mutatta, hogy ő már ennél hosszabb távra tervez. Egy hosszú listát tartalmazott tele átigazolási célpontok, illetve olyan akadémisták neveivel, mint Angel Gomes és Mason Greenwood és arra vonatkozó javaslatokat is, hogy a csapatnak miként kellene átalakulnia a 2021/22-es szezonig. Solskjaer ezt követően arról tett említést, hogy az eredmények azonnali javulásának elodázhatatlan igénye mellett miként kellene visszaállítani a klub elveszett értékeit, kultúráját, identitását.

Minden szó és üzenet fogadókészségre talált Woodwardnál, akit a korábban az általa kinevezett Louis van Gaal és José Mourinho kudarca már megfélemlített és elfogadta, hogy valami nagyon félrement a Sir Alex Ferguson 2013-as visszavonulása óta eltelt öt és fél évben. Amint az eredmények egyre csak javultak és javultak a következő hónapokban - amely vitathatatlan csúcsát a drámai módon idegenben megnyert és ezzel továbbjutást jelentő Paris Saint-Germain elleni 3-1-es mérkőzés jelentette, amely a Solskjaer éra 14. győzelme volt 17 meccsből - Woodward és mások szemében is az ideiglenesen szerződtetett szakember egyre inkább a hosszútávú újraépítés lehetséges vezéreként került szóba az Old Traffordon.

Vasárnap este Solskjaer a 100. tétmérkőzésén ülhetett a United kispadján. Ez egy olyan mérföldkő volt számára, amit az elmúlt két hét alapján remek hangulatban várhatott a Newcastle United (1-4) illetve a Paris Saint-Germain (1-2) felett aratott idegenbeli sikerek és az RB Leipzig (5-0) hazai legyőzése után. Igen, a Mourinho Tottenhamjétől elszenvedett 6-1-es, megsemmisítő hazai vereség emléke még ott volt a fejekben, de a bajnokság nyitófordulója óta lejátszott 8 tétmérkőzésen az volt a csapat egyetlen veresége a szezonban. A Leipzig elleni második félidőben úgy tűnt, hogy minden a helyén van a csapatnál. A dolgok megint úgy tűntek, hogy rendben vannak.

Aztán, amikor már arról lehetett volna elkezdeni beszélni, hogy kezdenek jóra fordulni a csapat körül a dolgok, produkáltak egy szinte nézhetetlen mérkőzést hazai pályán az Arsenal ellen. A középpályán alkalmazott gyémánt alakzat, amely a Leipzig ellen csodaszernek tűnt, négy nappal később katasztrófát idézett elő. Pogba, aki remekelt a Leipzig ellen, olyannyira mélyen tudása alatt teljesített, hogy a középpálya köré történő építésének terve ismételten csak a képzelet szüleményének tűnhetett. Kiderült, hogy a gyémánt alakzat sem működik örökké. Újra vissza kell térni a taktikai mágnestáblához.

A Solskjaerral kapcsolatos folyamatos viták - hogy mennyire reménytelenül nagy rá a kabát, mennyire teljesít erején felül nehéz körülmények között vagy éppen bárki más mennyivel tudna jobban együtt dolgozni ezekkel a játékosokkal ilyen tulajdonosi háttér mellett - ugyanolyan gyorsan változnak, mint a United teljesítményének szintje. Ez haszontalan és valószínűleg szükségtelen is, ugyanis mind az erényei, mind a korlátai eléggé egyértelműen körvonalazódnak.

Első 100 meccse során a United 55 győzelmet, 21 döntetlent és 24 vereséget produkált. Ezzel a mérleggel nem igazán lehet dicsekedni, főleg akkor, ha figyelembe vesszük, hogy messze akkor produkálta a csapat a legjobb eredményeket, amikor még nem véglegesítették a csapat kispadján. Eddigi 65 Premier League meccséből csak 32-t nyert meg vele a csapat, véglegesítése óta ez a szám pedig 52 meccsből 22 győzelem. Ha röppályáról beszélünk, akkor megbízott menedzserként három hónapig a fellegek közt szárnyaltak, azóta pedig az idő nagy részében mélyen alul teljesítenek.

Az előző szezonbeli pocsék szezonrajtjuk ellenére harmadik helyen végeztek a Premier League-ben. Elődöntőt játszottak a Ligakupában, az FA-kupában és az Európa-ligában is. Négyszer legyőzték a Chelsea-t, háromszor a Manchester City-t, kétszer a PSG-t és bár voltak korai kétségek abbeli képességeit illetően, hogy rendelkezik-e a szükséges taktikai szofisztikáltsággal ahhoz, hogy felkészítse csapatát a Premier League és a Bajnokok Ligája rangadóira, érvelhet néhány igencsak lenyűgöző válasszal. Az októberi, PSG elleni idegenbeli győzelem klasszikus példája volt a csapat erősségeinek, amikor jól megy a játék: kompakt, jól szervezett védekezés, sokat dolgozó középpálya, gyors és könyörtelen támadóalakzat az ellenfél megtöréséhez.

Sokan kinevették Van Gaalt, amikor a Solskjaer éra rózsaszín ködben úszó kezdeti stádiumában, az egykori United menedzser azt mondta, "az utánam érkező edző (Mourinho) megváltoztatta a buszozási taktikát kontrajátékra. Most pedig van egy másik edző, aki buszozik is és kontrázik is." Pedig ez az, amiben jónak bizonyultak Solskjaer keze alatt. Ha az első néhány hónapját követően azok voltak a vele kapcsolatos elvárások, hogy egy sokkal sokoldalúbb, az ellenfeleket sokkal támadóbb felfogásával dominálni képes csapatot tud építeni, akkor ezt csak szórványosan sikerült elérnie.

Ez a Solskjaer időszak legnagyobb ellentmondása eddig. Amikor egy menedzser ilyen gyakran használja a filozófia, kultúra és identitás szavakat, miközben szinte minden egyes sajtótájékoztatón a klub történelmére és örökségére tesz utalásokat, az ember arra számít, hogy a játékstílus is erre fog majd utalni. Voltak olyan alkalmak, amikor már-már el is lehetett ezt hinni, de ez egy olyan csapat, amelynek még 100 mérkőzés után sincs felismerhető stílusa vagy identitása, amely nem is annyira meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a klub futballról alkotott víziója - ez pedig inkább a Solskjaer feletti szintekre értendő - leginkább csak képzeletben létezik.

Felmerülhet a kérdés, hogy 2018 utolsó napjaiban milyen nevek szerepeltek a Solskjaer által Woodwardnak megmutatott hosszú távú tervekben. David de Gea és Paul Pogba biztosan, valószínűleg Anthony Martial és Marcus Rashford is. De azt biztosra vehetjük, hogy a mestertervben nem szerepelt a PSG ellen jól működő 3-5-2-es felállás, vagy a Leipzig és az Arsenal ellen két meccsen két teljesen különböző előjelű teljesítményt hozó középpályás gyémántalakzat sem.

Érdemes visszamenni arra a pontra, hogy mit mondott Solskjaer 2018. decemberi ideiglenes kinevezésekor. "A filozófiám az, hogy a széleket kell bejátszani" - mondta, hozzátéve, hogy egy hagyományos szélsőket nélkülöző keretnél elsődlegesen a szélső védőktől várja el ezt. "Számomra a modern futballban fontos, hogy a szélső védők fel-le száguldozzanak" - mondta.

Három hónappal később az UEFA weboldalának adott interjújában bővebben is kifejtette nézeteit. "Sebesség és erő, erről szól a Man United" - mondta. "Amikor olyan gyors játékosaid vannak, mint nekünk - Paul (Pogba), Anthony (Martial), Alexis (Sanchez), Romelu (Lukaku), Marcus (Rashford) - akkor velük ugyanolyan játékot lehet játszani, mint tettük azt Andy-vel (Cole) Yorkie-val (Dwight Yorke), illetve Giggsy-vel (Ryan Giggs) és Becks-szel (David Beckham) a széleken. Gyors támadásokat vezettünk és ez az én filozófiám is."

A United pedig valóban akkor nyújtotta a legjobb teljesítményt Solskjaer alatt, amikor támadásban ki tudta használni Rashford és Martial sebességét. De ettől még mindig egy olyan csapat maradtak, amely nem képes széthúzni az ellenfelei védekezését és a szélekről támadásokat vezetni. A szezont a Crystal Palace ellen 4-2-3-1-es hadrendben úgy kezdték, hogy Daniel James játszott a jobb, míg Marcus Rashford a bal szélen; idegenben a Brighton és a Tottenham elleni pocsék hazai meccsen ugyanebben a rendszerben, csak Greenwood szerepelt a jobb oldalon, Rashford a balon; a Newcastle elleni idegenbeli 4-1-es győzelemkor James és a nagy hatékonysággal játszó Mata voltak a szélen; majd a PSG ellen idegenben sikeresen váltottak át 5-3-2-es játékrendszerre Aaron Wan-Bissaka-t és Alex Tellest alkalmazva szárnyvédőként. A Chelsea elleni dögunalmas 0-0 alkalmával visszatértek a 4-2-3-1-hez Mataval és Jamesszel a széleken, Rashforddal a csatárposzton; majd a szélső nélküli gyémánt alakzattal előbb a mennyekbe (Leipzig 5-0), majd a poklokba (Arsenal 0-1) jutottak.

Ezen a ponton érdemes visszatekinteni arra, hogy Solskjaert miként hagyta cserben a United vezetősége az erősítések terén - és egyben megkongatni a vészharangot annak kapcsán, hogy ezzel szemben Woodward és a többi vezető továbbra is meg van róla győződve, hogy milyen lenyűgöző munkát végeztek az átigazolási piacon. Tavaly ilyenkor Erling Haaland leigazolása volt terítéken a Red Bull Salzburgtól, de a Borussia Dortmund beelőzte őket, amely eredményeként januárban érkezett kölcsönben Odion Ighalo, majd az október elején zárult átigazolási időszak utolsó pillanatában Edinson Cavani ingyen. A nyári átigazolási időszakhoz érkezvén a klubnál eltökéltek voltak, hogy Jadon Sancho leigazolásával megoldják a jobboldali szélső régóta fennálló problémakörét; azonban ismételten rosszul mérték fel a piacot és az utolsó pillanatban szerződtették Facundo Pellistrit és a kétségtelenül nagy tehetséggel megáldott Amad Diallot. A kreatív Pogba és Fernandes pároshoz hozzácsapták Donny van de Beeket olyan egyértelmű háttérgondolatok nélkül, hogy így miként fog kinézni a csapat középpályája.

Emellett Solskjaer a győztes formula megtalálásában sincs könnyű helyzetben. Az előző szezon végén azt gondolhatta, hogy megtalálta, amikor Pogba és Nemanja Matic játszott a középpálya tengelyében, Greenwood, Fernandes és Rashford így pedig szabadon támogathatták Martialt, de a szezon újrakezdést követően aratott meggyőző sikerek (3-0 a Sheffield United, a Brighton és a Villa, 5-2 a Bournemouth ellen) nem voltak fenntarthatóak. Scott McTominay, Fred, Mata és a többiek bekerültek a csapatba, jól játszottak egy vagy két meccsen, de nem voltak képesek fenntartani a teljesítményüket és újra kikerültek. Pogba csalódást keltő, lejtmenetben közlekedő teljesítményei határozottan túlsúlyba kerültek azokhoz képest, amikor kétségtelen tehetségét igazolni tudta. Van de Beek, aki még nem volt a kezdőcsapat tagja a Premier League-ben, pedig láthatóan össze van zavarodva ettől az egésztől.

Vasárnap, hazai környezetben 1-0-s Arsenal vezetésnél, Solskjaer, aki szerint filozófiája a szélsőjátékról és a sebességről szól, úgy fejezte be csapatával a meccset, hogy Rashford és Cavani játszott csatárként, Matic, McTominay, Pogba és Van de Beek pedig a létező legszűkebb középpályás négyest alkották a pályán. A széljátékot Wan-Bissakától és attól a Shawtól várta, akikről Gary Neville diplomatikusan azt mondta a Sky Sportson, hogy "nem a világ legjobb támadószellemű szélső védői. Szóval az ember azt gondolhatná, 'gyémánt alakzatot alkalmazol és a széljátékot két olyan játékostól várod, akik nem igazán játszanak jól feltolva a két szélen'. Szóval az egész átgondolatlannak tűnik jelen pillanatban. A meccs vége felé már abban sem voltam biztos, hogy milyen szisztéma szerint játszanak. A játékosok össze-vissza voltak mindenhol. Az egész egy katyvasszá vált."

És akkor ő még egy egykori csapattárs volt, aki bevallottan szimpatizál Solskjaerral. Roy Keane, a United egykori csapatkapitánya, kevésbé technikai, sokkal inkább zsigeri módon állt hozzá a véleményalkotáshoz. "Az ember arra számít, hogy a játékosok feltűrik az ingujjukat és kőkeményen harcolnak, ez az, amiről a Man United szól - mint az oroszlánszívű Nobby Stiles" - mondta Keane. "Én viszont ezt nem láttam a pályán. Nem láttam ott férfikat. Nem láttam olyan srácokat, akikkel szeretnék együtt feküdni a lövészárokban és akikben bízhatnék. Ezekben a játékosokban kellene bíznunk? Az Isten segítsen meg bennünket."

Mikel Arteta egykori Evertonos csapattársa, Tim Cahill nem értett egyet Keane-nel, ugyanis szerinte az Arsenal és a Manchester United közötti vasárnapi különbség nem a "karakterben", hanem abban keresendő, hogy az Ágyúsoknak olyan menedzserük van, aki egyértelműen vezér tud lenni egy, az általa megvalósítani kívánt játékstílus kialakításában. Keane megpróbált arra a tényre szorítkozni érvelésében, hogy az Arsenal három vereséget szenvedett már a szezonban, de Cahill kitartva álláspontja mellett így válaszolt: "Veszítettek néhány mérkőzést, de tudják miért veszítettek. Befejezték a meccset, fejlődnek és tanulnak belőle." A sorok között azt lehetett kiolvasni, hogy ez a folyamat és fejlődés nincsen meg a Unitednél.

Tehát van három egykori játékosunk, akiknek egészen különböző nézőpontjuk van az eseményekről: Cahill a szélesebb körű filozófia megvalósításának nehézségeiről beszélt, Neville arról alkotott véleményt, hogy mikro szinten is négyzet alakú tárgyakat próbálnak a csapatnál kör alakú lyukakba beletuszkolni, míg Keane (természetesen) a karakter hiányáról értekezett. Ezzel egy érdekes diskurzus alakult ki, de nem az az egyértelmű konklúzió, hogy mindhárom vélemény igaz? Van egy tehetséges, de kiegyensúlyozatlan csapat, amelyből hiányoznak az erős, megbízható karakterek, ezek pedig mind az egyértelmű futball vízió hiányára utaló jelek.

Solskjaer kinevezésével orvosolni szerették volna az összes problémát: vízió tekintetében a tradicionális United identitás visszaállítása, játékstílus és annak megvalósítása olyan játékosok által, akikről Keane a Tottenham elleni 6-1-es vereség után azt mondta, "a busz alá dobták az előző menedzsert (Mourinho) és ugyanezt csinálják Ole-val."

Talán ez a megfelelő pont az arra való visszaemlékezéshez, hogy Mourinho pont a 100. mérkőzésekor írta alá új szerződését a klubbal. 100 mérkőzés után, 2018 januárjában a mérlege 62 győzelem, 23 döntetlen és 15 vereség volt. Akkoriban a Vörös Ördögök második helyen álltak a bajnokságban, jócskán lemaradva a Manchester City mögött, miután nem tudták fenntartani a szezon első hónapjaiban mutatott jó teljesítményüket, de minden sorozatot figyelembe véve 36 mérkőzésből 25 győzelmet így is összehoztak. Sok minden azon a ponton nem indokolta, hogy új szerződést kapjon, a PSG-hez igazolás veszélyén kívül, de összességében a csapat fejlődésének íve bizakodásra adhatott okot.

Aztán bekövetkezett az, ami gyakran előfordul akkor, amikor Mourinho új szerződést ír alá, azaz a dolgok elkezdtek darabjaira hullani. Hátralévő időszaka 44 meccséből 22 alkalommal tudtak nyerni, ebből csak 6 győzelem született az utolsó 18 összecsapásán. A Mourinho új szerződését eredményező 100. mérkőzést megelőzően leigazolásra került Alexis Sanchez az Arsenaltól, amely disszonanciát okozott az öltözőben, a pályán pedig működési zavart. Van Gaal első 100 meccséből 52 győzelmet produkált, majd három mérkőzéssel később kirúgták annak ellenére, hogy a csapattal megnyerte az FA-kupát.

Hogy sikerült elérnie ugyanezt a mérföldkövet, sikerként könyvelhető el Solskjaer számára; sokan kételkedtek abban, hogy képes lesz-e eddig kihúzni a kispadon, különösen azt követően, hogy Mauricio Pochettino és Massimiliano Allegri is elérhetővé vált az edzői piacon. Vannak bizonyos területek, ahol azzal érvelhet, hogy sikeres volt - az előző szezonban kivívta a Bajnokok Ligája kvalifikációt, az olyan játékosok, mint Martial és Rashford fejlődtek egyénileg és a klub körül stabilabb, harmonikusabb hangulat uralkodik - de több ponton is kudarcot vallott. Bár bronzérmet szereztek a Premier League előző idényében, pontok tekintetében közelebb voltak a kiesett Bournemouth-hoz, mint a bajnok Liverpoolhoz. Jelen pillanatban pedig a Premier League aktuális ritmusa ellenére hat megszerzett pontjukkal ugyanolyan távolságra vannak a sereghajtó Burnley-hez képest, mint az ötödik Wolves-hoz.

A legfőbb kérdés - az egyedüli, ami számít - hogy fejlődnek-e és megfelelő irányba haladnak-e ahhoz, hogy a United szurkolóknak elegendő okot adjanak a bizakodásra azt illetően, hogy hamarosan újra beköszönt egy sikeres időszak. A Newcastle, a PSG és a Leipzig elleni győzelmek ebbéli reményt sugároznak, de csak egy botlásnak kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy újra terítékre kerüljenek a régi aggodalmak és bizonytalanságok. "A Spurs meccs után folyamatosan arról beszéltünk, hogy képesek lesznek-e fordítani a helyzetükön" - mondta Keane. "Ez egy igen hosszú folyamat lesz."

Ha valami, akkor az nagyon jól mutatja, hogy a vezetőségnek mennyire nincsenek egyértelmű, letisztult tervei a Ferguson utáni érában eltelt hét év gyengélkedéseinek felszámolására, hogy továbbra is megelégednek Woodward ahhoz való ragaszkodásával, hogy a megfelelő menedzserrel, a megfelelő átigazolási szakembergárdával és természetesen személyében a megfelelő emberrel rendelkeznek ahhoz, hogy a klub napi működése biztosított legyen.

100 meccsel és 270 millió fontnyi igazolásokra elköltött pénzzel a háta mögött Solskjaer kapcsán egyértelműen az lenne az elvárás, hogy közelebb legyen a megoldás megtalálásához. És közelebb is kellene lennie hozzá. Ahogy az már régóta megfigyelhető, az Old Traffordon tapasztalható problémák jelentősen túlmutatnak azon, hogy ki ül a kispadon, a játékosokon és hogy éppen az adott napon milyen játékrendszerben lépnek pályára. Ha egyet hátra lépünk és nem minden egyes mérkőzést önmagában értékelünk, ugyanazon problémákat láthatjuk felmerülni újra és újra különböző menedzserek alatt.

A vezetőségtől az öltözőig terjedő működési zavar mértéke vezetett egyértelműen odáig, hogy 2018 decemberében első felindulásból Solskjaerhoz fordultak, majd három hónappal később, az aktuális sikerektől megszédülve elhitték, hogy megváltották a jegyet álomországba. Egyikük sem tudta volna azt elképzelni, hogy a varázsütés effektus elkezd elmúlni és a Manchester United elvesztett identitásának megtalálása újra ilyen hosszú és csüggesztő vánszorgásba fog átmenni.

The Athletic

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!

Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!