De Gea felkészült az Evertonra
A spanyol portás egy számára különleges napon állhat majd kapuban az idén rendkívül jól szereplő Stolverkosok ellen.
"Hogy őszinte legyek, egy győzelem lenne a tökéletes ajándék számomra, ha sikerülne legyőznünk az Evertont a 30. születésnapomon" - kezdte De Gea a ManUtd.com-nak.
"Biztosan nagyon kemény csata lesz. Remek menedzserük van, jó játékosaik és kiválóan játszanak. Megfelelően fel kell készülnünk erre az összecsapásra."
A liverpooli Kékek mindenképpen szeretnének majd megfelelő választ adni a hétvégi mérkőzésen, ugyanis remek szezonkezdetük után egymás után két vereséget szedtek össze a Southampton és a Newcastle ellenében.
Carlo Ancelotti együttese olyan játékosokkal erősödött a nyári átigazolási időszak során, mint James Rodriguez, Allan and Abdoulaye Doucoure és első négy bajnokijukat hibátlanul tudták teljesíteni, amelyet követően már a Bajnokok Ligája helyek megszerzése sem tűnt távoli vágyálomnak számukra.
"Mint említettem, nagyon jól játszanak" - folytatta David.
"Nagyszerű játékosokat tudtak szerződtetni és rengeteg gólt szereznek."
"Ez egy nagyon jó csapat, és hogy őszinte legyek, az Everton ellen pedig mindig nagyon nehéz idegenben játszani. Ezért végig koncentráltnak kell maradnunk, jól kell edzenünk és 100 százalékosan fel kell készülnünk ellenük."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Aston Villa vs Manchester United
Premier League 7. fordulóVilla Park
2024-10-06 15:00
Európa-liga csoportkör, 2. forduló
Estádio do Dragão
2024-10-03 21:00
2024-09-29 17:30
2024-09-25 21:00
2024-09-21 18:30
2024-09-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 6 | 12 | 2 | +10 | 15 |
2 | Manchester City | 6 | 14 | 6 | +8 | 14 |
3 | Arsenal | 6 | 12 | 5 | +7 | 14 |
4 | Chelsea | 6 | 15 | 7 | +8 | 13 |
5 | Aston Villa | 6 | 12 | 9 | +3 | 13 |
6 | Fulham | 6 | 8 | 5 | +3 | 11 |
7 | Newcastle | 6 | 8 | 7 | +1 | 11 |
8 | Tottenham | 6 | 12 | 5 | +7 | 10 |
9 | Brighton & Hove Albion | 6 | 10 | 8 | +2 | 9 |
10 | Nottingham Forest | 6 | 6 | 5 | +1 | 9 |
11 | Bournemouth | 6 | 8 | 9 | -1 | 8 |
12 | Brentford | 6 | 8 | 10 | -2 | 7 |
13 | Manchester United | 6 | 5 | 8 | -3 | 7 |
14 | West Ham | 6 | 6 | 10 | -4 | 5 |
15 | Ipswich Town | 6 | 5 | 10 | -5 | 4 |
16 | Everton | 6 | 7 | 15 | -8 | 4 |
17 | Leicester City | 6 | 8 | 12 | -4 | 3 |
18 | Crystal Palace | 6 | 5 | 9 | -4 | 3 |
19 | Southampton | 6 | 3 | 12 | -9 | 1 |
20 | Wolves | 6 | 6 | 16 | -10 | 1 |
Szavazás
TV műsor
Aston Villa - Manchester United
Premier League, 7. forduló