Bruno: A csapat számít, nem én
Bruno Fernandes kijelentette, a Manchester United 3-1-es Everton elleni győzelme a csapat kollektív teljesítményén alapult.
A portugál karmester két góllal segítette a Vörös Ördögöket ahhoz, hogy fordítani tudjanak korai hátrányukból, amely értelmében idegenben már 10 találatot jegyez a Premier League-ben januári megérkezése óta.
Emellett gólpasszal járult hozzá Edinson Cavani debütáló góljához is, amellyel a hosszabbításban tudták bebiztosítani a három pont megszerzését, de amikor a hármas sípszót követően adott interjút, a csapat 18-asa igyekezett rámutatni, hogy mind a 14 pályára lépett játékos hozzájárulása szükséges volt a győzelemhez.
"Nehéz volt, de a meccs előtt beszéltünk és abban maradtunk, hogy pozitívnak kell lennünk" - kezdte.
"Nem számít, mi történik a mérkőzésen, pozitívnak kell maradnunk. Ma mindenki beszélt a másikhoz a pályán és ahhoz is pozitívan tudtunk hozzáállni, hogy hátrányba kerültünk."
"Utána viszont gólt tudtunk szerezni, megfelelően tettük a dolgunkat és az eredmény se maradt el."
"Megvolt a megfelelő intenzitásunk és gondolkodásunk. Egy harmadik gólt is tudtunk szerezni, mert volt hitünk, emellett pedig nagyon jól is tudtunk védekezni."
"Ha megnézzük az utolsó gólunkat, H [Harry Maguire] nem riadt vissza attól, hogy kilépjen szerelni, én és Edi [Cavani] pedig nem fogtuk vissza magunkat abban, hogy gólt szerezzünk."
"Szóval mindenkinek szüksége van segítségre. Szerintem a mai igazi csapatmunka volt."
Bruno csapattal kapcsolatos kijelentésére az a reakciója is kiváló példa volt, amit arra adott, hogy a második gólja esetleg Marcus Rashfordé is lehetne.

Először úgy tűnt, hogy a saját nevelésű angol támadó segítette hozzá a Unitedet a vezetés megszerzéséhez, de a visszajátszások megmutatták, hogy Fernandes beadása érintés nélkül került a Stolverkosok hálójába.
Mindazonáltal a korábbi Sporting játékos szerint nem számít, hogy ő vagy nem ő szerezte a gólt, ugyanis számára az elsődleges feladat a gólok előkészítése, ahogyan tette azt a későbbiekben Cavani esetében is.
"[Marcus] mondta nekem, hogy nem ért hozzá, de nem számít, hogy hozzáért vagy sem, én ugyanis azért vagyok a csapatban, hogy kiszolgáljam a csatárokat" - folytatta a 26 éves játékos.
"Ha lehetőségem nyílik gólt szerezni, akkor természetesen nagyon szívesen megteszem, de én azért vagyok itt, hogy gólpasszokkal segítsem a csatárokat, Juant, Pault vagy éppen Edi-t, ha a csapatban van."
"Ha neki [Rashford] írják jóvá a gólt, nem számít, nem probléma. Ha három pontot szerzünk, akkor az mindenki közös sikere."
"Szerintem a csatároknak kell gólt szerezniük, szükségük van az önbizalomra. Egy csatár pedig akkor magabiztos, ha eredményes. [Cavani] számára ez nagyon fontos volt."
"Mindenki tudja, hogy Edi egy olyan csatár, aki már szinte mindent elért a világ futballjában. Rengeteget segít nekünk és neki is sokkal jobb lesz az első gólja után."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Bruno Fernandes
Edinson Cavani
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |