Friss információk Lindelöf kapcsán
A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer friss információkkal szolgált Victor Lindelöf hátsérülése kapcsán.
A West Bromwich Albion elleni szombati bajnokit megelőző hivatalos sajtótájékoztatója második részében Ole-nak Lindelöf erőnléti állapotával kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolnia.
A svéd középhátvéd már hosszabb ideje bajlódik hát problémával, de a menedzser abban reménykedik, hogy a szombati meccsen számíthat majd rá.
Lindelöf egy kivételével az idei szezon összes Premier League mérkőzésén kezdőként szerepelt és végig is játszotta azokat és ezt a mérleget még inkább javítaná, amikor a Vörös Ördögök idei első hazai bajnoki sikerükre készülnek majd.
"Holnap [szombaton] meg kell vizsgálnunk Victort, mert a háta nincsen jó állapotban" - kezdte a norvég szakember pénteken.
"Már az előző szezonban is hátráltatta ez a probléma és szerintem akkor érződik számára igazán, amikor a mérkőzések egyre-másra követik egymást. Amikor van néhány extra napja regenerálódni, akkor rendben szokott lenni."

A manchesteriek 2-ese két alkalommal, Horvátország és Franciaország ellen húzhatta magára hazája válogatottjának mezét a legutóbbi nemzetközi meccsek miatti szünetben. Mindazonáltal utóbbi mérkőzés második félidejében le kellett cserélni, amikor Paul Pogba és Anthony Martial volt a másik oldalon.
"Nagyon jól érezte magát, nem volt panasza a svédek első meccsén, majd az utána következő pihenőnapokon sem" - tette hozzá Solskjaer.
"Aztán Franciaország ellen elkezdte újra érezni a hátát, a mérkőzések pedig mostantól futószalagon következnek. Ez egy olyan probléma, amelyet kezelnünk kell, de remélhetőleg nem lesz szükség műtéti beavatkozásra vagy ilyen súlyosságú lépésre."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Victor Lindelöf
Ole Gunnar Solskjaer
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ