Manchester United 1-0 West Bromwich Albion

Láttunk már jobb mérkőzést ebben a szezonban a Unitedtől, de a legfontosabb, hogy a három pontot megszerezte a csapat.


Végre ismét meccset láthattunk a válogatott szünetek után. Ole Gunnar Solskjaer két helyen változtatott legutóbbi kezdőcsapatához képest, bekerült a csapatba Alex Telles, miután Shaw sérülést szenvedett.

 

Az első lehetőség a hazaiak előtt adódott, jobb oldalról elvégzett szabadrúgás szállt a kapu felé, Martial a rövidnél megcsúsztatta a játékszert, azonban a manchesteri nevelés, Sam Johnstone oldalra ütötte azt.

 

Fred sokadik labdaszerzése után Martial robogott el a jobb szélen, beadása elment Rashford mellett, Fred próbálta elérni, de a védelem mentett.

 

A 16. percben Maguire labdaszerzését követően a védő megiramodott előre, Rashfordhoz passzolt, aki látta, hogy a másik oldalon Fernandes üresen érkezik, meg is játszotta Brunót, aki azonnal Martialhoz passzolt. A francia csatár 10 méterről lőtt, Johnstone hatalmasat védett.
 

Húsz percet kellett várni az első helyzetre, mely De Gea kapuja előtt alakult ki, ám szerencsére a lövés elkerülte a kaput, hiszen Lindelöf még bele tudott érni. A szögletet Ivanovic próbálta a hálóba bólintani, de nem sikerült neki.

 

A mérkőzés negyede elszállt, megállapítható volt, hogy az Albion védelme jól állt a lábán, előre azonban nem sokat nyújtott Bilic csapata. A Vörös Ördögöknél talán Maguire, Fred és Lindelöf nevét lehetett leginkább kiemelni, azonban Rashford, de leginkább Martial egyelőre nagyon keveset nyújtott, utóbbi ráadásul sokszor belehalt a trükkjeibe ahelyett, hogy passzolt volna.

 

A 33. percben Fernandes zseniálisan tálalt a kiválóan bemozgó Mata elé, aki egyből középre próbálta játszani a labdát, de Martial elől megszerezte a játékszert Johnstone.

 

Két perccel később egy sarokrúgás után Maguire került lövőhelyzetbe, azonban Bartley óriásit blokkolt - arccal... ami után rövid ideig lent is maradt a gyepen a vendégek csapatkapitánya.

 

Négy perccel a félidő vége előtt szöglethez jutott a WBA, ami végén Bartley furcsa fejese szállt a kapu felé, de szerencsére a háló tetején landolt a labda.

 

Nagyon sok labdát elszórt a csapat a vendégek térfelén, így nem is volt meglepő, hogy nem sikerült gólt szerezni. Sőt, igazán nagy lehetőség csak kettő adódott a United előtt, ami kevés, fordulás után mindenképp gyorsabb játék kell, mert a West Brom védelme nagyon masszívan és hibátlanul játszott az első 45 percben.

 

Nem úgy indult a félidő, ahogy azt szerettük volna, Fernandes buta szabálytalansága miatt büntetőhöz jutott a West Brom - vagyis mégsem, hiszen a játékvezető megváltoztatta véleményét, miután megnézte a visszajátszást.

 

Végre mutatott valamit Rashford; a 49. percben 17 méterről leadott lövését Johnstone tolta szögletre.

 

Öt perc telt el a félidőből, amikor óriási helyzetbe kerültek a vendégek, Gallagher lőhetett hat méterről, de Wan-Bissaka a semmiből odaért és blokkolt. Ebből indult ellentámadásra a United, Matához került a labda, aki be akarta adni, de Furlong kézzel ért bele, így büntetőhöz jutott a United.

 

A tizenegyest Fernandes végezte el... nagyon gyengén, Johnstone védeni tudott. De ezen a mérkőzésen Brunonak hatalmas szerencséje volt, úgy tűnt, hiszen a játékvezető megismételtette a rúgást, mivel a kapus lábai nem voltak a vonalon. Az újabb lövést már nem hibázta el a portugál, megszerezve a vezetést. Mondjuk Sam lábai ezúttal sem voltak a vonalon...

 

Kontrázott a West Brom, Gallagher átadása után Robinson 18 méterről, kiválóan tekerte el a labdát, azonban centiket tévedett, hiszen a lécet találta el. De Gea már verve volt.

 

A 67. percben a középpályán szerzett labdát a manchesteri alakulat, öten is rohantak kapu felé, Fernandes átgurított Rashfordhoz, aki 5 méterről lazán akarta kapuba helyezni a bőrt, Johnstone azonban megakadályozta ebben. A vendégek legjobbja egyértelműen a United nevelése volt.

 

Három perc sem telt el, amikor Fernandes szöglete után Maguire lőtt kapura, Johnstone ezúttal is védett.

 

A 77. percben Fernandes második alkalommal játszotta el azt a szöglet variációt, hogy Tellesnek passzolt, aki a tizenhatos előteréből próbált lőni, de a brazil bekk nem épp egy Scholes, mindkét alkalommal a műholdak voltak veszélyben, nem a kapu.

 

Az utolsó 10 perc nem sok érdemlegeset hozott, mintha a csapatok elkönyvelték volna az állást, mint végeredményt.

 

Azért néhány nevet mindenképp ki lehet emelni, a védelem tökéletes volt, még ha Telles még nagyon kevés támadásépítésben Shaw-hoz képest, Fred ismét gigantikus mennyiséget dolgozott, Fernandes egyre jobban osztogatott, Cavani kiválóan mozgott beállása után, Martial és Rashford azonban ezúttal nagyon gyengén muzsikált.

 

 

Premier League, 9. forduló
Manchester United 1-0 West Bromwich Albion
Old Trafford

 

Vezette: David Coote

 

United: De Gea - Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Telles - Matic, Fred(McTominay 83.) - Mata(Cavani 62.), Fernandes, Rashford(van de Beek 79.) - Martial
Nem használt cserék: Henderson, James, Williams, Tuanzebe

 

West Brom: Johnstone - Furlong, Ajayi, Bartley, Ivanovic(Krovinovic 79.), Townsend - Pereira, Sawyers, Gallagher, Diangana(Robson-Kanu 62.) - Grant(Robinson 62.)
Nem használt cserék: Button, Harper, O'Shea, Phillips

 

Gólszerző: Fernandes 56' (11-es)

 

Sárga lap: Cavani illetve Gallagher


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!