Csapathírek a PSG meccs előtt
A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer felfedte játékoskerete állapotát a szerdai, Paris Saint-Germain elleni hazai Bajnokok Ligája csoportmérkőzést megelőzően.
A Vörös Ördögöknél számos játékos erőnléti állapota volt kérdéses azelőtt a mérkőzés előtt, amelyen egy pont megszerzésével már biztosítanák helyüket a legrangosabb európai kupasorozat kieséses szakaszában, ugyanis a francia fővárosban aratott győzelmükkel akkor is jobb egymás elleni eredményekkel rendelkeznének, ha a két csapat végül pontazonossággal végezne. A H-csoport másik összecsapásán az RB Leipzig az Istanbul Basaksehir vendége lesz.
Igazán nehéz estére van kilátás az ellen a PSG ellen, amely az előző idényben egészen a sorozat döntőjéig menetelt, most pedig azért kell harcolniuk, hogy bent tudjanak maradni.
David de Gea teljes értékű edzésmunkát tudott végezni, így bevethető lehet, annak ellenére, hogy a Southampton elleni meccsen a félidőben le kellett cserélni sérülése okán, helyét pedig a Premier League-ben akkor debütáló Dean Henderson vette át.
Tovább jó hírek láttak napvilágot Anthony Martial kapcsán, ugyanis Ole Gunnar Solskjaer megerősítette, hogy a csatár már túl van betegségén, amely okán nem számíthatott rá a St. Mary's-ben. Alex Telles is rendben lesz vasárnapi lecserélése ellenére, ahogyan Paul Pogba is, Luke Shaw játéka azonban kérdéses, annak ellenére, hogy már újra megkezdhette az edzéseket.

"Mindig hatalmas kihívást jelent a Bajnokok Ligája mérkőzések előtt a játékosokat távol tartani a pályától" - kezdte Solskjaer.
"Mert ilyenkor mindenki játékra alkalmas állapotban akar lenni és ma pedig mindenki ott volt az edzőpályán. Jól néztünk ki. Szerintem mindannyian égnek a vágytól, hogy játszhassanak. David ma jó edzésmunkát tudott végezni, ahogyan a többi játékos is. Jó gyakorlás volt."
"Anthony is végigcsinálta az edzést és rendben érezte magát, úgyhogy vele is számolhatok a csapat összeállításakor."
"Luke valószínűleg a legkérdésesebb, de a többiek feltartott kézzel jelezték, hogy játékra készen állnak. Luke már nincsen túl messze a visszatéréstől, úgyhogy majd meglátjuk holnap, hogy mit tudunk kezdeni vele. Aztán mellette még ott van Phil [Jones], aki már elég hosszú ideje harcképtelen, de most már egyre több és több játékosra számíthatunk és áll készen, hogy részt vegyen minden mérkőzésen."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Paris Saint-Germain
Bajnokok Ligája csoportmérkőzés, ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 35 | 67 | 26 | +41 | 76 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brentford | 35 | 52 | 46 | +6 | 51 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 35 | 49 | 42 | +7 | 50 |
| 8 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 9 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 10 | Fulham | 35 | 44 | 49 | -5 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 35 | 37 | 46 | -9 | 47 |
| 13 | Newcastle | 35 | 49 | 51 | -2 | 45 |
| 14 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 15 | Leeds United | 35 | 47 | 52 | -5 | 43 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 35 | 42 | 61 | -19 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 35 | 35 | 71 | -36 | 20 |
| 20 | Wolves | 35 | 25 | 63 | -38 | 18 |