Játékosértékelés: West Ham 1-3 Manchester United

Lássuk a West Ham elleni idegenbeli bajnokit a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


Dean Henderson: Finoman fogalmazva sem lehetett nyugodt az első félidőben, az előtte tevékenykedő védelem ugyanis nem állt a helyzet magaslatán a hazai kontrákkal szemben. Egy alkalommal a kapufa is megmentette, de egy szögletet követően bevették a kapuját. A második játékrészben bemutatott egy parádés védést, ami fontos volt abból a szempontból, hogy ne kapjon erőre a londoni alakulat. 7

 

Aaron Wan-Bissaka: Legemlékezetesebb momentuma a mérkőzésen, amikor a félpálya körül elvétett egy felé tartó labdát, amely után utolsó emberként kellett szerelnie egy hatalmas sprintet követően. Meglepően sokat lépett fel a támadásokhoz, nagyobb sikerek nélkül, de számtalanszor került kellemetlen helyzetbe védekezésben is. Valahogy nem annyira tudta hozni azt a teljesítményét hátul sem, amit megszokhattunk tőle. 5

 

Victor Lindelöf: Hatalmas különbség volt számára a két félidőben. Míg az elsőben láthatóan nem tudott nyugodt maradni és mindig csak futott az események után, addig a másodikban összeszedettebb és magabiztosabb volt. 5

 

Harry Maguire: Ő sem állt a helyzet magaslatán az első félidőben és az se rajta múlt, hogy Haller nem növelte 2-0-ra a West Ham előnyét az első félidőben. A fordulás után viszont összeszedte magát, sokkal többet lépett be a támadásépítésekbe és hosszú labdákkal is próbálkozott. 6

 

Alex Telles: Bowen az első félidőben akkor és ott verte meg, amikor és ahogy akarta. Tudtuk, hogy a védekezés nem az erőssége, de támadásoknál viszont nem tud annyira veszélyes lenni, mint amennyire azt várhattuk tőle. Mondjuk ezt úgy, hogy gólpasszt adott Greenwood vezetőgóljához. 5

 

Scott McTominay: A szokásos sok mozgásos, agresszív játékával próbálta valahogy palástolni a United gyenge első félidejét, de ő is sokat hibázott és pontatlan megoldásai is voltak. A második játékrészben kevesebb védekezési feladata is akadt és kevesebbet is hibázott. 5

 

Paul Pogba: Parádés góllal egyenlített ki, még ha az előtte történt események miatt talán el se kellett volna jutnia hozzá a labdának. Viszont az első játékrészben teljesen elhalványították és sokszor hozott rossz döntéseket. Azt nem lehet elvitatni tőle, hogy akart, próbálkozott. 6

 

 

Donny van de Beek: Eléggé súlytalan volt ezen a meccsen, nem tudott szinte semmit se megcsillantani abból, amit eddig láthattunk tőle mezőnyjátékban. Igazából bárki mást is le lehetett volna cserélni a félidőben, nem csak őt, de a többiek teljesítménye feljavult utána, ő pedig csak a padról szemlélhette a fordítást. 5

 

Mason Greenwood: Teljesen el volt szigetelve az első félidőben, de szerencsére ezúttal nem cserélték le a félidőben és parádés megoldás után szerezte meg csapatának a vezetést. Ez mintha átszakított volna benne valamit, mert utána is több alkalommal tudott veszélyes lenni és akár a duplázás is összejöhetett volna neki. 7

 

 

Anthony Martial: Mélyrepülése tovább folytatódik. Minden labda vagy elpattant tőle, vagy szabálytalanul vette át, vagy a társak nem adtak neki pontos passzt. Kijárna neki már egy pár kispados meccs, ha csak nem sérült le most hosszabb időre. A félidőben ő is az öltözőben maradhatott volna. 3

 

Edinson Cavani: Nulla kiszolgálást kapott a társaktól, meg se tudta közelíteni az elmúlt két meccsen nyújtott teljesítményét. Őt is joggal kapták le a félidőben. 4

 

 

Cserék:

 

Bruno Fernandes (Van de Beek helyére a 46. percben): Egy varázsló. Beállásával varázsütésre lett fazonja a csapat játékának, rengeteg helyzetet dolgozott ki a csapattársak számára. Gólpasszt adott Pogbának, de akár még több is lehetett volna ebből. 8

 

 

Marcus Rashford (Cavani helyére a 46. percben): Ő is hozzájárult a csapat játékának teljes lecserélődéséhez. Nagy ziccerben kapufát lőtt, de aztán Mata parádés gólpasszából már nem hibázott és eldöntötte a találkozót. Kihagyhatatlannak tűnik a csapatból. 8

 

Juan Mata (Martial helyére a 62. percben): Labdájának szeme volt Rashford gólja előtt. 7

 

 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Bruno Fernandes

 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!