23 fős utazó keret Lipcsébe

A Manchester United 23 fős utazó kerettel indult útnak Németországba a keddi, RB Leipzig elleni Bajnokok Ligája csoportmérkőzésre.


A mérkőzés tétje nem kisebb, mint a kieséses szakaszba való továbbjutás, amelyhez a Vörös Ördögöknek már egyetlen pont megszerzése elegendő lenne, a hétvégi, fordítás után megnyert West Ham United elleni bajnokit követően pedig magas szintű az önbizalom a csapaton belül, hogy ez sikerülhet is.

 

Ahogyan arról már beszámoltunk, Fred eltiltás, míg Edinson Cavani és Anthony Martial a London Stadiumban összeszedett kisebb problémájuk okán nem állhatnak majd rendelkezésre.

 

A pozitív oldalon David de Gea és Luke Shaw elutazása jelenhet meg, amely főleg utóbbi kapcsán nagy szó, miután november 7-én még az Everton elleni bajnokin szenvedett olyan sérülést, amelyről akkor azt mondták, hogy hat hétig is harcképtelen lehet miatta.

 

A támadósorban Ole Gunnar Solskjaer a hétvégén egyaránt eredményes Marcus Rashford és Mason Greenwood szolgálataira támaszkodhat majd, de Odion Ighalo is harcra kész állapotnak örvend.

 

Axel Tuanzebe újra Bajnokok Ligája meccsnapi keret tagja lehet, miután három sárga lapját követően a Paris Saint-Germain elleni meccset eltiltás miatt ki kellett hagynia.

 

UTAZÓ KERET

Kapusok: David De Gea, Dean Henderson, Lee Grant.

Védők: Eric Bailly, Tim Fosu-Mensah, Victor Lindelöf, Harry Maguire, Luke Shaw, Alex Telles, Axel Tuanzebe, Aaron Wan-Bissaka, Brandon Williams.

Középpályások: Bruno Fernandes, Daniel James, Jesse Lingard, Juan Mata, Nemanja Matic, Scott McTominay, Paul Pogba, Donny van de Beek.

Támadók: Odion Ighalo, Mason Greenwood, Marcus Rashford.


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

RB Leipzig - Manchester United

Bajnokok Ligája csoportmérkőzés, ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!