Rio: Egy kapitány nem ölelkezhet egy derbi után
A United legendája csalódott, hogy az egykoron a két csapat közti ádáz küzdelemnek már szinte nyomát sem látja.
Korábban Roy Keane is szót emelt azzal kapcsolatban, hogy a hétvégi városi rangadó lefújását követően a felek összeborultak, miközben az effajta érzelmek kimutatása az ő idejükben még távol állt mindenkitől.
Rio Ferdinand is kifejtette véleményét a történtekről, és elmondta, Sir Alex Ferguson irányítása alatt elfogadhatatlan lett volna a legnagyobb vetélytársakkal való barátkozás a gyepen. Az angol szerint Harry Maguire-nek és társainak hozzá kellene szokniuk ahhoz, hogy a Premier League csatái során nincs helye a barátságnak.
"Egy unalmas manchesteri derbi…" – kezdte Rio. "Normál esetben küzdelmet és agressziót láthatunk a pályán, amit néhány gól fűszerez. Ez csak egy szürke mérkőzés volt puszipajtásokkal."
"Azt hiszem, a képek remekül dokumentálják az eseményeket. Az új generáció különbözik, nem várhatjuk el tőlük, hogy olyanok legyenek, mint amilyenek mi voltunk. A mi időnkben nem ölelgettük vagy puszilgattuk a City vagy a Liverpool játékosait, mert őrült rivalizálás folyt közöttünk."
"Nem kedveltem őket, nem szerettem a szükségesnél több időt tölteni a pályájukon. Sosem akartam az e meccsek körüli időszakokban belebotlani olyan drukkerbe vagy játékosba, akivel jóban voltam."
"Jó viszonyt ápolok Joleon Lescott-tal, Vinny Kompany-val, Joe Harttal és Gareth Barry-vel is, akik mind megfordultak a City-ben."
"De akkoriban nem álltunk egymáshoz ennyire közel, nem volt ölelkezés, csak kezet fogtunk, és egy grimasz kíséretében megkérdeztük egymást, mi a helyzet – de csak halkan, mert hatalmas riválisok voltunk, ilyen egyszerű."

"Igazán nem értem, miért kell átkarolni a másikat, én nem csináltam ezt. Biztosan pikkeltem volna arra, aki ezeket megteszi. De tisztában vagyok vele, ez már egy másik nemzedék."
"Amikor először játszottam manchesteri derbin, a Maine Roadon léptünk fel, ahol 3-1-re kikaptunk. Az öltözőben érezhető volt a feszültség, Ruud van Nistelrooy azonban egy kék mezt hozott be a kezében."
"Fergie teljesen kikelt magából, szinte lila lett a dühtől. Azt kiabálta, sose merészeljen senki egy derbi után az ellenfél mezével bemerészkedni az öltözőbe."
"Attól kezdve tudtam – amit addig inkább csak kapiskáltam –, nincs helye ölelésnek, csóknak vagy mezcserének egy Manchester United - Manchester City összecsapás után."
"Ezt láttam kezdettől fogva, ebben hiszek azóta is. A kérdés az, vajon ki fekteti le náluk a szabályokat?"
"Van valaki, aki szívesen látná az ölelkező kapitányát a találkozó utáni képeken? Talán barátok lehetnek ezek a játékosok, ez természetes, de nincs senki, aki elmondaná nekik azt, hogy ennél a klubnál nem szokás ilyet csinálni?"
"Lenne bárki is, aki felvilágosítja őket ezzel kapcsolatban? Na ez a különbség..."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Egykori játékosok
Harry Maguire
Manchester United
Manchester City
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló