Maguire: Megérdemelten jutottunk tovább
A kapitány szerint a jobb csapat nyerte a negyeddöntőt.
A tegnap esti Everton elleni találkozón a 88. percben sikerült megtörniük a jeget a vendégeknek, miután Edinson Cavani jobbról befelé tört, majd a tizenhatos vonaláról eleresztett ballábas lövésével utat talált Robin Olsen kapujába. Anthony Martial a hosszabbításban alakította ki a végeredményt, mikor belsővel tette el a labdát a vele farkasszemet néző svéd hálóőr mellett.
A Vörös Ördögöket a City várja a Wembley-ben rendezendő Ligakupa elődöntőjében, így ismét derbire kerül majd sor a városi riválisok között szűk egy hónappal azután, hogy a Premier League-ben 0-0-s döntetlenre végeztek a felek az Old Traffordon.
"Mindig nehéz fellépni ezen a pályán" – mondta Harry a mérkőzést követően.
"Néhány szurkoló ott lehetett a lelátón, ami teremtett némi hangulatot, de úgy érzem, végig kontroll alatt tartottuk az összecsapást."
"Természetesen hordoztak magukban veszélyt a pontrúgásaik, illetve a beadásaik, azonban megérdemelten nyertünk. Örülök, hogy a hajrában sikerült eldönteni a továbbjutás sorsát, és végül nem kellett tizenegyesekre bízni a dolgot."
"Úgy gondolom, kitűnően teljesítettünk, jól kezdtük a találkozót. 20 perccel a kezdősípszót követően már nálunk kellett volna lennie az előnynek. Volt 3-4 helyzetünk, amiket ha kihasználunk, akkor nem lett volna szoros csata a végéig."
"A végsőkig mentünk előre, bíztunk benne, hogy sikerül betalálnunk. Edinson remek befejezése révén bejutottunk a következő körbe, ez a legfontosabb."
:focal(1035x496:1037x494)/origin-imgresizer.eurosport.com/2020/12/24/2961096-60777848-2560-1440.jpg)
Az uruguayi gyengébbik ütőjével vette be a célterületet, ami nem érte meglepetésként az angolt.
"Tudjuk, hogy képes rá, látjuk hétről hétre, edzésről edzésre" – folytatta a védő. "Volt egy kisebb sérülése, ami megakadályozta, hogy részt vehessen az utóbbi néhány mérkőzésen, szóval üdvözlendő a visszatérése."
"Mindenki számára világos, klasszis csatárról van szó – nagyszerű vele játszani."
A United az előző szezont követően ismét ott van a Ligakupa legjobb négy együttese között, Maguire pedig szeretné, ha a gárda sikerrel venné a fináléba jutás utolsó lépcsőfokát.
"A Manchester Unitedről van szó, ahol csak trófeákkal lehet elégedett az ember" – tette hozzá az 5-ös. "Tavaly három fronton is elődöntőben szerepeltünk, idén is megvan az első."
"Fontos, hogy sokáig jussunk ezekben a sorozatokban, de el kell kezdenünk megnyerni ezeket a nagy meccseket, hogy címeket hódíthassunk el a klub számára."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs AS Roma
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzésOld Trafford
2026-11-03 21:00
Premier League 9. forduló
Stamford Bridge
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
2026-10-13 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Harry Maguire
Edinson Cavani
Everton
Ligakupa
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 8 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 9 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 10 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 11 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 12 | Newcastle | 8 | 12 | 14 | -2 | 11 |
| 13 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 14 | Everton | 8 | 8 | 9 | -1 | 10 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - AS Roma
Bajnokok Ligája főtábla, 4. forduló