James örül a visszatérésnek

Matty James örül, hogy visszatérhetett a tartalékok csapatába, egy sérülésekkel teli idõszak után.


A tehetséges angol fiatalember azóta volt sérült, mióta visszaérkezett a Preston North End csapatából, de a Liverpool elleni 2-2-es döntetlen során már ismét  csapatba került.

 

A szezon elsõ felében talán saját türelmetlensége hozta ki belõle a legjobbat és még most is elhivatott, hiszen sérülése után szeretné minél hasznosabban bepótolni az partvonalon kívül töltött idõt.

 

„Remek hír ez számomra” – mondta az MUTV-nek az U19-es válogatott védõ. „Elég sokáig hátráltattak sérülések. Hosszú utat jártam be idáig, így most örülök, hogy visszatérhetek.”

 

„Jó rég volt már, hogy United mezt húztam magamra.”

 

„Korábban akartam visszatérni, mint ahogy azt kellett volna. Utólag megbántam, hisz kiújult a térdproblémám.”

 

 

„Most már a visszatérés útján vagyok, és remélem, hogy a szezon maradék részében szerepet kaphatok majd a mérkõzéseken.”

 

„Nehéz meccseink lesznek, jó ellenfelek ellen, ezért fontosnak érzem, hogy a megfelelõ erõnlétben és állapotban tartsam magam.”

 

A tartalékok edzõje, Warren Joyce is boldog volt, hogy a középpálya legbiztosabb pontja visszatért a csapathoz.

 

„Nehéz szezonja volt, de örülök, hogy most sikerült 45 percet játszania. Reméljük, nem lesznek további problémák, és mostantól játszhat.”

 

„A visszatérése a csapatnak is nagyon jó, mert kevés hozzá hasonló játékintelligenciájú játékosunk akad. Remek erõsítés ez a fiúknak, akik kiváló szezonon vannak túl.”

 

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!