Mikor és milyen poszton fog Diallo játszani?

A Manchester United szurkolókat jelenleg leginkább foglalkoztató kérdés, hogy mikor láthatják játszani először Amad Diallot és melyik a legjobb poszt számára.


Ebben a témában a kérdések megválaszolására a legalkalmasabb személy természetesen nem más, mint a menedzser, Ole Gunnar Solskjaer, aki a MUTV-vel ült le beszélni a szombati, Watford elleni FA-kupa mérkőzést megelőzően.

 

Sokakban felmerülhetett, hogy az Atalantatól érkező igazolás talán már a hétvégén, a Lódarazsak ellen debütálhat újdonsült együttesében, azonban erről egyáltalán nincs szó.

 

"Ugyanazt a folyamatot fogjuk vele is végigcsinálni, mint tettük azt Facundo Pellistrivel" - magyarázta Ole a ManUtd.com-nak interjújában.

 

"Csatlakozni fog a felnőtt csapat edzéseihez és megkezdi a beilleszkedését. Ezt követően játéklehetőséget kell számára biztosítanunk. Hogy ez a felnőtteknél vagy az U23-asoknál fog megtörténni, azt egyelőre még nem tudom megmondani. Meglátjuk miként alakul a helyzet. Vannak olyan fiatal srácok, akik odajönnek az edzői stábhoz és azt mondják nekünk, hogy készen állnak a nehezebb összecsapásokra."

 

"Ő egy fiatal fiú, akit már évek óta figyeltünk. Láttuk Angliában is, ahogyan az Ifjúsági Bajnokok Ligájában szerepelt."

 

"Természetesen különleges képességekkel rendelkezik. Nagyon jó az egyensúlya, remekül olvassa a játékot és fiatal kora ellenére nagyon érett a döntéshozatalai tekintetében. Ő egy olyan srác, akinek a további fejlődése kapcsán nagyon izgatottak vagyunk. Nyilván tisztában vagyunk vele, hogy koránál fogva még sok mindent meg kell tanulnia, új országhoz és új futball stílushoz kell hozzászoknia, szóval türelmesnek kell lennünk vele."

 

Érdekes lesz majd látni, hogy hol fog Diallo játszani, miután az Atalantaban első sorban a jobb szélen szerepelt, de a Midtjylland elleni Bajnokok Ligája meccsen csereként a másik oldalon játszott, ahol mozgásával és pozitivitásával nagy feltűnést keltett.

 

Az uruguayi Penaroltól érkező Pellistrit is sokan szélsőnek tartják, de az U23-asoknál úgy tűnt, hogy képes alkalmazkodni ahhoz is, ha középen kell játszania.

 

 

"Szerintem ő [Amad] számtalan poszton kényelmesen érzi magát" - tette hozzá Solskjaer.

 

"Valószínűleg a jobbszélső posztja számára a legideálisabb, mivel legtöbbször ott játszott és ballábasként onnan befelé tud törni. De az Atalanta Bajnokok Ligája meccsén a baloldalon játszott - ott is ki-be szlalomozott, szóval több poszton is bevethető lesz számunkra."

 

"Időt kell adnunk neki ahhoz, hogy beilleszkedjen Angliában, de remélhetőleg hamarosan már a pályán láthatjuk majd."

 

Egy, a Watford elleni mérkőzést megelőző hivatalos sajtótájékoztatója keretében feltett kérdésre válaszolva azt is megtudhattuk a norvég menedzsertől, hogy szerinte a tinédzser hamarosan már csatlakozhat is újdonsült csapattársaihoz az edzéseken.

 

"Még nincs az edzéseinken résztvevő játékosok között."

 

"Én minden újonnan érkező játékos kapcsán izgatott vagyok és fogunk neki megfelelő mennyiségű időt biztosítani. Látom, hogy hatalmas elvárásokkal van felé mindenki, én pedig már alig várom, hogy lehetőséget adhassak neki arra, hogy sikeres legyen a Unitednél."

 

"Fontos, hogy hagyjunk időt számára az akklimatizálódásra. Abban még nem vagyok egészen biztos, hogy erre az U23-asok vagy a felnőttek között kerül majd sor."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!