Solskjaer reakciója a Fulham legyőzésére

A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer örült, hogy szerdán este mindhárom pontot el tudták hozni a Craven Cottage-ről, de úgy érzi, hogy a Fulham elleni győzelmük során nem nyújtották legjobb teljesítményüket.


Vegyes teljesítmény

"Szerintem lassan kezdtünk és a góljuk után úgy éreztem, hogy jól játszottunk. Ez az, amire szükség volt; fel kellett ébrednünk. Nem hiszem, hogy már ki tudtuk volna heverni a vasárnapi összecsapásunkat, de ezt követően nagyon jól játszottunk és gólt is szereztünk. Azután megint gyengék voltunk, túl direktek voltak a próbálkozásaink a védelmük mögé való bekerülésre és többször is túlbonyolítottuk a passzainkat, majd jött egy fantasztikus gól Paultól és volt néhány nagyszerű helyzetünk még a második félidőben, amelyekkel eldönthettük volna a mérkőzést. Amikor csak egy gólos az előny és amilyen játékosokkal rohamoztak, a szív ott dobog az ember torkában."

 

Három parádés pont

"Oh, ez hatalmas, igen. Mint tudják, amikor a szezon végén visszatekintve számolgatja az ember a pontokat, meg tudja mondani, hogy ez és ez volt szoros és kemény mérkőzés. Hatalmas önbizalmat és pozitív légkört is kölcsönöz az, hogy döntetlen helyett három ponttal térhetünk haza. A meccs végén könnyen alakulhatott volna döntetlenre is az állás, mert voltak helyzeteik, de David [De Gea] fantasztikus védést mutatott be lábbal. Viszont addigra már el kellett volna döntenünk a mérkőzés sorsát."

 

Pogba paradicsoma

"Ő igazán belendült. Egészséges, képes a középpálya közepén vagy a szélen is játszani - ez a kulcs Paulnál, hogy erőnlétileg rendben legyen, sokat tudjon futni és jelen pillanatban ez a helyzet. Korán besárgult, mégis nagyon jól védekezett; végig állva maradt és bár volt egy becsúszása a második félidőben, amiért aggódtam, hogy eltalálja az ellenfelet, de ő nagyon jól játszott."

 

 

Lookman vezetőgólja

"Mi nem igazán csinálunk lesreállítást; követnünk kell a labda és az ellenfél mozgását. Minden a mélyről való beinduláson múlt - amelyet tudtunk, hogy csinálni fognak. Akkor még nem ébredtünk fel, de aztán jól reagáltunk."

 

Válasz a hátrányba kerülésre

"Szerintem a fiúk is tudták, hogy emelniük kell a játék tempóján. A passzjáték jobb, lendületesebb lett, jobban járattuk a labdát és használtuk ki a széleket és megérdemelten szereztünk két gólt."

 

Edinson remek megmozdulása

"Ez egy igazi középcsatár gól volt, amelyet azon a poszton be kell lőni. Ő pedig ezt is tette. Ha csak nézed a játékát, egy kamera csak rá lenne állítva, akkor látható, hogy fantasztikus a mozgása. Hozzá kell szoknunk, hogy minél többet használjuk a képességeit. A második félidőben a fejesénél micsoda védést mutatott be [Alphonse] Areola. Jó, hogy különböző opciókkal rendelkezünk a csatársorban."

 

Újra a tabella élén

"Mindig beszédtémát fog szolgáltatni, hogy ha egy csapat a szezon felénél az élen áll, de mi nem igazán gondolunk erre. Mi egyszerre csak egy mérkőzésre koncentrálunk, mindenkit igyekszünk frissen és egészségesen tartani, aztán meglátjuk ezzel hova jutunk. Egyre jobbak és jobbak vagyunk, ahogy a játékosok is, akik folyamatosan erősödnek, robosztusabbá válnak - fizikálisan és mentálisan egyaránt. Ebben a szezonban már számtalanszor tudtunk felállni 1-0-s hátrányból, szóval elégedett vagyok a fejlődésünkkel és nagyon büszke vagyok arra, ahogyan viselkednek. Legyen szó az edzőpályáról, a mérkőzésekről, a stábról... fantasztikus."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!