Játékosértékelés: Fulham 1-2 Manchester United

Lássuk a Fulham elleni idegenbeli bajnokit a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


David de Gea: A bekapott gólnál semmit se tehetett, viszont a második félidő végén Loftus-Cheek helyzeténél nagyot kellett hárítania lábbal. A Bailly-n megpattanó fejesnél csak mozizott, de ezúttal szerencséje volt. 7

 

Aaron Wan-Bissaka: Ő ragadt be Lookman korai góljánál és több bizonytalansága is akadt. A középen tömörülő Fulham védekezésnél nagyon hiányzott, hogy keveset és akkor se hatékonyan lépett fel a támadásépítésekhez. Nagyon kellene neki már egy vetélytárs a posztjára. 6

 

Eric Bailly: Nem értjük, hogy miként nem sikerült még mindig megtanulni azt, hogy minden helyzetet hagynak a játékvezetők végigfutni, nem lehet arra apellálni, hogy valaki lesen volt és nem követi le az ellenfelet a védő. Ezt követően más hibája nagyon nem volt, de egy jobb ellenfél ellen végzetes is lehetett volna a korai hátrányba kerülés. 6

 

 

Harry Maguire: Nem tudjuk hol kóricált és miért akarta harmadik emberként fogni Fred/Shaw emberét, de az ő helyén tudott beindulni Lookman az első Fulham gólnál. Aztán pedig Loftus-Cheek is átjátszotta mielőtt De Gea védett volna lábbal. Sok fejpárbajt nyert védekezésben, ezt elismerjük, de egyszerűen az ellenfél kapuja előtt képtelen betalálni pontrúgások után. 6

 

Luke Shaw: Ismét felfelé lógott ki a csapatból. Bár néha már tragikomikus volt az, ahogyan Martiallal nem értették meg egymást a szélen, ő nagyon sokat ment előre, küzdött-hajtott és az egyenlítőgól kiharcolásából is kivette a részét. 7

 

Fred: Ez a produkciója még inkább hasonlított a Liverpool ellenire, sem mint a szezon azt megelőző részében mutatott parádézására. Viszont kivette a részét Cavani egyenlítőgóljából és viszonylag jól hozta le úgy a meccset, hogy az általa megszokott két játékos helyett egyedül kellett a védelem előtt tevékenykednie. 6

 

Paul Pogba: Szárnyal és 8 napon belül másodszor szerez győztesgólt, ráadásul milyet! Korai besárgulása okot adhatott a kiállítástól való félelemre, de rengeteget védekezett, sokat futott és még váratlan megoldásokra is telt tőle a gólján kívül is. Az elmúlt hetekben egyértelműen ő vette a hátára a csapatot Fernandes helyett. 8

 

 

Bruno Fernandes: Volt egy öt perces periódusa, amikor nagyon bepörgött. Ez idő alatt lőtt egy kapufát, majd az ő beadását ütötte rossz helyre Areola Cavani gólja előtt. Viszont valahogy hiányzott a játékából az élet és a szenvedély, de persze még véletlenül se került korábban lecserélésre, netán pihentetésre. 6

 

Mason Greenwood: A kezdőcsapatok kihirdetésekor azt hittük, hogy majd ezen a meccsen egy kis önbizalmat szerezhet, de inkább egy újabb pofára esést produkált az előző szezon nagy felfedezettje. Képtelen volt a csapatban bármilyen szinten is veszélyes széljátékot biztosítani a jobb szélen, bármikor vezette rá az ellenfélre a labdát azt eltotyogta. Sokkal hamarabb lecseréltük volna. 4

 

Anthony Martial: Ő annyival nyújtott többet Greenwoodhoz képest a másik szélen, hogy nála legalább voltak próbálkozások, még ha mindegyik el is halt a Fulham betömörülő védelmében. Shaw-val teljesen más nyelvet beszéltek ezen az estén, kapura pedig veszélytelen volt. 5

 

Edinson Cavani: Lehet azt mondani, hogy ajándék gólt kapott, de az ilyen helyzeteinket korábban 10 alkalomból hétszer nem sikerült gólra váltani, neki viszont igen, amely nagyon fontos pillanatban jelentette az egyenlítést. Duplázhatott is volna, ha Areola nem védi parádésan fejesét. 7

 

 

Cserék:

 

Marcus Rashford (Greenwood helyére a 85. percben): Nem, még véletlenül se pihenhet egy meccsen se. Picit lendületet tudott adni a United kontráknak, de a társak addigra már levegőt se kaptak, így mindig egyedül kellett volna próbálkoznia.

 

Scott McTominay (Martial helyére a 85. percben): A győzelem megtartása érdekében erősített vele Ole a középpályán.

 

Nemanja Matic (Fernandes helyére a 94. percben): Időhúzás.

 

 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Paul Pogba

 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!