Solskjaer az edzői filozófiájáról
A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer ismételten az általa elképzelt és már sokszor hangoztatott támadófilozófiájáról beszélt.
A Vörös Ördögök eddig 37 gólt szereztek a bajnokságban, ami a második legtöbb, amit egy csapat szerzett ebben a szezonban. 20 mérkőzés alatt ugyanakkor 27 gólt kapott az együttes, ami több, mint amennyit bármelyik más csapat kapott a tabella első felében.
A pénteki sajtótájékoztató alkalmával Olét nem lepték meg a fenti statisztikák az Arsenal elleni mérkőzés előtt, emellett pedig kifejtette, hogy milyen nem kívánatos eredménnyel jár a csapat támadó felfogása.
"Te egy Man United szurkoló vagy" - válaszolt Andy Mitten újságíró kérdésére.
"Inkább nyernél 3-2-re, mintsem 1-0-ra. Persze, ha gólokat szerzünk az egyik oldalt, akkor megnyílunk a másikon."
"Mi egyelőre több gólt szerzünk, mint amennyit bekapunk. Persze mondhatnád, hogy inkább nyernél 3-0-ra, mint 3-2-re! Persze, nem örülsz, mikor gólokat kapsz, egyértelműen nem. Ugyanakkor látni kell, hogy ezekből hat találat egy meccsen született [a Tottenham Hotspur ellen], a kapott gólok nagy számában pedig ez is közreműködik."
"Keményen dolgozunk a letámadásokon is" - folytatta.
"Csapatként védekezünk, az év hátralévő részében pedig még jobbá fogunk ebben válni. Remélhetőleg az Arsenal ellen is egységesen tudunk fellépni."
Ole abban reménykedik, hogy az Emirates Stadionban a csapat ismét visszatérhet a bajnoki címhez vezető útra, miután szerda este 2-1-re kikaptak a Sheffield United ellen.

A novemberi Arsenal elleni vereségünk óta - amit az Old Traffordon szenvedtünk el - ez az első bajnoki vereségünk.
Ezt követően egy 13 meccses veretlenségi sorozat következett a Premier League-ben, Ole pedig hasonlóra számít ez alkalommal is.
"Sosem akarsz mérkőzést veszíteni azért, hogy tanulj belőle. A győztes meccsekből akar mindenki tanulni" - mondta a riportereknek videochaten keresztül.
"Mind ez idáig remekül játszottunk, kiegyensúlyozottak voltunk, de ez a szezon erről is szól."
"Nem arra készültünk, hogy november 1 után nem fogunk többet kikapni, persze, hogy nem. Ugyanakkor azt szerettük volna, hogy így alakuljon, most pedig itt a remek alkalom, hogy egy új győzelmi sorozatot kezdjünk."
"Minden vereségünk után megfelelő választ tudtunk adni ez előtt is. Ebben a szezonban különösen jól teljesítünk a vereségeinket követően. Egyszer fordult elő, hogy az Arsenal-t követően a Basaksehir ellen is kikaptunk. Ezt leszámítva mindig egy jó teljesítménnyel tudtunk válaszolni a vereségre."
"Mindenkitől azt várom el, hogy jól szerepeljen, és remélhetőleg jönni is fognak ezt követően az eredmények is. Ugyanakkor nem tudod az eredményjelzőt befolyásolni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Arsenal - Manchester United
Premier League 21. forduló, ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 14 | 27 | 7 | +20 | 33 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Aston Villa | 14 | 20 | 14 | +6 | 27 |
| 4 | Chelsea | 14 | 25 | 15 | +10 | 24 |
| 5 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 6 | Sunderland | 14 | 18 | 14 | +4 | 23 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 8 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 9 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 10 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 13 | Brentford | 14 | 21 | 22 | -1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 14 | 14 | 22 | -8 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 14 | 15 | 28 | -13 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |