Nevezési lista az Európa-ligára
A Manchester United 24 fős keretet nevezett az Európa-ligára, bár azt nem szabad elfelejteni, hogy ehhez a létszámhoz a B-listán szereplő játékosok is hozzáadhatóak.
Ennek értelmében Brandon Williams, Mason Greenwood és még több másik saját nevelésű tehetség is szerepet kaphat majd a második számú európai kupasorozat kieséses szakaszában.
A januári átigazolási időszak eredményeként a csapat nem számíthat Timothy Fosu-Mensah-ra, Jesse Lingardra, Facundo Pellistrire és Odion Ighalora, szóval mindenképpen változtatásokra volt szükség a 2020 őszi Bajnokok Ligájára nevezett kerethez képest.
Ole Gunnar Solskjaer az Atalantatól történő megérkezését követően beválogatta keretébe a tinédzser Amad Diallot. A szélső duplázni tudott manchesteri pályafutása első mérkőzésén, amikor szombaton az U23-as csapattal 6-3-ra verték a Liverpoolt.

Phil Jones is újra nevezésre került, miután remélhetőleg hamarosan újra bevethető lesz hosszú sérülését követően. Ole még hétfőn erősítette meg, hogy szeretne egy középhátvéddel erősíteni a nevezési listáján, miután Marcos Rojo végleg a Boca Juniorshoz igazolt.
A Vörös Ördögök a legjobb 32 között a Real Sociedaddal találkoznak, ahol a párharc első, idegenbeli felvonását február 18-án, a visszavágót pedig egy héttel később az Old Traffordon rendezik.
Európa-liga nevezési lista
KAPUSOK
David De Gea
Dean Henderson
Lee Grant
Nathan Bishop
VÉDŐK
Eric Bailly
Phil Jones
Victor Lindelof
Harry Maguire
Luke Shaw
Alex Telles
Axel Tuanzebe
Aaron Wan-Bissaka
KÖZÉPPÁLYÁSOK
Amad Diallo
Bruno Fernandes
Fred
Daniel James
Juan Mata
Nemanja Matic
Scott McTominay
Paul Pogba
Donny van de Beek
CSATÁROK
Edinson Cavani
Anthony Martial
Marcus Rashford
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 14. fordulóOld Trafford
2025-12-04 21:00
Premier League 13. forduló
Selhurst Park
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 14 | 27 | 7 | +20 | 33 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Aston Villa | 14 | 20 | 14 | +6 | 27 |
| 4 | Chelsea | 14 | 25 | 15 | +10 | 24 |
| 5 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 6 | Sunderland | 14 | 18 | 14 | +4 | 23 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 8 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 9 | Manchester United | 13 | 21 | 20 | +1 | 21 |
| 10 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 13 | Brentford | 14 | 21 | 22 | -1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 14 | 14 | 22 | -8 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 13 | 15 | 27 | -12 | 11 |
| 19 | Burnley | 14 | 15 | 28 | -13 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - West Ham
Premier League, 14. forduló