West Bromwich Albion 1-1 Manchester United

Hamar hátrányba kerültek a Vörös Ördögök, akik csak egyenlíteni tudtak. Csak egy pontot sikerült begyűjteni a West Brom otthonában.


Hogyan kezdődött a találkozó? Mondhatni, szinte már megszokott módon, vagyis hátrányba került a csapat. A 2. percben borzalmas visszazárások után egy beadás szállt a kapu elé, Lindelöf nem volt valami határozott, Diagne harcolt ellene, meg is verte a védőt és 6 méterről a kapuba fejelt, 1-0 a hazaiaknak.

 

A 6. percben Rashford került remek helyzetbe, de a támadó inkább cselezni akart még, mint ahogy mostanában mindig. Persze, hogy szerelték. Két perccel később Fred lőtt 21 méterről, Johnstone védett.

 

Nagyon lassan játszott a csapat, így nem is volt meglepő, hogy nem jöttek a helyzetek.

 

Egészen a 23. percig kellett várni egy lehetőségre, Rashford beadására Martial érkezett, de a védője szögletre mentett. Legalábbis szögletnek kellett volna lennie, de a játékvezető kirúgást ítélt.

 

A 27. percben balról íveltek kapu elé a hazaiak, Snodgrass fejesét De Gea tolta a léc fölé. 

 

Nagyon gyenge támadójátékot nyújtott a United; Cavani szinte labdához sem ért, Martial szintén, Fernandes elképesztően pontatlanul passzolt és rengeteget reklamált a semmire, inkább a játékkal kellett volna törődnie.

 

A 44. percben szinte a semmiből jött az egyenlítés. Percekig passzolgatott a United az ellenfél térfelén, mire végre Shaw-hoz került a játékszer, a bekk remekül ívelt középre, Fernandes a 11-es pontnál állva kapta a labdát, amit csodásan lőtt a hálóba, 1-1!

 

A ráadás pillanataiban egy sarokrúgás után Maitland-Niles lövését blokkolta kiválóan Fred.

 

Összességében talán elmondható, hogy a félidei eredmény a Unitedre nézve volt kellemes, na nem azért, mert a West Brom annyit támadott volna, hanem mert a Vörös Ördögök szinte semmi veszélyt nem jelentve tudtak kiegyenlíteni. A második félidőben ennél sokkal több kell a győzelemért, gyorsabban kell járatni a labdát, mert csak úgy lehet feltörni ezt a betömörült védelmet.

 

Jól kezdte a második félidőt a manchesteri csapat, két veszélyes beadás után is kialakulhatott volna gólszerzési lehetőség, de mindkét esetben lemaradt valaki a labdáról.

 

Az 54. percben a hazaiak eljutottak lövésig, Maitland-Niles próbálkozása azonban elkerülte a kaput. De Gea elég mérges volt, amiért hagyták lőni csapattársai az ellenfelet.

 

A 61. percben egy szabadrúgást követően Maguire esik el a tizenhatoson belül, a játékvezető büntetőt ítélt, azonban megnézte a visszajátszást és visszavonta az ítéletet.

 

A 70. percben hatalmas lehetőségek adódtak a United előtt. Egy szöglet után Greenwood lövését védte Johnstone, majd McTominay próbálkozását mentette a gólvonalról egy védő.

 

Két perccel később a West Brom kontrázott, ketten jöttek fel egyetlen védővel szemben, de szerencsére Maitland-Niles nagyon pontatlan átadást adott, De Gea megszerezte a játékszert.

 

Hihetetlen, mennyire szerencsétlenek voltak ma a belső védők; Diagne harcolt Maguire-rel, a védő el is esett, a csatár nagy helyzetbe került, De Gea hatalmasat védett. Hozzá kell tenni, a támadó egyébként szabálytalan volt, még ha a játékvezető nem is fújt.

 

Öt perc volt hátra, amikor szabadrúgáshoz jutott a United. Fernandes maradt a labda mögött, a 16-os előteréből végezte el a pontrúgást, a hosszúra ívelt, Maguire fejelt, de semmi veszélyt nem jelentett.

 

Furlong beadása találta meg Diagne-t, a csatár szerencsére kapu fölé lőtt. Nagy helyzet volt ez is.

 

Az utolsó perceket próbálta megnyomni a United. De vajon miért csak az utolsó perceket? Persze, hogy nem sikerült kiharcolni a győzelmet ennyi idő alatt.

 

Még az utolsó percben Maguire fejese csattant a kapufán, őszintén szólva nem is érdemelt volna győzelmet a csapat. A mai teljesítmény nem ért 3 pontot.

 

 

Premier League, 24. forduló
West Bromwich Albion 1-1 Manchester United
The Hawthorns

 

Vezette: Craig Pawson

 

WBA: Johnstone - Peltier(Furlong 46.), Ajayi, Bartley, Townsend - Yokuslu(Livermore 67.) - Snodgrass(Phillips 87.), Maitland-Niles, Gallagher, Pereira - Diagne
Nem használt cserék: Burton, Robson-Kanu, Robinson, Grant, Sawyers, O'Shea

 

United: De Gea - Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Shaw - Fred(van de Beek 80.), McTominay - Rashford, Fernandes, Martial(Greenwood 66.) - Cavani
Nem használt cserék: Henderson, Bailly, Telles, Matic, Tuanzebe, Williams, James

 

Gólszerző: Diagne 2' illetve Fernandes 44'

 

Sárga lap: Gallagher, Bartley, Maitland-Niles, Snodgrass, Diagne


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!